Ez történt a Nemzeti Bor Maraton második napján

(X)
2015. május 25., 17:10


A világrekord kísérlet második napjának végére már 400 kilométert teljesített közel 1800 futó.
Ez történt a Nemzeti Bor Maraton második napján
A május 23-án, szombaton indult mind a 22 magyar borvidéket összekötő futás résztvevői vasárnap hajnalban már Pécsre érkeztek. Innen startoltak az újabb vállalkozó kedvűek Bonyhádra. Ezután Szekszárd következett, amely város a második kiemelt helyszíne lett a rendezvénysorozatnak. Itt egy 50 fős mezőny várta a reggeli 08:48-as rajtot, amelyet Ács Rezső a város polgármestere lőtt el. A Tolna-megyei székhelyen a Pünkösdi Fesztivállal és a Nemzeti Bor Maraton partnereivel közösen, egy egész napos programsorozatra várták a kilátogatókat. A színpadon FankaDeli csapott óriási bulit, közben pedig - ahogy előző nap Villányban - itt is bemutatkoztak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara helyi termelői.
Délben már Hőgyész felé folytatódott a futás, majd Gyönk következett. Innen egy maratoni távot teljesítettek az indulók Paksig. Utóbbi helyszínen, a Sárgödör téri a pincefalunál fogadták a bormaratonosokat. A következő szakaszt, amelyben Balla Attila programigazgató is rajthoz állt - Balog Judit, a Paksi FC ügyvezetője indította útjára. Majd a nap végéig Cece, Simontornya és Enying várta a befutókat a rajtcél vonalaknál.
 
Folytatódtak az első nap hagyományai, a településeken belül rögtönzött szurkolócsapatok alakultak és kínálták a futóinkat a  helyi termelők portékáival, főleg boraival és süteményeivel. Enying dacolva az éjféli beérkezéssel, a helyi borbarát klub szervezésében külön programokkal,és még egy Bormaraton kvízjátékkal is várta a Nemzeti Bor Maratont.
 
Pünkösd hétfőn a Zalai borvidék és Nagykanizsa lesz az irány.
 
Videós összefoglaló:
 
A fotógalériát ide kattintva tudod megnézni.
Winelovers borok az olvasás mellé