Együtt kerekedik fel Badacsony New Yorkba

Borászportál
2016. március 09., 13:29


Ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a Badacsonyi Borvidék az impozáns budapesti New York Palotában április 6-án.
Együtt kerekedik fel Badacsony New Yorkba
Az immár ötödik alkalommal megrendezett eseményen - amelynek fókuszában a borvidékre illetve a pincészetekre jellemző borok lesznek - a badacsonyi borászok személyesen töltik boraikat szakmai partnereik és a borkedvelők poharaiba.
 
Kitűnő alkalom ez, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, kérdéseikre közvetlenül tőlük kapjanak választ. A kisebb borászatoktól a legnagyobbakig, a kézműves termelőktől a nagy pincészetekig mindenki jelen lesz, hogy az általuk kínált válogatott borok kóstolása, és a velük való beszélgetés által elevenedjen meg a Badacsonyi Borvidék hangulata. A kóstolón résztvevő borokat egy borászokból álló bizottság vakkóstoló során előminősíti, annak érdekében, hogy a rendezvény vendégei kizárólag a borvidéki kínálat legjavával találkozzanak.
 
„A kerek évforduló kapcsán döntöttünk úgy, hogy idén az elmúlt 5 év legszebb tételeit, többek között igazi terroir borokat mutatunk be” – mondta Békássy János elnök, a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidék bemutatkozását.
 
Új programelemként mesterkurzusok is színesítik a rendezvényt:
 
  • 15.00-16.15
Mésallience vagy szerelmi házasság? Mit együnk a badacsonyi borokhoz? - dr. Csizmadia András gasztrofilozófus
 
  • 16.30-17.45
Őshonos vagy világfajta: elég-e, ha a miénk? Badacsonyi fajták a ringben - dr. Mészáros Gabriella
 
  • 18.00-19.15
Badacsony a nagyvilágban. Vulkánok lelke a jóindulatú, objektív kívülálló szemével - Robert Smyth AIWS, újságíró
 
További részletekért kattints ide!
Winelovers borok az olvasás mellé