Spanyol Tempranillo vs. magyar Tempranillo?

Nyulasi Gábriel
2009. szeptember 15., 15:38


A hazai fogyasztó már jó néhány éve itthon is élvezheti az Ibériai-félsziget egyik vörösbor nagyágyúját, a Tempranillo-t. Milyen különbségek vannak e bor stílusjegyei között a spanyol borrégiókat vizsgálva? Van-e létjogosultsága a fajtának magyarországi termelésben?
Spanyol Tempranillo vs. magyar Tempranillo?
 
A Tempranillo mustra spanyol vonatkozású részét Gloria Collel nemzetközi bornagykövet vezette, a magyar színeket Gere Attila villányi borász képviselte. A nagykövetasszony rövid bevezetőjében kitért arra, hogy hazájában és az Európai Unióban csökken a bortermelés és fogyasztás, ugyanakkor a borgazdaságban - a világtrendeket nézve - összességében a válsággal együtt is kis mértékű növekedés tapasztalható. Mindemellett csökken az éttermi fogyasztás, az emberek többet isznak otthon, de olcsóbb borokat. Tapasztalható az online borrendelések felfutása is, ami szintén a családi, baráti közegben való borkulturálódást erősíti. A mustrán a borok kóstolópárokat alkottak, így mindig volt összehasonlítási alapunk. Ha teljes rálátást nem is, némi ízelítőt kaphattunk a fajta változataira.
Az első tétel a Rioja borvidék (Spanyolország legismertebb borvidéke, fő fajtája a Tempranillo) egy 100%-os Tempranillo-ja volt, termelő: Solar Viejo, Cosecha (jelentése: évjárat), 2008-as. Színében is fiatalos, élénk, telt bíborba hajló. A bor határozott, friss illattal indul, szinte agresszívan csavargatja az orrszerkezeteket, az erőteljes gyümölcsösség jegyeiben a cseresznye vezet a többi vörös bogyós gyümölcs mellett, nyomokban dohányfüst érezhető. Szellőztetés után szelídül az illat, később már nem olyan „harapós”. Kortyolásra is egy igazi gyümölcsös, friss, jó ívású borocska, megvan mindene, savakban és tanninokban is van részünk. Utóbbiak nem bántóak, szépen lekerekített a tétel, az utóíz kesernyéssége a határon mozog, de elfogadható - a bor ifjúságának tudatában. Lévén reduktív tétel, amit a palack ígér, azt a bor teljesíti is, a maga módján ugyan némi rusztikussággal, de rosszat nem mondhatunk róla.
 
