Mátraalján, falu szélén

Ott laknak a Tőkéstársak, azaz most már Tőkések – Mátrai Kézműves Borászkör, mindegyikük melegszívű, dolgos derék, nem adja a Pinot Gris-jét az olaszoknak, hanem próbálnak aprólékosan kidolgozott, egyedi borokat faragni a mi örömünkre.

A Tőkések egyelőre három borász: Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás. Losonci Bálint talán nem haragszik meg, ha az ő szavait idézve magyarázom el (lásd a keretes írást), mi is ez a társulás, egyrészt jól ír, velem ellentétben, másrészt lusta vagyok, vele ellentétben.

A Tőkések korábban Tőkéstársak néven Németh Attila Gáborral négyen küzdöttek ugyanezekért a célokért. NAG később kivált, igazából nem tudni miért, a bentmaradtak pedig vannak annyira korrektek, hogy nem savazzák utólag. Hanem újraformálódtak, és most nyomulnak.

Rájuk fér – mostanában mintha Mátra nem feltétlenül hozná lázba a kifinomult bortársadalmat. Imádtuk régen Szőke Mátyást, Bárdos Benjámin egyszer-kétszer fel volt terjesztve az Év Borásza címre, megtanultuk több Ludányi nevét, elsirattuk a kombinátot, és vettünk randevúra Németh Attila bort, de amúgy csönd van arrafelé. Ezen próbáltak némileg változtatni a Tőkések november 23-án, magukkal hozva erre az estére néhány aspiránst: Benedek Péterről és Ludányi Balázsról lehetett tudni, hogy jön, hozzájuk csatlakozott még Udvardi Szabolcs és Egedi Péter, (akik két név, de egy borászat) és Laczkó Gyula.

Ők jöttek el tehát a WSET Borkollégium Paulay Ede utcai termébe. Ami nem nagy; nem úgy, mint az érdeklődés a borászok munkái iránt. A terem folyamatosan tömve volt,

szerencsére senki nem érezte úgy:
státuszát azzal kellene megerősítenie,
hogy tigrisugrással tépi le a tepertős pogácsát a svédasztalról,

esetleg egy órán át fényeztesse magát a haverok előtt a borásszal, így viszonylag kényelmesen lehetett haladni pultról pultra.

Szecskő Tamással kezdtem - ha az ember logikusan körbe akart menni, vele kellett kezdenie, ergo nála még biztos, hogy mindenki megfordult, az is, aki később esetleg a felénél elrohant, és nála még mindenki lelkes volt, ergo kérdezett (másrészt nála még elvileg mindenki józan volt, ami nem hátrány, ha kérdez az ember). Úgyhogy szegény ember már nyilván vattát köpött, de derekasan állta a sarat.

2007-es Királyleánykájával kezdtem a sort, magamban furcsállom is, miközben a borász tölt, mit akar egy több éves, nyilván már eloxidált, amúgy valaha bizonyosan tüzes kis borocskával, mikor itt bizonyítani gyűltek össze, és mindjárt húbasszus is van, vanília, édes dió, kókusz, illetve orrba szökő sav és markáns alkohol. Mint kiderült, a borász összehozott egy masszívabb Királyleányka tételt, és barrique hordóba tette. Kérdezem, miért, kíváncsiságból, mondja. Na ja,

én is ettem már füstölt kolbászt eperlekvárral,

kíváncsiságból, vagy lehet, hogy csak simán részeg voltam, és fogadtunk, nem tudom, de ahhoz nem kellett sok pénzért barrique hordó. A borászok furcsa emberek.

Következik egy 2008-as Szürkebarát, klasszikus tutti frutti illat, mogyoró, citrus, szép extrakt édesség, és bitang 15 %-os alkohol. Mivel mostanában gyakran beleszaladok rettentő alkoholú Pinot Gris-kbe, rákérdezek az okára nekije, mely a borász szerint abban keresendő, hogy ez a szőlőfajta az érése vége felé olyan bitang tempóban kezd cukrot gyűjteni, hogy szőlész legyen, aki tudja követni. Masszív bora amúgy viszonylag világos, csodálkoznék, ha szűrné belőle a színanyagot, mert akkor közel sem lenne ennyire telt, mint kiderül, az ok a kíméletes teljes fürt préselés.

Áttérünk a Szecskő féle vörösökre, először egy 2008-as Rubintos, ami egy Kékfrankos–Kadarka keresztezés. Kellemes, meggyesen fanyar tétel, kérdezem, miért pont ezt a fajtát használja a borász, azt mondja, igazából megörökölte, úgy vásárolta a tsz-től. Végül is, Rubintos nem jön szembe minden sarkon. A következő tétel sem, ami egy Turán. Ez igazából festőborként funkcionált anno, de a hasonló kategóriájú borok közül kiemelkedett minőségével. Kicsit komolyabb odafigyeléssel pedig egészen szép bort lehet belőle készíteni, a konkrét kóstolt bor egy 2009-es hordóminta, sötétlilás szín, látszik az eredeti szakma, illatban cigánymeggy, cékla, cseres, harapós kesernyéjű, karamelles, buján édeskés hatású. Még nem kész, de ha kész lesz, jó lesz.

