Magyar fejlesztésű, boros alkalmazás készült okostelefonra

Borászportál
2015. június 26., 10:14


Nemcsak a profiknak, hanem sokszor a borkóstolásra komoly hobbiként tekintő borkedvelőknek is gondot jelent, hogy egy borfesztivál vagy zsúfoltabb borkóstoló keretein belül hogyan tudják kóstolási élményeiket rendszerezni, és később felidézni. Itt a megoldás!
Magyar fejlesztésű, boros alkalmazás készült okostelefonra
A WINEZ applikáció segítségével tizenkét szempont szerint jellemezhetők, értékelhetőek és egyéni megjegyzésekkel láthatóak el az okostelefonba felvitt borok. Az intuitív módon használható program ezáltal egyfajta sorvezetőként szolgál a borkóstolás során.

A borkedvelőknek és munkájuk folytán a borokhoz kötődőknek egyaránt szól az a magyar fejlesztésű alkalmazás, amely 2015 nyarán mutatkozik be a hazai közönségnek. A program megtervezésében olyan szakemberek vettek rész, akik éves szinten több száz bort kóstolnak és értékelnek, így széleskörű tapasztalatokkal rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogyan lehet egy borról a legkevesebb erőfeszítéssel a leghatékonyabb feljegyzéseket készíteni. 
 
Az applikáció megalkotói természetesen tisztában vannak azzal, hogy a borral csak ismerkedők, a tapasztalt borkedvelők és a professzionális borkereskedők, sommelier-k eltérő igényekkel bírnak, ha boros jegyzetek készítéséről van szó. Ennek megfelelően három önálló verziót alakítottak ki. 
 
Magyar fejlesztésű, boros alkalmazás készült okostelefonra
 
Az alkalmi borfogyasztók számára jól használható a program ingyenes változata, amely havi huszonöt bor leírását és értékelését teszi lehetővé. A Prémium csomagnál már korlátlan mennyiségben vihetők fel részletes boros jegyzetek, és itt fontosnak számít az a közösségi funkció is, amely segítségével egyszerre akár több jellemző alapján kereshetünk a mások által készített közösségi borleírások között. 
 
A borkedvelőkkel ellentétben a borokkal hivatásukból adódóan foglalkozók többsége jegyzeteire szellemi tulajdonaként tekint. Ezért alakították ki számukra az Expert csomagot, amely használatával jegyzeteik tartalma csak saját maguk részére érhető el, és nem válik a közösségi borleírások részévé. 
Alkotói szerint a WINEZ app nemcsak abból a szempontból mutat túl a piacon elérhető versenytársain, hogy valódi borszakértők álmodták meg és fejlesztették ki, hanem azért is, mert egyedüli termékként kihasználja az okostelefonok érintőképernyője által teremtett lehetőségeket is. Így az információ nem csak a gombok megnyomásával vihető be, hanem gesztusokkal (például skálákon való húzó mozdulatokkal). Ez jelentősen megkönnyíti, meggyorsítja, és sokkal élvezetesebbé teszi a jegyzetelést. A felhasználó nemcsak egy borjegyzetfüzetet, hanem egy szabad kezet is kap.
 
A WINEZ egyelőre a magyar piacra fókuszál, ahol magyar és angol nyelven érhető el, de hamarosan szélesebb körben is lehetőséget biztosít arra, hogy bárki az egyéni igényeknek megfelelő részletességű boros jegyzeteket készítsen a mindig nála lévő telefon segítségével. Az alkotók fontosnak tartják a magyar borkultúra fejlesztését, és hisznek abban, hogy a WINEZ-nak is köszönhetően gyarapodni fog a tudatos borfogyasztók hazai tábora.
Winelovers borok az olvasás mellé