Így indul a nyári programsorozat Szegeden

Borászportál
2015. május 05., 06:29


Május 15-én kezdetét veszi a tizenegy napon át tartó XXI. Szegedi Borfesztivál. Ezzel az eseménnyel indul a kora nyári programsorozat a napfény városában, mely idén Gasztroudvarral, Kincs térrel, Dóm téri kavalkáddal, kézművesek Kárász utcájával és Hídivásárral várja a szegedieket és a turistákat. 8 helyszínen 150 borász és 200 kézműves kiállító mellett 250 program gondoskodik a felejthetetlen hangulatról.
Így indul a nyári programsorozat Szegeden
Forrás: Szeged.hu
Idén egy nappal tovább ücsöröghetnek a kilátogatók a Szeged főterén magasodó platánok alatt borospohárral a kezünkben, sőt most először a Hídivásár is három napig tart majd.
 
A két hétvégét, valamint a Pünkösd hétfőt is magába foglaló Szeged Napja Ünnepségsorozat 11 napjának leglátogatottabb rendezvénye a XXI. Szegedi Borfesztivál. A rekordszámú, 150 pincészet hatalmas borkínálattal készül a 11 napos gasztro-kulturális ünnepre. A kilátogatók szórakoztatásáról a Széchenyi téren három színpad gondoskodik, ahol a borozós beszélgetésekhez illő élőzenei produkciók mellett naponta sztárvendégek is fellépnek. A körbejárható, mini színpadokon fellép többek között Tóth Vera, Zséda, Falusi Mariann, Radics Gigi, Janicsák Veca, Delhusa Gjon, Kökény Attila, Charlie, Bornai Tibor, Berki Tamás, Babos Gyula, valamint a Bon Bon.
 
Így indul a nyári programsorozat Szegeden
Forrás: Facebook.com
 
A borfesztivál szomszédságában szintén 11 napig várja a kulináris élvezetek rajongóit a Gasztroudvar, ahol már nem csak bort, hanem minőségi kézműves söröket is fogyaszthatnak a vendégek a finom ételek mellé. Az itt felállított pódium színpad programját Veres Mónika, Oláh Gergő, Éliás Gyula Jr., valamint a Pély Barna féle Gitár Triász fellépése színesíti, de lesz Fényes Szabolcs illetve Cseh Tamás emlékműsor, valamint Bachata Magyar Bajnokság is.
 
A második hétvégére a teljes belváros egybefüggő fesztiválhelyszínné válik. Ekkor nyílik a Kincs tér, mely a folklór programok központi helyszíne lesz, a színpadi programokat esténként különböző nemzetiségek táncházai színesítik.
Visszatérő helyszín a Dóm tér, ahol a korábban megszokott módon élő nagykoncertek csalogatják majd az érdeklődőket. Május 22-én, pénteken rögtön egy igazi zenei csemegével indul a három napos fieszta. A Szegedi Szimfonikus Zenekar kiváló művészeinek közreműködésével olyan népszerű szegedi együttesek mutatják be áthangszerelt slágereiket, mint a Molnár Dixieland Band, a Fool Moon és a Honeybeast. Másnap az ex-East gitáros, Varga János 60. születésnapi koncertje vezeti fel Rúzsa Magdi fergeteges műsorát, mely ünnepi tűzijátékkal zárul. Vasárnap a Gypo Circus koncertje után 20.00 órától Demjén Ferenc áll színpadra.
 
Így indul a nyári programsorozat Szegeden
 
A záró hétvégén a tizenhatodik Szegedi Hídivásár történetében először három napon át várja a látogatóit. A lezárt Belvárosi hídon és az oda vezető Híd utcán 200 kézműves kínálja majd portékáit az ország egyik legnagyobb kézműves seregszemléjén, ahol a hamisítatlan vásári hangulatot gólyalábas vásári komédiások, dudások és muzsikások, valamint utcai mutatványosok pezsdítik fel. A gyerekeket az újszegedi hídfőnél bábelőadások, az Oskola utcában pedig kézműves bemutatók és foglalkoztatók várják majd.
 
A részletes programokkal, kiállító borászokkal kapcsolatban érdemes felkeresni a www.szegediborfesztival.hu honlapot, vagy csatlakozni a fesztivál Facebook oldalához. A programok megjelennek egy füzet formájában nyomtatásban, illetve letölthető lesz okos telefonos alkalmazás formájában is.
 
A Szeged Napja Ünnepségsorozat minden programja ingyenes, a borfesztivál belépő nélkül látogatható.
Winelovers borok az olvasás mellé