Míg az egyik kereskedésben amúgy is mindig lehet kóstolni, addig a másik tematikus, közönségnek szóló kóstoló volt.
A londoni „Wine of course” cég rendezett ezen a szombaton egy kelet-európai kóstolót, amely négy ország boraiból állt össze. Bulgária, Szlovénia, Románia és Magyaroszág. Számomra mindig furcsa és gondolkodóba ejt, hogy miért nem Közép-Európába tartozik Magyarország. De úgy nézz ki, hogy a világ már meghúzta a határt, az pedig Ausztriánál van - és például Lengyelország is Kelet-Európa.
Ezt megelőzően viszont ellátogattam még egy másik kóstolásra is...

 

Van egy hely amit úgy hívnak Londonban, hogy a „Sampler”. Itt úgy fogyaszthatunk, hogy vesz a borbarát egy chipkártyat amit fel tud tölteni pénzzel, azzal oda sétal a készülékhez, behelyezi a kártyát, kiválasztja a bort, oda rakja a poharát és megnyomja a gombot. És máris jön is a bor. Olyan ez mint a kólaautomata, csak jobb (és drágább is). Az alapötlet valahonnan Olaszországból származhat, Itáliában hasonló készülékek találhatóak - nagyobb méretben. (Ott nem egy dobozhoz, hanem inkább egy benzinkúton található töltőkészülékhez hasonlít - nagyobb mennyiségben és olcsón juthatunk hozzá segítségével a borhoz.) Az elv egyszerű, levegőtől mentes a palack, mivel a kijövő bort nitrogénnel (borászatban is gyakran használják) helyettesítik, így mindig friss marad a bor. Természetesen nem örökké, de 1-2 hétig semmi akadálya, hogy a lehető legfrissebben élvezzük a bort. És ami az egészben a legjobb, hogy így lehetőség van olyan tételek kóstolására is, amelyeknél egyébként egy teljes palack nagyon drága.
Egy gépben mindig vannak „ikon borok”, így volt ez azon a szombaton is: az 1982-es Domaine Romane Conti (DRC rövidítve)  La Tache dűlőből származó bor is a színpadra került. A borbárát választhat 25 ml, 50ml és 75 ml között. Úgy érzem  kóstoláshoz a 25 ml nagyon is megfelel. Érdekes történet, hogy hasonló készülékek működnek a Selfridges Wonder Bar-jában is, de ott a westminsteri városvezetés betiltotta, mert a 25 ml nem „hivatalos űrmérték”. Nem tűnik konzekvens gondolkodásnak, hogy a politika egyik oldalon „felelős és mértékletes alkohol fogyasztásról” beszél, de ugyanakkor egy egész pohárra biztatják a kóstolni szándékozót.

Természetesen én sem a La Tachal kezdtem, és bevallom, hogy hezitáltam néhány pillanatig, hogy a 25 ml-ért 12.500 Ft-nak megfelelő fontot kiadjak-e, de néhány másodperc alatt  döntöttem: hát persze! Megérte egy kortyért ennyit fizetni? Igen, és ha másnak is megadadtik a lehetőség, csak biztatni tudom, hogy kóstolja meg mindenképpen. A kóstolási jegyzetembe például beírtam, hogy „abba kellene hagynom a jegyzetelést és inkább csak szagolni, illatolni kellene a bort, mert az mégnagyobb élvezetet ad". Az aromák szinte betöltötték a szobát és annyira komplex volt, hogy oldalakat lehett volna írni róla. De ahogy említettem, ilyen boroknál magával a borral kell foglalkozni.

A DRC-n kívül volt még néhány szép tétel, többek között Haut-Brion (Graves/Bordeaux), Opus One, Schafer(California), Penfolds (Ausztrália). De a DRC az DRC! A kínálat folyamatosan változik a gépekben, így mindig érdemes visszatérni.

A Wine of Course borkereskedésben ezen a szombaton déltől rendezték meg a kelet-európai kóstolót. Ha mindjárt a végével szeretném kezdeni, akkor mindenki megnyugtatására elmondhatnám: a magyarok nagyon jól megállták a helyüket. Minek volt ez köszönhető? Természetesen elsősorban a szép boroknak.
Kik mutatkoztak be? Nyakas Pince Sauvignon Blanc 2006, Szepsy Hárslevelű Király dűlő 2005, Bátapáti Kékfrankos 2003 és Gere Attila Cabernet Sauvignon 2003. Számomra a Szepsy Hárslevelű minden fehér között a legkomolyabb volt és nagyon jól mutatta mire képes Hegyalja a száraz borok területén. Persze, hogy az aszúról híres Tokaj és a borkereskedésünkben Londonban – végre volt magyar bor nálunk – lazán eladtunk több mint 3 láda (36 üveg) 5 puttonyost - néhány nap leforgása alatt. De tudom, hogy igenis van Hegyalján a száraz bornak is helye.

Néhány vásárló is belátogatott amíg ott voltunk és kóstoltunk – és nagy örömömre nagyon sokan magyar borral távoztak. Csak így lehet csinálni, ha a fogyasztóknak megmutatjuk mire képesek a borok, mert beszélni és írni is fontos, de nem elég. A legnagyobb élmény még mindig a borral való személyes találkozás.

Ha megkérdeznék, milyen volt a többi bor, akkor is a dicséret hangján szólnék. Jók, korrektek voltak azok is, úgy veszem észre, hogy a szlovénok nagyon jó borokat mutatnak be az utóbbi időben. De mindig igaz marad, hogy a nemzetközi fajták mellett, kellő figyelmet kell fordítani az egyedi fajtákra (Hungarikumok), mert azok még mindig izgalmasak, ha megfelelően vannak elkészítve.