Nagy Egyetemi Borteszt holnap a Corvinuson

Borászportál
2015. december 09., 10:15


Több mint 200 hallgató részvételével a Budapesti Corvinus Egyetemre látogat el a Nagy Egyetemi Borteszt csütörtökön.
Nagy Egyetemi Borteszt holnap a Corvinuson
A Nemzeti Bor Maraton kiemelt betétrendezvényeként indította útjára 2015 tavaszán a Nagy Egyetemi Borteszt országos programsorozatot. A szervezők célja az volt, hogy a tudatos borfogyasztásra neveljék a hallgatókat. A program eseményein a magyar borokról és a borászati ágazatot érintő aktualitásokról, a Nemzeti Borkiválóság Programról, a fogyasztói trendekről hallhatnak előadásokat az érdeklődők.
 
2015 tavaszában kiemelt programként rendezték meg első alkalmakkal az ország kettő, a borturizmushoz, valamint a szőlészeti és borászati ágazathoz kötődő nagy egyetemi városában - Budapesten, Szegeden - az első Nagy Egyetemi Borteszteket. Ez a budapesti alkalom összefoglaló videója:
 
 
Emellett a Bortext nevű mobil applikáció adja a program gerincét, amely a 100-as borpontozási rendszert alapul véve teszi lehetővé, a benne szereplő tételek értékelését. A fejlesztés teljes egészében borszakmai alapokon nyugszik, több szakmai és ágazati szereplő együttműködésével jött létre.
 
A Nagy Egyetemi Borteszt előzetes programja:
 
  • Köszöntő
Nagy Egyetemi Borteszt, Nemzeti Bor Maraton, Bortext mobilapplikáció programbemutatása.
Balla Attila / Nemzeti Bor Maraton programigazgató - Nagy Egyetemi Borteszt
  • Előzetes  fogyasztói szokások felmérése / adatlapkitöltés
Bortext mobilapplikáció regisztráció.
  • Nemzeti Borkiválóság Program bemutatkozása
Gál Péter / Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkára
  • Borfogyasztói és borkészítési trendek Magyarországon és a nagyvilágban
Kielmayer Kristian / Földművelésügyi Minisztérium szakértője
  • Belövőbor, kóstolástechnikai tréning
Sánta Zoltán / Nemzetközi Borakadémikus AIWS, Borkollégium, www.borkollegium.hu
  • Hungarikum borsor bemutatása, kóstolása, értékelése (4x15 perc - borértékelő adatlapon, mobilapplikációban)
Sánta Zoltán / Nemzetközi Borakadémikus AIWS, Borkollégium, www.borkollegium.hu
  • Értékelés, zárszó
Balla Attila / Nemzeti Bor Maraton programigazgató - Nagy Egyetemi Borteszt
Winelovers borok az olvasás mellé