Elindult Magyarország legnagyobb felmérése boros szokásainkról

Borászportál
2021. július 28., 10:36
Címkék:


Már ötödik alkalommal mérik fel a magyarok borfogyasztási és -vásárlási szokásait egy széleskörű kutatás, a Nagy Bor Teszt keretén belül. A teszt kitöltésével bárki segítheti a hazai borágazatot, aki betöltötte 18. életévét és rendelkezik magyarországi lakcímmel. 
Elindult Magyarország legnagyobb felmérése boros szokásainkról
Most különösen érdemes kitölteni a kérdőívet, hiszen ez mindössze 10 percet vesz igénybe, és garantált ajándékokkal jár, valamint 1 millió forint értékű nyereményeket sorsolnak ki.

Fontos, hogy minél többen részt vegyenek a kitöltésben, hiszen ehhez a borteszthez hasonló nagymintás kutatás nem létezik Magyarországon. Továbbá mivel minden évben elkészül és publikálják, könnyen kirajzolódnak azok a borfogyasztási szokások, amelyek támpontot jelentenek a hazai borágazat számára. A Winelovers, Borászportál, Vinoport és Borkollégium médiafelületei garanciát jelentenek arra, hogy az eredmények kommunikálása is széles körben történik. A nyilvánosság mellett a borászok és egyéb piaci szereplők is első kézből értesülnek a vásárlói szokásokról, igényekről.

A kutatás többek között olyan kérdésekre keresi a választ, hogy a hazai borfogyasztók hol és milyen gyakorisággal fogyasztanak bort, hol szerzik be azokat, vagy hogy mennyit áldoznak egy palack borra. Érdekes kérdés az is, hogy vajon a koronavírus-járvány alatt megváltoztak-e a borfogyasztási preferenciák, az idei kutatásból valószínűleg erre is választ fogunk majd kapni.

Idén csatlakozik a kutatáshoz a Magyar Turisztikai Ügynökség gondozásában működő Magyar Bor - Személyesen közösségi bormárka. A hazai borfogyasztási szokásokat érintő kérdéseken túl ezért kifejezetten a borturizmus feltérképezésére irányuló kérdések is megjelennek majd a tesztben.

A kérdőív szeptember 30-ig érhető el a Nagy Bor Teszt weboldalán.

A kitöltés után azonnal öt garantált ajándék jár, amelyek között ingyenes házhozszállítási kupon és többféle kurzus kedvezmény is szerepel. Az október 5-i sorsolással pedig egymillió forint értékben lehet ajándékokat nyerni: többek között egy két főre szóló borhétvégére is eljuthatunk, vagy értékes borcsomagokkal gazdagíthatjuk gyűjteményünket.

A Nagy Bor Teszt szakmai vezetője Harsányi Dávid, a BGE Külkereskedelmi karának tanszékvezetője és Hlédik Erika, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetének adjunktusa. A Winelovers, a Vinoport, a Borászportál és a Borkollégium pedig a felmérés promóciójával és az eredmények publikálásával segít abban, hogy minél szélesebb kör értesüljön a Nagy Bor Teszt kitöltésének lehetőségéről és a válaszok alapján kirajzolódó trendekről. 
 
A Nagy Bor Teszt szakmai együttműködő partnere:
Elindult Magyarország legnagyobb felmérése boros szokásainkról
 
 
 
 
Winelovers borok az olvasás mellé