Laczkó Gyula jön, aki komoly forma, helikopteres növényvédelemmel foglalkozik, mekkora vagányság már. Sokat látott szőlőt fentről, de állítólag nem is ez fogta meg, hanem az az átélés, és költőiség, ahogy gyerekei beszéltek a borról. Lehet, mesélek apámnak a tőzsdéről.

2009-es Szürkebarátját iszom, mazsolás, szegfűszeges illat után édes citrusos, leheletnyi bodzás íz, természetesen magas alkohollal, kicsit elaludhattak a szüretelők.

Losonci Bálinthoz keveredek, aki mindjárt Bíborkadarkát tölt, ami a Kadarka egyik gyermeke, Muscat Bouchet az anya. Masszívabb alkohol (14 %), piros gyümölcsök variációja (illatban cigánymeggy, ízben málna, meggylé). Van ám fantázianeve is a bornak, Mocus méghozzá, így latinul, pont nem jelent semmit, a Mókust írta át a borász, arra reflektálva, hogy

lassan a kannákon is latin név lesz
Dankó Pista helyett.

Mondjuk, ez tényleg jól is hangzik: Stephanus Dancus.

Híres tétele, a Gereg Kékfrankos következik, a 2008-as, melynek titka a borász szerint elsősorban a Gereg dűlő talajának agyag-tufa-mész hármassága. Egyébként láthatóan jó értelemben vett megszállottja Mátrának, pont ezt az összetettséget szereti benne. Nem elvakult, érzi a vidék borértelemben vett határait, ugyanakkor azt gondolja, hogy sokkal több van benne, mint a jó ár-érték arányú, reduktív, gyümölcsös, tömegborgyártás. Ahogy Franciaországban, Németországban vannak mérsékelt klímájú, hasonló adottságú híres borvidékek, melyek sajátos karakterű, komplex, minőségi boraikról híresek, ez lehetne az útja éppen a Mátrának is. Mely utat ők bizony egyelőre kutatják, tegyük hozzá, egyre jobb eredményekkel.

Losonci Bálint szőlőbirtoka

Vissza a borhoz: az illatban decens szokásos piros gyümölcsösség mellett némi avar, ízben pedig egy hihetetlenül harapnivaló mineralitás, szinte sós a bor, harsány friss meggyes íz mellett. Érdekes, hogy az alkoholtartalma 12 %, ami mostanában kiugróan alacsonynak számít, különösen egy ilyen komplex vörösbornál, Bálint ezt azzal magyarázza, hogy öreg tőkékről szüretel, amikről alacsonyabb mustfokú, de nagy beltartalmú szőlő jön le.

Szóba kerül ennek kapcsán, hogy mit szólnak hozzájuk, harcos, újító fiatalokhoz az állami gazdasághoz szokottak, naná, hogy napi szinten megy a „mér úgy csinálod, nem így szoktuk” mantra, azt el sem meri mesélni a faluban, hogy ő 20-23 mustfokkal szüretelt idén, míg a falubeliek 15-tel.

Karner Gábor következik, 2009-ből egy Kékfrankos siller, és egy Kékfrankos hordóminta. Érdekességük, hogy noha fiatal tételek, egyikben sincsenek vadul szurkáló savak, a tannin is szépen integrálódottnak tűnik, ízben átjön még az ifjoncság, találkozunk még, ha már nagykorú lesz, megiszunk együtt valamit.

Udvardi Szabolcs és Egedi Péter standjához érkezem, 2009-es Szürkebaráttal kezdek, aranysárga szín, erősebb hordóhasználatra utal, és tényleg, komoly fás íz, mögötte halovány citrus - és az alkohol? Persze, hogy 14 %, nyilván elmentek a szüretelők elszívni egy cigarettát, és ez lett belőle mire visszaértek. A Szürkebarát egy szörnyeteg. Komoly a tétel, kár, hogy sok szürkebarátos jelleg nincs benne.

Hordóminta Kékfrankos 2009 jön, lilás tónus, meggyes, céklás illat, íz,

tulajdonképpen kellene forgalmazni
Hordóminta nevű palackos bort.

Benedek Péter a következő áldozat, mondjuk úgy, hogy ő a csapat fura fazonja, ami nem igaz, a csapat csupa fura fazonból - akarom mondani tiszteletre méltó őrültből - áll, ő pedig mintha az a forma lenne, aki amellett, hogy ugyanazokért a célokért küzd, próbál azért a földön járni. Chardonnay-je, Sauvignon Blanc-ja van főleg, mivel - mint mondja -, hisz a világfajtákban. Jézusom, mit nem mond. Van két alaptétele, a fenti fajtákból, és van három birtokválogatása, ahol ezekhez csatlakozik a Hárslevelű.

