Hamarosan söriskolát nyit a világ első számú boriskolája

Borászportál
2020. június 28., 07:11


A WSET bejelentette, hogy a bor-, párlat- és szakékurzusai után el kívánja indítani a sörös képzését. A tervek szerint akár online is elvégezhető lesz.
Hamarosan söriskolát nyit a világ első számú boriskolája
Címlapkép: www.wsetglobal.com
 
A világ első számú borászati iskolájaként számon tartott Wine and Spirit Educational Trust (WSET) képzéseinek jó része hazánkban is elérhető, akár a nemzetközi borakadémikusi cím előszobájáig is el lehet jutni a Borkollégiumban.
 
 
A borokon kívül évek óta lehet tanulni a párlatokról és a szakéról is, most pedig a tervek szerint nemsokára a sör is felkerül az intézmény kínálatába. A WSET a 12 éve sörakadémiát működtető Institute of Brewing & Distillinggel (IBD) összefogva már bele is fogott a tanterv és tananyag kialakításába. Az elképzelések szerint a speciális sörös képzés két szinten folyik majd (Level 1 és 2), ezeken az érdeklődők a különböző sörtípusokat, a gyártás mikéntjét, a kóstolási technikát és az sör-étel párosítások tudományát sajátíthatják el – először angol nyelven.
 
 
A hivatalos kezdési időpontról még nem született döntés, az intézményen belül viszont már felállt a koordinátor csapat, úgyhogy a szándék komoly.
Winelovers borok az olvasás mellé