Gyanítom, hogy ahány külföldi turista csak megfordult a múlt héten a Budai várban, mindannyian itt kötöttek ki. Megértem őket. Világszínvonalú gasztronómiai fesztiválba csöppentek.

Ahogy a fesztivál területére léptünk, rögtön azzal kellett szembesülni, hogy forintjaink itt nem sokat érnek, hacsak gyorsan nem konvertáljuk át kóstolójegyre, mely a fesztivál hivatalos fizetőeszköze volt öt napig. (Később persze kiderült, hogy aki nagyon megéhezett, és már „elitta” az összes jegyét, nem kell, hogy újra váltani induljon a sor elejéről, forintra is kiadják azt a kemencés lángost, vagy sajtos-, tökmagos pogácsát…) Ám a pincészetek – helyesen – mindhalálig ragaszkodtak a helyi valutához, hiszen áraikat is ebben tüntették fel. Boraikat kettő és hét egység között kínálták, bár a mindig legdrágább tokajiig ezúttal nem jutottam el a kóstolásban. Voltak igazán ritkán kóstolható spanyol, argentin, görög, Strasbourg melletti német, és dél-afrikai borok – utóbbiakat megízlelve elmondhatom, hogy az exkluzív helyszín mellett legnagyobb erénye ennek a borfesztiválnak, hogy nemzetközivé tették.

 

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a magyar boroknak szégyenkeznie kellene, sőt! Rögtön az első standnál megtudtam, hogy aranyérmes bort kóstolok, a szigetcsépi Gálék 2006-os Szigetszentmártoni Cserszegi fűszerese (Kékfrankos roséjukkal együtt) ugyanis ezt a kitüntetést kapta a XXX. Jubileumi Országos Borversenyen, melynek eredményhirdetésére szintén a fesztivál szolgáltatott apropót. Bizonyára sokan nem gondolták, hogy a Kunsági borvidéken is lehet aranyérmes bort készíteni, csak megfelelő alapanyag és szakértelem kell hozzá. Mint a termelőktől megtudtam, a szigetcsépi pincészet borait hiába keresnék az áruházláncok polcain. Vendégeikkel, fogyasztóikkal személyes kapcsolat kialakítására törekszenek, ezért elsősorban a pincészetüknél értékesítenek. Üzletpolitikájuk szerint nyitott pincéjük a hitelességük záloga.

A kellemes első benyomás után el is határoztam, ahelyett, hogy a nagy pincészetek borait kóstolnám végig, a kisebb családi pincészeteket igyekszem megismerni, melyeknél minden esetben maga a termelő kínálja borát. Már csak azért is, mert a boriváshoz elengedhetetlenül hozzátartozik egy kis kvaterkázás, beszélgetés. Így találtam rá a töki Kovácsra is, akinél kedvenc veltelinimet is megtaláltam. A nem igazán divatos fajta aromáját a barátságos borosgazda egy frissen metszett nyers vessző illatához hasonlította. „S lőn nagy álmélkodás” mikor az íz- és illatanyagok igazolták az érdekes hasonlatot!

Egy igazán jópofa fröccs-határozóval is találkoztam az egyik kisebb standnál, melyet mindenképpen szeretnék megosztani a nagyközönséggel, mert gyanítom nem jutott még eszükbe Ujházy fröccsöt inni!

A néhai Balázs mester gyűjteményéből származnak a következő fröccstípusok:
Spiccer (spitzer): szódavízzel hígított bor
Fröccs: szódavízzel hígított bor
Ujházy fröccs: kovászos uborka levével hígított bor
Kass vagy Tisza fröccs: vörösbor pezsgővel
Fordított fröccs (hosszúlépés): 2 dl szódavíz és 1 dl bor
Fütty (kisfröccs vagy rövidlépés): 1 dl szódavíz és 1 dl bor
Nagyfröccs (hajtás): 2 dl bor és 1 dl szódavíz
Mafla: fél liter bor és ugyanannyi szódavíz
Házmester: 3 dl bor és 2 dl szódavíz
Viceházmester: 4 dl bor és 1 dl szódavíz
Lakófröccs vagy kisházmester: 4 dl vízhez 1 dl bor
Krúdy fröccs: 9 dl bor és 1 dl szódavíz
Lámpás: másfél liter borba öntött fél liter szódavíz
Góré fröccs: kis pohár borhoz (1-2 deci) csak annyi szóda, amennyi még a pohárban elfér
Sóher fröccs: 9 dl szódához 1 dl bort kell adni ízesítőnek
Kisvadász: 1 dl vörösbor és 1 dl Cola keveréke
Nagyvadász: 2 dl vörösbor és 1 dl Cola keveréke
Matrózfröccs: semmi köze sincs a borhoz – egy korsó sör mellé deci rumot szervíroz a pincér
Postásfröccs: dupla fekete rummal
Színészfröccs: 2 dl szóda és az is langyosan

Talán, hogy meg ne ártson a színész torkának…

A Hot Jazz Band koncertjén, utolsó deci boromat kortyolgatva ért véget számomra az idei Borfesztivál (vajon milyen lehetett? talán egy testes vörös?), melyhez a város alkonyati képe szolgált díszletként.  Soha vissza nem térő hangulatok, képek, hangok, ízek varázsoltak el mindannyiunkat ebben a néhány napban, melyek másnapra ugyan semmivé foszlanak, de megmarad bennünk a vágy, hogy jövőre újra átéljük.