Ez volt a hét: Depardieu, borfesztek, szavazás

Ruck Levente
2011. július 15., 17:13


Heti boros rovatunkban ezentúl összefoglaljuk a hét legérdekesebb boros eseményeit. Ezt azoknak lesz érdemes olvasgatniuk, akiknek hétközben kevesebb idejük volt a Borászportálon megjelent írásokat böngészni. Íme az első ilyen anyagunk, de jön majd a többi is. Ha péntek, akkor „Ez volt a hét”.
Ez volt a hét: Depardieu, borfesztek, szavazás
 
A borfesztiválok idejét éljük. Szinte mindegyik borvidéken, mindegyik borászat kulturális programokkal egybekötött kóstoltatásokat tart. Ezen a hétvégén – a teljesség igénye nélkül - Balatonbogláron, Somlón, Villányban és Tokajban egyaránt találtok érdekes programokat és jókat borozhattok.
 
„Szívesebben töltöm az időmet borászokkal, mint színészekkel” – szokta mondogatni Gérard Depardieu francia filmsztár, aki azért nem vett még birtokot Badacsonyban, mert a földtörvény szerint külföldi állampolgár nem vásárolhat ültetvényt magának. A francia filmsztárnak hazájában 70 hektáros szőlője van, és nemrég járt újból Magyarországon. Ez volt a sláger ezen a héten. Úgy látszik az egyre idősebb Obelix még mindig megdobogtatja a szíveket, akkor is, ha borról van szó.
Tekintélyes összegért kelt el egy 2008-as évjáratú francia bor egy kínai árverésen. Hogy mennyiért, azt itt elolvashatja az, aki lemaradt róla.
Aztán megtudhattátok, hogy a képviselők Magyarországon legálisan fogyaszthatnak alkoholt a Parlamentben. A brit kollégáik is, ők ráadásul jelentős árengedménnyel vásárolhatnak szeszt munka közben. Az egyszerű munkásembert viszont kirúgják, ha a munkahelyén alkoholt iszik. Erről bővebben itt olvashattok.
Gyalog nem érdemes útnak indulni a világ legnagyobb, több mint 200 kilométeres pincerendszerében, ezért rendszeresen indítanak autós túrákat. A világ legnagyobb pincerendszerébe is elvittünk titeket.
Aztán tálaltunk nektek egy kis horvátországi utazást. Aki a videót is szereti, az megnézheti itt, hogy a déli szomszédunknál hol és főleg mikor érdemes borozni. Dalmácia imádóknak különösen ajánlott olvasmány!
Végül megtudtuk, hogy a bor-agora klub által szervezett Facebook felmérés szerint melyik borvidéket kedvelitek a legjobban. A szavazás nem ért véget! Az eredményekről itt olvashattok.
Mindenkinek jó, borokban gazdag hétvégét kívánunk! Egy hét múlva újra heti összefoglaló, de addig is olvassátok cikkeinket, nézzétek meg a videóinkat és lájkoljatok minket a Facebook-on!
Winelovers borok az olvasás mellé