Nekik a maraton a riviéra

(X)
2015. május 26., 14:03


Hatszáz kilométerrel került közelebb a világrekord teljesítése a Nemzeti Bor Maratonon.
Nekik a maraton a riviéra
Forrás: Nemzetibormaraton.hu
A Nemzeti Bor Maraton harmadik napján, május 25-én a korai órákban Egying után már az első Balaton-parti célvonalat lépték át a futók Siófokon. Magyarország legnagyobb tava nem tudta szebbik arcát mutatni a zord, esős időjárás miatt. A kilométerenkénti 6 perces időt így is tudták tartani az indulók.
 
A tervezett időpontban érték el, többek között a teljes táv legrövidebb, 3 kilométeres szakaszát, ami Kőröshegyről Balatonföldvárig tart. Ezt követően Balatonboglárra, majd Fonyódra vitte tovább a bormaratonosokat az útvonal. A nap másik érdekessége, hogy egymás után két maratoni szakaszt is tudtak teljesíteni a futás szerelmesei. Az egyik Balatonkeresztúrról, a másik egyből ezt követően Zalakarosról indult és Nagykanizsáig tartott. Innen Letenyére mentek tovább, majd jöttek az újabb éjszakai útvonalak Tornyiszentmiklós és Lenti érintésével.
 
Pünkösd hétfőn is izgalommal, programokkal és a helyi ételkülönlegességek kóstolójával várták az érkezőket, akik között többször a település delegáltjai is jelen voltak. Ők részt vesznek a Nemzeti Bor Maraton világrekord kísérletében. A kitűzött cél a 11 napon keresztül zajló Nemzeti Bor Maraton végére, hogy sikerüljön elérni a több mint 2500 kilométert. Ebből a harmadik nap végére már 600-at sikerült teljesíteni. A kísérletet számos település lakója  is támogatja, bekísérik a célvonalhoz vagy kikísérik a várostábláig a futókat.
Ez a nap is több szórakoztató programot kínált a Nemzeti Bor Maraton kiemelt helyszínén, amely most a Zalai borvidéken Nagykanizsa volt. Itt a Szeretem Kanizsát Fesztivál csatlakozott a programjainkhoz. Lehetőség volt például megismerkedni a borhibákkal és borbetegségekkel, azok felismerésének gyakorlati bemutatása során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal standjánál.
 
A helyi előadók között bemutatkozott Horváth Laura énekes, valamint a Tiborcz Trió is. Majd mielőtt Dénes Sándor, a város polgármestere elindította volna a futókat a rajtvonalnál, a Nemzeti Bor Maraton hivatalos dalának előadója FankaDeli is fellépett. Az este során a Fő téren koncertezett még a Bermuda és a Wellhello is.
 
A folytatásban egy újabb élményekkel teli nap vár a futókra, azon az útvonalon amely elvezet az este során a Balaton északi partjára a Balatonfüredi-Csopaki Borvidékre, amelynek kiemelt helyszín Balatonfüred lesz.
 
A harmadik nap fotógalériája itt megtekinthető.
 
Videós összefoglalónk:
Winelovers borok az olvasás mellé