Alap Chardonnay-jét kóstolva elönt a nosztalgia. Volt a frissebb Chardonnay-knek egy jellegzetes ízvilága úgy 8-10 évvel ezelőtt, mikor még formálódott az arculatuk. A szokásos citrus, zöldalma mellett pici bodza, több tutti frutti cukorka, némi főtt spárga és sárgadinnye. Ez így leírva bonyolult, de kóstolva azonnal átjön.Anno gondolkoztunk is többen ennek az okán, azt hiszem ekkor lett a „fajélesztő” felkapott fogalom boros körökben. És ez a bor most olyan, mint egy zeneszám a ’80-as évekből. Akkor nem keltett feltűnést, de most hallgatva, azaz kóstolva fülig szalad a szám. Igen.. ez az.. hogy szerettem.. akkor egyébként még fiatal voltam, és jóképű. Hogy elmúlt.

Sauvignon Blanc 2009, olyan bodzavirág, fű és föld, ha becsuknám a szemem, és elhallgatna az a körülbelül 50 ember, aki a teremben van, plusz az egész Paulay Ede utca, és egy páran autentikus madárcsicsergésbe kezdenének, kint érezném magam a természetben, egy bodzabokor alatt. Nem teszik. Viszont mellém állnak szavinyon blankot kérni, szanaszét vörösölt pohárba, nehéz ám a borászélet...

Mielőtt belekezdenénk a szelekciós tételekbe, szóba kerül a termelés. Durván 20 hektáron működnek, ami nem sok, nem kevés, de Benedek Péter szerint a mennyiségre igenis szükség van. Csitt, te, mit beszélsz, meghallják. Nem a minőség rovására, ha keresni akarna, tolná a Pinot Gris-t orrba-szájba az olaszoknak.

Van, aki szerint a magyar export 70 %-a mátrai bor, és ennek a nagy részét az olaszok által tartályban kiszállított cefre, vagy alapbor teszi ki, amit készen majd olasz borként adnak el. Ez elsőre ijesztően hangzik, de ha csak a negyede igaz, már az is sok.

Elsőként Hárslevelűt kóstolok, folyamatosan készítettem jegyzeteket, biztos vagyok benne, hogy megkérdeztem, hogy ezt így miért, örökölte az mgtsz-től, vagy fantáziát lát Mátrán a Hárslevelűben. Arra emlékszem, hogy a mellette álló Ludányi Balázshoz irányított Hárslevelű ügyben, de ők már végén álltak, én pedig szorgalmasan fogyasztottam, mire elértem hozzájuk, úgyhogy utólag csak vonalakat és köröcskéket találtam a papírjaimon.

Legközelebb hozok köpőcsészét, esküszöm.

A bor nem is túl fajtajelleges, inkább Chardonnay-s, amit csak azért félek leírni, mert a következő viszont valóban Chardonnay. Egy igazi vastag húsú, rafinált, buja bestia. Iskolapéldásan vajas, krémes, komplex, szépen belesimult elegáns barrique-kal. Végül pedig a birtok Sauvignon Blanc. Alap társánál diszkrétebb, zárkózottabb illatú, ízben viszont tömörebb, ugyanakkor szikár, fegyelmezett, decensen fajtajelleges, tüzes, 14,5 % alkohollal. Kiváló munka, jellemző, hogy a borest után megjelent írásokban szinte mindenki kiemeli Benedek Péter szelektált tételeit.

Végül Ludányi Balázs, vagyis a Centurio Borház standjához érek, szegénynek ott a Mátrában sok Ludányi között muszáj volt valamiféle művésznevet találnia, esküszöm megkérdeztem, és fel is írtam, hogy ki az, aki rokon, és ki az, aki csak névrokon, de a fentebb már említett okok miatt a vége felé készített jegyzeteimmel legfeljebb begyújthatok.

Hárslevelű–Szürkebarát–Zenit cuvée-t kóstolok nála, koncentrált, kicsit hordós, masszívabb citrusokkal szerelmeskedek egy sort. Tiszta Szürkebarát következik, koncentrált, édes, főtt alma és 14 % alkohol, persze hogy.

Cabernet Franc–Kékfrankos az est utolsó tétele, szép, tiszta, intenzív, újborosan piros gyümölcsös jelleggel.

Az est tanulsága, hogy

a Mátra nincs a világ végén.

Sok lehetőség van benne. A kézműves borászoknak nehéz a dolga, és csodát nem is tudnak még tenni, egyelőre egy magasabb színvonalat megcélzó koncepciónak próbálnak alárendelni mindent, a szőlőtelepítéstől kezdve a palackozásig. Ezzel egészen jól is állnak, de ők keményen a kisebbség a Mátrában, nemhogy arculatot váltani, a meglévő mellé odaépülniük is emberfeletti meló. Aki ott volt ezen az estén, annak ezek a borászok biztos eszébe jutnak, ha bárhol szóba kerül Mátra és a bor. Úgyhogy sokasodjunk, a Tőkések kedvéért.