A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás

Az ünnepi rendezvényen emlékkiállítás nyílt Dr. Ásvány Ákos, a Magyar Bor Akadémia első elnöke, a bor utazó nagykövete munkásságából. Az eseményen jelen volt Dr. Ásvány Ákos özvegye, akit a múzeum főigazgatója Dr. Fehér György külön, nagy tisztelettel köszöntött. Ugyancsak ekkor került sor Tátrai Zsolt fényképező borászmester, - a bodrogkeresztúri Bene pincészet borásza - fotóművész szőlőről és szőlőhegyekről készült képeinek bemutatására is. A „Szőlőhegyen jártam” című tárlatot Pálffy István, a Magyar Televízió műsorvezetője nyitotta meg.
Ezt követően Hortobágyi Cirill perjel atya, a Pannonhalmi Apátságból tartott előadást a bor és a keresztény vallás szoros összefonódásáról, majd Balázs Árpád zeneszerző, a Magyar Bor Akadémia rendes tagja élő zenei bemutató kíséretében kalandozott a bor és a muzsikák történetében.
Az est hátralévő részében, állófogadás keretében, a vendégek személyesen is megismerhették az Év bortermelője díjra esélyes öt bortermelőt – Frittmann Jánost (Kunsági borvidék), Konyári Jánost (Balatonboglári borvidék), Légli Ottót (Balatonboglári borvidék), Dr. Lőrincz Györgyöt (Egri borvidék), Szöllősi Mihályt (Ászár-Neszmélyi borvidék) – és megkóstolhatták boraikat.
A hazai borászok kiválóságai mellett – a Magyar Bor Akadémia célkitűzéseivel összhangban – a határon túli magyar borászok – Balla Géza (Erdély), Bíró Gáspár (Erdély), Bott Frigyes (Felvidék), Cuk Lajos (Délvidék), Dr. Korpás András (Felvidék), Maurer Oszkár (Délvidék), Rozsmán István (Délvidék), Szalai László (Délvidék) – is bemutatkoztak boraikkal.
Akinek pedig kedve volt hozzá, borospohárral a kezében időutazáson vehetett részt a fényárban úszó Vajdahunyad várban Dr. Szatmári Sarolta főigazgató-helyettes és Dr. Csoma Zsigmond főmuzeológus kíséretében.
Mesehajók vagy úszó borbárok? A Disney Cruise Line új oldala
Emelkedik a hőmérséklet: mire figyeljünk a borok tárolásánál?
Magyar és külföldi szakértők találkoznak az év legnagyobb szakmai borkóstolóján
A görög bor története nem Athénban kezdődik, hanem a tengeren
Forralt boron innen és túl – az ördög itala a bögrében
Filmsztár, rapper, focista, autóversenyző – bárkiből lehet borász
Tankolj fel borral!
Ha koccintunk, biztos lehetsz benne, hogy az italodba nem tettem mérget
Villány, Villány
Bortúra
Avasi Pincesor, Miskolc
Borfesztivál