Óriási évjárat lehet az idei Bordeaux-ban

Borászportál
2015. november 18., 07:13


Számos nehéz év után gyönyörű terméssel ajándékozta meg a sors a Bordeaux-i borvidéket. Az északi féltekéről szinte sohasem jelentettek még ilyen korai szüreti időpontokat. A borászoknak ebben az évben egy dolog miatt kellett aggódni: elegendő helyet találjanak a borral teli hordóknak.
Óriási évjárat lehet az idei Bordeaux-ban
Fotó: Winespectator.com
A borvidék termelői bár nagyon bizakodóak, mégis óvatosan hasonlítják az idei fiatal borokat, olyan klasszikus évjáratok tételeihez, mint a 2010-es vagy 2009-es – írja a Wine Spectator. Kétségtelen, időjárás tekintetében kiváló évet tudhatnak maguk mögött, meleg és száraz nyárral, valamint elegendő augusztusi és szeptemberi csapadékkal. Egyelőre korai még bármit is jósolni a borok fejlődésével kapcsolatban, de mindenképpen van ok a bizakodásra.
 
Margaux-i, Pessac-i, és Right bank-i jelentések szerint 2015 könnyen a legjobb évjárat lehet 2010 óta, a vörösek, a száraz fehérek és az édes borok tekintetében egyaránt. Egyedül Médoc felső részén számoltak be a szeptember végi, heves csapadék által okozott károkról. Az összes nagy vörös fajta termése jónak mutatkozik, csakúgy, mint a fehéreknél a sauvignon blanc is. Száraz fehér borként egyedül a sémillon igényelhet nagyobb odafigyelést.
 
Óriási évjárat lehet az idei Bordeaux-ban
Valóban gyönyörűek voltak a szőlők idén (Fotó: Winespectator.com)
 
Néhányan a Wine Spectatornak részletesebben is beszámoltak tapasztalataikról. St.Emilion-ból Pierre Courdurie a Château Croix de Labrie borásza nyilatkozott arról, hogy 2014-hez képest két héttel előbb (június elején) zajlott le a virágzás és mindössze két napig tartott, ugyanúgy, ahogy 2010-ben. A júliusi hónap pedig talán 30 éve nem volt feléjük ennyire száraz és meleg.
 
Philippe Blanc a Chateau Beycheville igazgatójának jelentése is megerősítette azt, hogy eltolódtak idén a szüreti időpontok. A merlot ültetvényeket szeptember 22-én kezdték el szedni, a cabernet sauvignon-t pedig október 8-án már be is fejezték. A tökéletes minőségű és egészséges fürtöket várakozáson felüli mustfokkal sikerült szüretelni. A merlot 21 és 21,8 között mozgott, a cabernet sauvignon pedig 19,8 és 20,9 között, ami rekordnak számít ezeknél a fajtáknál.
Összességében megállapíthatjuk, hogy 2015 megérdemelten a bordeaux-i borászok évjárata, olyan nehéz alacsony termésátlagú előző évek után, mint a 2011-es vagy 2013-as. Sok munka van még hátra a pincékben, de a Bordeaux-i borászok már most izgatottan várják, hogy tavasszal megmutathassák a közönségnek boraikat.
 
Fordította: Kovács Zsófi
Winelovers borok az olvasás mellé