Az idei Gourmet közönségkategóriáin elgondolkozva, bár magamat lelkesen a második, gourmet csoportba soroltam, könnyen megbélyegezhettek volna a gasztrosznob címkével is (a gourmet-król, gasztrosznobokról, gizdákról, szóval a Gourmet résztvevőiről szóló rögtönzött karakterológiánkat lásd itt). Egyrészt Budán lakom, másrészt kívülről nézve úgy tűnhetett, én is aszerint választom meg a standokat, mint aki a megfelelő étteremválasztással státusát kívánja demonstrálni. De mit tegyek, ha engem sem a prosecco, sem a cava nem csábít, ha egyszer champagne-t, de minimum crémantot is választhatok a kínálatból. És még boldogabban viselném a gasztrosznobok bélyegét homlokomon, ha nem késtem volna le azt az 500 adag friss osztrigát, amit a Borkorzó a Pierre Gimonnet champagne-ok mellé kínált. Szerencsére ez volt az egyetlen büntetésem a flancolási kísérletért.

 

Az első állomáson, a Buborékbárban ebbe szó szerint bele lehetett kóstolni. Pierre Gimonnet alap cuvée-je, a Cuis Premier Cru tökéletesen stílusos.

Tele a nagy melegben azonnali megkönnyebbülést jelentő, friss savakkal, finom buborékokkal és citrusokkal, amit színesítenek a grapefruitos és pörkölt, kenyérhéjas ízjegyek. 2005-ös büszkeségük, amely 100 % chardonnayból készül, a Fleuron nevet kapta. Korábban Márkus György pezsgő szakértő 2010-es champagne kóstolóján 92 pontot kapott, ezzel egyetlen ponttal maradt le az igen erős évjáratos mezőny dobogós helyéről. Teljesítménye azóta is változatlan. Masszív, sokáig habzó buborékok után finom, szinte kedves illat keksszel, gyümölcsökkel, mézzel. A citrusok és az élénk savszerkezet kóstoláskor itt is kimutatják erejüket, a gazdagon és hosszan érezhető aromáiban mazsola, méz és pörkölt-olajos magok a leginkább hangsúlyosak. Nem csoda, hogy Régis Camus, a Piper és Charles Heidsieck elismert pezsgőmestere csak annyit mondott, amikor a VinCén belefutott ebbe a champagne-ba, hogy „Pierre Gimonnet egyszerűen zseniális”.

Nehéz is ezek után újra megtalálnom a helyem a Gourmet térképén. Néhány ’érdekes’ kitérő következik. A Királyudvar Henye pezsgője 2009-ből nem arat olyan sikert, mint a 2008-as nagy testvére. Lehet, hogy nem szeretem a gyógynövényeket? Itt van viszont még egy nagy testvére, a Loire-völgyi Vouvrayból érkező Damaine Huettől, Antony Hwang másik birtokáról. Chenin blanc pezsgőjük testes, de arányos, pörkölt és gyümölcsös aromákban gazdag, buborékban annál kevésbé. A Fleury chamapagne ház pinot noire pezsgője következik, Carte Rouge néven, amely a fajtának megfelelően erőteljes. De hogy megkeverjem kicsit a kártyákat, több borértő ismerős bíztatására a Villa Maria Sparkling Marlborough Sauvignon Blanc-ját kérem ki. Brutális fajtajelleges, gyümölcsös-zöldpaprikás bombának bizonyul – minden nyári napon gondolkodás nélkül döntenék újra mellette. (Az intenzitását indokolhatja, hogy három héten át, különböző

érettséggel szüretelik hozzá a szőlőt, amit 24 órán át héjon is áztatnak.)

Amilyen frusztráló elveszteni a kristálytiszta orientációmat, olyan megnyugtató megékezni az Innio kívül villanykörtékkel feldobott, belül üdezöld pultjához. „Inni kell!” mondja nekem a vaskos felirat helyett a mutatós jégvödör tartalma. A Bollinger örökös húzónév, de most kiderült, hogy a szintén ehhez a tulajdonosi körhöz tartozó másik márka, a Langlois Crémant de Loire létére tud elegáns, finom és lenyűgöző lenni, mint egy champagne. Végtelen sok alma, sütemény, citrusos, édesfűszeres árnyalatok, krémes buborékok és könnyed egyensúly. Rosé változata szintén rögtön közel akar hozzám kerülni, az eper és a vanília olyan fogások, amikkel ez sikerül is neki. De mellette füstös, élesztős benyomásokat is kapok, hogy ne tegyem a túl könnyű, behízelgő kategóriába. Jacquart cuvée-je pedig meglepően testes, szinte húsos, érett és zamatos gyümölcs jegyekkel hozza a megfelelő egyensúlyt. Végül két lépés előre, egy lépés vissza; sajnos vasárnap, késő este a Bollinger Special Cuvée Brut már bontatlan marad, de az Ayala könnyedségével hozza egy klasszikus cuvée minden alapvető értékét, a légiességet, gyümölcsösséget és arányosságot.

Macaron, tagliatelle, grissini

Az alapvető értékekről nekem persze rögtön a másik könnyed francia specialitás, a macaron jut eszembe. Le is tesztelem, hogy felnőttünk-e már a párizsi

cukrászdákhoz. És ha már így alakult, próbálom megállapítani, hogy a mangós, a tonkababos, vagy a klasszikus pisztáciás illik-e jobban a búcsúpezsgőhöz. Bizonytalan vagyok. Végül a harmonikus párosítást akkor találom meg, amikor már nem keresem. A Spazio Café Manuel bisztró zöld tagliatelle kecskeraguval című fogásához egy Furlan DOCG besorolású, extra dry proseccot ajánlanak nekem a teljes egészében Valdobbiadene termőhelynek szentelt szomszédos standnál. Megfelelő levezetés a pezsgő csillagtúra után, aminél kevés jobb vasárnap délutáni programot tudok elképzelni. Emlékül magunkkal is visszük a Spazio házi készítésű grissinijét és tintahallal matt feketére színezett, de meglepő módon nyomokban sem hal ízű crackereit. Nem a Rózsadomb felé vezető úton fogy el, de attól még nagyon finom.