Bordeaux 2007-es évjárat En Primeur kóstolása
Kielmayer Kristian
Nemzetközi Borakadémikus (AIWS)
2008. szeptember 01., Hétfő 14:08
Az egyik készíti, a másik árulja
Az évek során kialakult egy kereskedői rendszer, ahol az egyes chateaux-k nem direkt értékesítik a borokat, hanem négociant (kereskedő) és brokerek közvetítenek a termelők és a borkereskedők (vagyis azok, akik közvetlenül a fogyasztónak adják el a borokat) között. Ha valaki en primeurként - azaz szinte látatlanban - vásárolja a bort, az azt jelenti hogy megelőlegezi a bizalmat a termelőnek és a kereskedőnek, hogy a bor értéke majd nőni fog az évek múltán, egyfajta befeketésről van tehát szó. A bort néhány évig nem is fogja látni, de a vételárat ki kell fizetnie. Ha valaki például 1983-ban vásárolt az 1982-es évjárat „első osztályú” (primeur cru) termelőitől - mosolyoghat, mivel ezek értéke többszörösére emelkedett mára, ergo jó befektetés volt. Hasonló elmondható a 2005-ös évjáratról is. Úgy tartja a mondás, aki Bordeaux-it vesz ilyenkor, tovább ad rajta, míg aki Burgundit az később megissza.
Vegyes évjárat volt 2007, a legjobbak persze most is szép munkát adtak le, de a mérce 2006 és főleg 2005 után nagyon magas volt, és kicsi a valószínűsége, hogy ezt - akár a legjobbak is - újra el fogják érni. Szeptemberben jó volt az időjárás, de sajnos ez sem felejteti el a gyenge júliust és augusztust. Ahhoz, hogy a szőlő érjen: napsütésre van szükség, a nyár csúcspontja pedig tavaly nem volt kellően meleg.
Nagyon sokan panaszkodnak, hogy elszálltak a termelők az árakkal, hogy túl magas árakkal "jöttek ki". Most pedig egymásra várnak, hogy lejjebb menjenek. Robert Parker sem volt elragadtatva a tavalyi évjárattól. És az ő szavára nagyon adnak a befeketők, egyesek szerint túlságosan is - ám nem mindenki örül annak, hogy „ha Parker köp (már mint bort), akkor az emberek figyelnek".
Nemcsak maga az évjárat nem produkált nagyot, de ott van a magas árak oka mögött az árfolyam (erős EUR az USD-ral és a GBP-tal szemben) és az is, hogy az európai és amerikai piac az elmúlt években már kellő mennyiséget vásárolt - és most megengedhetik maguknak, hogy várjanak. Bordeaux-ban (és sok más helyen) most az Ázsiai piacban bíznak.
Richard Bampfield MWJean-Christophe Mau az Yvon Mau kereskedőház vezetője látogatott el Richard Bampfield MW kíséretében a WSET londoni főhadiszállására - és hozott magával néhány 2007-es évjáratot. Richarddal nem először kóstoltam - és ha idén nem is voltunk egy csapatban a IWC bírálata során, de az év elején mutatott pár szép Grand Cru Chablis-t is.
A borok kóstolási sorrendben vannak, mind 2007 évjárat, és a teljes sorból csak néhányat emeltem ki most. En Primeur kóstolásnál sokan inkább előre tekintenek: milyen a potenciál, hová fog fejlődni, hiszen a borok még nagyon fiatalok és piacra sem kerülnek még minimum 1 évig.
Fehérek:
Chateau Brown (Pessac-Léognan)
Halvány aranysárga szín, kifejezett az orrban fiatalsága ellenére, nagyon sok érett gyümölcsöt képvisel, sárgabarack, kajszi, némi füves aromák is előtörnek, gyümölcsbomba robban. Nagyon szép felszín, korrekt savak, száraz, fa dominál még benne, de nagy testű, szép bor.
Chateau Cantelys (Pessac-Léognan)
Közepes szalmasárga, közepes intenzitással az orrban vágott fű és citrusok jelennek meg egy kevés ananásszal kísérve. Száraz, ropogós savak, korrekt egyensúly, közepes test, némi virágos és zöld gyümölcs kíséretében.
Chateau Larrivet-Haut Brion (Pessac-Léognan)
Mély szalmasárga szín, közepesen intenzív aromák az orrban, kevés füves jelleg és némi zöld gyümölcsök kírésik a a kajszi féléket.
Száraz, ropogós savak, jó tartás és test, érett kajszi és sárgabarack a szájban, némi virágos utóízzel, már kerekedik és biztosan komplex bor válik belőle. Szép.
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Olaj-, ecet és borkóstoló a Wineworld-ben
Szent Orbán Napi Mulatság, máj. 25.
Tokaji Borok Fesztiválja, 2012
Orbán napi Borünnep Hajóson, 2012
Borbarangolás Badacsonyban - Május 26....
Pünkösdi Bál a Polgár Bortrezorban,...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |





