A második tétel (100%-os Tempranillo) a Ribera del Duero borvidékéről (Madridtól északra terül el a Ribera folyó partján) érkezett, szintén 2008-as évjárat, Cosecha megnevezéssel és Valdubón márkával. Ha az első tételre az mondtuk, hogy egy kissé vadóc, fiatal tétel, akkor a másodikra is a fiatal a jellemző, csak már némi megfontoltsággal. Egy megállapodó, komolyodó ifjú, dúsabb, mélyebb tétel. Illatra elegánsabb, vörös bogyósság mellett - melyben leheletnyi friss aszalt gyümölcs vonulat is feltűnik – behízelgő fűszeresség jelenik meg. Az egész tételre jellemző a koncentráltabb, komplexebb tartalom minden téren, sokunk ízvilágában Ribera del Duero egy nullra vezet Rioja-val szemben.
A visszavágó nem maradt el, a második körben a már szerepelt borvidékekről két Crianza tétel mérkőzött meg az ajkakban. A Crianza (jelentése: nevelt bor) elnevezés egy magasabb kategóriába, minőségbe vezet minket a spanyol borkultúra grádicsán, Vörösborok esetében kötelező a legalább két teljes évig tartó érlelés, melyből a bor minimum 6 hónapot tölt tölgyfahordóban, a további időt palackban.
A harmadik tételünk (100%-os Tempranillo)  egy Solar Viejo márkájú Crianza volt, 2006-os évjárattal Rioja vidékéről. A bor egy teljes esztendőt töltött hordóban. Koncentrált tétel, a gyümölcsök mellet szépen integrált fa dominál, a sötétebb bogyósok is sorjáznak, szeder és kökény. Savak, tannin harmonikus együttléte jelenik meg, a gyümölcsök - bár érettebb vonulatot képviselnek - de még elég frissek. Ezzel szemben a tannin finom érleltségével szinte édessé teszi a kortyot. Rioja tehát beleerősített alaposan.
A párharcban egy kis egyenlőtlenség alakult ki, hiszen a következő tétel Ribera del Duero vidékéről, Valdubón márkával (100%-os Tempranillo) már egy 2004-es évjáratot prezentált. Az idősebb bor hozta a papírformát, az érettebb erdei gyümölcsök megjelenésével egy markáns, feszes, összetett, mégis eleven koncentráltságot kaptunk. 14 hónapos tartózkodás fahordóban, 14 fokos alkohol. Ezen a tételen sem volt könnyű fogást találni, a Tempranillo-ra jellemző masszív tanninok itt is szépen lekerekítve álltak rendelkezésre. A Ribera del Duero termőhely egyértelműen egy cizelláltabb stílust jelenít meg, már ha kétszer két bor kóstolása után ilyet kijelenthetünk.
Az utolsó tételünk a spanyol borokból egy különleges Reserva tétel volt, amely csak jobb évjáratokban készül. A borvidék Penedés, márkájára nézve egy Mas d’Aranyo-t kóstoltunk a 2003-as évből. Itt már megtört a Tempranillo hegemónia, a 80%-os dominancia mellé 20% Cabernet Sauvignon is került a borba. A cél ezzel talán egy kevéske sav és a test növelése lehetett. A 2003-as rendkívül száraz év volt spanyolhonban is, ezáltal érett az alapanyag. Ez a 6 éves bor, mely 13 hónapot töltött hordóban már nem a gyümölcsösségről szól, kis oxidáltság is megjelenik benne, likőrös a korty, nyomokban aszalványok. Nehéz bor, amelyet feleslegesen terheltek meg a világfi Cabernet-tel. Legalábbis számomra teljesen felesleges, már szinte divathóbortként tűnik fel ez a cuvée. A trend, a piac talán megköveteli a helyi fajták házasítását világfajtával, ám nem mindig előnyös ez a jelenség, a Mas d’Aranyo esetében a Cabernet Sauvignon jelenléte szétzúzta a harmóniát.
Gere Attila villányi borász a 1,5 hektárnyi Tempranillo termelésükre utalva ironikusan megállapította, hogy talán nem veszélyeztetik a spanyol hegemóniát. Bár bordivatok jönnek-mennek, de a Syrah fajta helyett - mely Villányban is tért hódít - sokkal jobban adoptálhatónak tartja a Tempranillo-t. Három évjáratot mutatott be a borász, a 2006, 2007, és 2008-as termést. A másfél hektár már nem növekszik, a jövőben inkább régi magyar szőlőfajtákkal szeretne kísérletezni.
A 2006-os Tempranillo - mely a Tinta nevet kapta - túl korán lett leszüretelve. Ráadásul 28-30 celsius fokon erjedt ki, később ezt a hőfokot 25 fokra vitték le a következő években a gyümölcsösség jegyében. A magasabb hőfok több tannint visz bele a borba, így történt ez a 2006-os tétellel is, mely 14 hónapot töltött hordóban. Több tannin van jelen (az éretlen fajtából), 3 éves a bor de még mindig nagyon szögletes, durva tanninmaszk fedi. Határozott fásság mellett az áfonya és vörös bogyós ízvilág tűnik fel, s bár karcol ez a bor, de első próbálkozásnak mindenképp figyelemreméltó.
A 2007-es Tinta (Gere Tempranillo) komplex illattal indít, fűszeres, kókuszos, vörös bogyós, poros rétegekkel. Míg a 2006-os tétel vad tanninokkal halmozott el bennünket, addig a 2007-es ezzel ellentétben teljesen más karakter, szinte édeskésen érett a cserzőanyag. 10 hónapos hordós érlelés után került palackozásra. Az egész borra a melegség, bujaság érzete a jellemző, talán egy kicsit lomhább a kelleténél.
A 2008-as tételt hordóból eresztette kóstolásra a borász. Szinte értékelhetetlen volt teljesen félkész állapotban, zavart illattal, erőteljes pezsgéssel a szájban. A pezsgő érzés valószínűleg a be nem fejeződött almasav bomlásnak köszönhető, az illat szellőztetés után javult. A gyümölcsösség és az egész struktúra leginkább a Rioja vidéki Tempranillo stílusra emlékeztet.
A Tempranillo bebizonyította, hogy - mint azt már sok szőlőfajtánál megtapasztalhattuk - leginkább otthon, az eredeti termőhelyén érzi magát legjobban. A borkísérletek során viszont érdekes tapasztalatokra tehetünk szert, melyeket később más fajták adoptálásánál is hasznosíthatunk.
Winelovers borok az olvasás mellé