Szegedi borfesztivál 2010 - A BOR-COOL-TÚRA nyertese!

A Szegedi Borfesztivál a Szeged napja programsorozat része volt. Szeged pedig a napfény városa. Aha, ja. A borfesztivál 10 napjából legalább 8 napot esett az eső, kapott is egy plusz napot, a pünkösd hétfőt, hogy legyen legalább 3 száraz. Amit, úgy gondoltunk, hogy jó kihasználunk.

Kezdetnek a Frittmann standon kóstoltunk Ezerjót, egy fahordós változatot, mindjárt a szeme közé. Hordóját viselte szépen, ízben végig, harapott is a bestia, karakán savakkal, emellett Deli csokis start után (aki tudja milyen az, az öreg), vanília – citrus – zöldalma szentháromság. Ezután kadarka következett, egy szép, fanyar, meggyes, könnyed darab.

Aztán hogy – hogy nem, elvetődtünk a Duna Borrégió saját standjához, amiben az a jó, hogy több borász borait tartják, így remekül le lehet táborozni előtte. Egy fesztivál többedik órájában ez a tulajdonság kincset érhet. Itten perverz kísérletbe kezdtünk, a kiskőrösi István borház (Csengődi István a borász, azért) 2008-as Cabernet Sauvignon rozéját kóstoltuk, ami Bács-Kiskun megye rozébora volt 2009-ben, de most 2010 van, ugye. És pontosan azt tudja. Utána bámulunk az utcán, és azt mondjuk, emlékszel, ez nagyon komoly nő volt még akárhány évvel ezelőtt. Talán csak tévhit, hogy a Cabernet zamatosabb rozét ad, csak a borászok nem szívesen pazarolják erre a célra, mindenesetre erdeigyümi, ribizli, szeder, nem egy átlagos rozé, biztos a pár gramm maradékcukor is segít egybentartani, legalábbis ápol és eltakar. Persze érezhető, hogy ez már azért nem az, de hogyan is lehetne. Who wants to live forever.

Ezután új seriff jött a városba: Gál Csaba Semmiképpen Sem Boogie (hogy utálhatja, gondolom, csak naponta hússzor sütik el neki) Szigetcsépi Pinot Noir rozéja 2009-ből, az újabb kóstolás. Nem is az övé, mert a pince neve Gál Szőlőbirtok, Csaba a szőlész, neje pedig, Gálné Dignisz Éva, a borász, aki egyike volt az 5 borásznak, akik közül az Év Borászát választották tavaly. Amikor először hallottam róluk, hirtelen azt sem tudtam, hova tegyem őket borvidékileg, Szigetcsép, az nem valahol Csepel alatt van? Egyébként de, konkrétan még a Csepel szigeten, ami így első hallásra viccesség, Vörös Csepel, meg bicikli, proletárok, meg kikötő, és akkor ott így bort csinálnak. És ez biz a Kunsági borvidék része. Nagy ez a Kunság. A bor hagymahéj színű, vanília, tutti-frutti (aki ezt is tudja, az is nagyon öreg), érett meggy, zöldalma a fehér húsával, a pirosak közé szemtelenkedve. Akarlak, te dög.

Elkeveredünk a Gedeon Birtok standjához, vagyis Varga Árpád borász munkáihoz (szőlőik nagy része a Gedeon dűlőből van, talán azért). Kezdtünk Kövidinkával, ami eleve hogy lehet, hiszen az kocsisirma, nohaotellóizabella, 5 literes marmonkannában hozzák a Zsiguliban véreres arcú öregek, és fizikai fájdalom kinyögni, pedig igaz, hogy bizony Pista bácsi, ilyet otthon nem iszunk. Nem, Kövidinka teljesen korrekt, (okosan sárgaretró címkével látta el a palackot, aki ellátta, jól áll neki), jön is a felhorgadás, hogy ha minden kocsmában ilyen lenne a fehérbor, akkor azt innám, és nem sört. Ezt szinte minden jó ár-érték arányú 1000 Ft/liter alatti fehérborra rácitáljuk, ami nem igaz, mert a kocsmabor az kocsmabor, de máris csírájában fojtom el a mélyen legbelül kitörni készülő Hamvas Bélát, és csak annyit mondok, hogy ez a bor a lehető legjobb értelemben véve az.

Ezután Arany Sárfehér, friss, üde, harap, korrekt, de semmi extra, mondjuk egy tökipomposos és egy kürtőskalácsos stand között nehéz ízeket érzékelni, valahogy minden bor olyan füstillatú. Ezután pedig egy hihetetlenség következik, Ó Rajnai Rizling 2006-ból, ami egyszeri tétel. Eredetileg késői szüretelésű desszertbornak szánták, későn is szüretelték, csak nem annyira, mint szerették volna. Száraz bor lett, kapott egy erősebb fahordós érlelést, és lett belőle aztamindenit, 13% alkohol, illatban mazsola, puncs, grillázs, diótöltelék, ízben csonthéj, kókusz, már be is fejeztem a jelzőhalmozást, de ha egyszer tényleg szép, kereskedelmi forgalomban nem is igen van, talán, ha 2000 palack volt belőle, az is rohamosan fogy.

Erre enni kellett, halat hallal, hekk, haltepertő, halkolbász, halcomb, halgulyás, mert Szegedről is mindenkinek mindig ugyanaz jut az eszébe. Ha az ember a fesztiválról villamossal megy a vasútállomásig, azt látja, hogy Szeged olyan cuki város, amit árulni kellene dobozban iskolás lányoknak. Én vennék magamnak, és játszanék vele, mikor senki sem látja.

Kovács Bálint