Tokaj Y filmajánló

Borászportál
2017. február 16., 06:21


Homoky Dorka a Tokaj Y Generáció csapatának egyik tagja, a bioművelés és az erjesztés mellett, arról is beszélt a Kossuth Rádióban, hogy eredetileg filmezéssel szeretett volna foglalkozni. Remek filmet ajánlott, aminek mi is utána néztünk. 
Tokaj Y filmajánló
A Tudatlan tündéreket, a török származású Ferzan Özpetek rendezte. Kis közösség, jópofa, fura emberek. A film pedig polgárpukkasztással, tabudöntögetéssel kísérletezik.
 
Antonia (Margherita Buy), a jól szituált orvosnő szemével pillanthatunk be egy "városi nagycsalád" életébe Róma Ostiense kerületében.  A "nagycsalád" bérházlakók közösségét jelenti, mindenféle embereket. Meleg fiúk, kövér házmesternéni, szimpatikus, egészségesen felvágott nyelvű áruházi pénztárosnő és mások. Kedvesek, érdekesek, hangulatosak: többet nem is kívánhatunk.
A történet mellett az olasz konyhába is beleszagolhatunk, úgyhogy előtte vacsorázzunk valami finomat.
 
A film főszereplői egyébként Antonia és Massimo a középiskola óta szeretik egymást, és több mint egy évtizede élnek boldog házasságban egy elegáns, római kertvárosi villában. Massimo meghal egy autóbalesetben, és Antonia pedig mély gyászba zuhan. Képtelen rendes kerékvágásba zökkenteni életét. Aztán megpróbál kiegyezni a veszteséggel, kezdi átvizsgálni a férfi holmijait, és közös életük emlékei után kutatva rádöbben, hogy férjének szeretője volt. A felfedezés felrázza bénultságából, és nyomozni kezd az ismeretlen után. Csak egy vezetéknevet és egy lakcímet tud, de ez is elég ahhoz, hogy eljusson a házhoz, ahol újabb meglepetés éri.
 
Tudatlan tündérek//Le Fate ignoranti//IMDb:7,4
 
Homoky Dorka és a Tokaj Y csapata 2017. február 28-ánBorkollégiumban tartnak egy kurzust, ahol nemcsak beleszagolhatsz a borokba, hanem meg is ízlelheted őket.
 
A kurzusra ITT tudsz jelentkezni. Aki kimarad, az lemarad!
 
Winelovers borok az olvasás mellé