Borjour Magnum – immáron másodszor

Második alkalommal került megrendezésre február 19-én a Borjour rendezvénysorozat legnagyobb dobásának számító Borjour Magnum. A szervezők azt ígérték, hogy kétszer jobb lesz, mint a tavaly ugyanilyenkor megrendezett első Magnum, és hogy ezerszer jobb lesz, mint a tavaly novemberi Borjour Gála, ami elég éles kritikai észrevételeket, visszajelzéseket kapott mind a szakmától, mind pedig a résztvevő közönségtől. A szervezők tehát nagyon fogadkoztak, nagyon rákészültek, hogy valami komolyat alkossanak.

A helyszín ezúttal is az ELTE Gömb Aula volt, de most a résztvevő mintegy 90 borászt és az egyéb kiállítókat három szintre osztották szét. Ez nagyon jó húzásnak bizonyult, mert az ismét ezer főben maximált résztvevői létszám megoszlott a három szint között, ezáltal nem voltak tömegjelenetek, nem volt tolongás a borászok standjai előtt. Ez a magamfajta kóstoló számára mindenképp örömteli volt, hiszen így lehetőség nyílt beszélgetni a borászokkal, kicsit jobban elmélyedni, többet megtudni az egyes borokról, a borászatok jelenlegi helyzetéről, a jövőbeli kilátásokról, tervekről. Okos kezdeményezés volt a szervezők részéről, hogy minden szinten több pohármosóval, borkiöntővel kombinált ásványvizes standot állítottak fel. Jó érzékkel kiválasztott volt az egyéb kiállítók listája is, Szántó Tibor kiváló kézműves csokijaitól kezdve a sajttálas, szalámis, kolbászos blokktól kezdve a delicatesse részig.

Kilencven borász végig kóstolása lehetetlen egy ilyen rendezvényen, ezért már jó előre kidolgozott kóstolási programtervvel érkeztem. Mire próbál az ember ilyenkor elsősorban koncentrálni? Először is az újdonságokra, a márt ismert pincék és borászok által hozott új tételekre. Másodszor ki kell próbálni azokat a borászokat, amelyek eddig valami miatt mindig kimaradtak, ismeretlenek, újként tűnnek fel stb. Harmadszor pedig a kóstoló mindig erős késztetést érez arra, hogy megnézze a régi kedvenceit, a korábban már nagyon tetsző borokat, hogy azok mennyit fejlődtek, a közelebbi viszonyban lévő borászokkal váltson néhány szót az aktuális témákról, palackokról. Ezen szempontok szerint próbáltam én is a kóstolólistám összeállítani. De ahogy ez egy ilyen rendezvényen lenni szokott ez az előre kidolgozott programtervem mindjárt az elején borult. A szervezők ugyanis a rendezvény egyik újításaként összeállítottak egy olyan, igényesnek mondható kóstolófüzetet, amely tartalmazta szintenként és borvidékenként az összes kiállítót, névvel, elérhetőséggel, a kóstolóra hozott borokkal, azok fontos paramétereivel (évjárat, sav, cukor, alkohol, pinceár), valamint minden bor mellett helyet a saját jegyzetekhez. Igaz, ez nem járt a belépő mellé, hanem külön pénzért lehetett hozzájutni, de a közönség igényesebb jellegét mutatja, hogy ezt sokan megvették, és töltögették is maguknak szorgalmasan.

Borult azért is az előre kitalált ütemtervem, mert rögtön az elején ismerősökbe botlottam az IFDT standjánál, ahol kezdésként ki is próbáltam két-két dél-afrikai és olasz tételt. Két pezsgő volt a kezdés, a toszkán Castello Banfi Vigne Regali Pinot Brut-ja jó indító volt, korrekt, jó ivású, jó savkészletű, de minden különösebb izgalom nélküli, egy pohár elfogyasztása után megjön az ember étvágya. A dél-afrikai Simonsig Kaapse Vonkel Brut Rosé 2007 finom buborékokkal rendelkező, a szájat jól kitöltő, lágy, krémes érzetű, szétterülő, nem csípős, egyensúlyban lévő finom pezsgő volt, amely bizony nagyon itatja magát. Következett utána a Castello Banfi 2009-es rozéja. Klasszikus délies rozé, simább, lágyabb savakkal, sok gyümölccsel, könnyű, picit selymesebb ízvilággal, nagyon jól csúszik. Követte őt az Simonsig 2006-os Chenin Blanc-ja, amelyik komoly fahordós érlelést kapott. Lassan nyílt az illata, majd szépen előbújtak belőle a fahordós jegyek, vastag, testes, olajos mozgású bor, kicsit mézes, aszalt gyümölcsös, picit fás ízekkel. Kissé nehézkes bor, nagyon komoly testtel.

Ezen kezdés után áteveztem a balatoni vizekre, hogy a sok szép fehérbor kínálatában mélyre merüljek, merthogy a balatoni borászokból (is) nagyon erős mezőny jött össze a galéria szinten.

A köveskáli Pálffy pincével kezdtem, a boraikat korábban eddig egyszer kóstoltam, tavaly, akkor szinte mindegyik tételük tetszett. A mostani három közül a 2008-as juhfark könnyű, az alacsony savai miatt kissé üresnek, laposnak, fáradtnak tűnt. Sokkal szebb volt a 2009-es olaszrizling, friss, üde, gyümölcsös, kis barackos jegyekkel, kevés ásványos vonallal, jó savakkal, pici kesernyés lecsengéssel. A harmadik bor, a 2008-as szürkebarát, tetszett legjobban, finoman gyümölcsös, kicsit virágos, mézes illatokkal. Kicsit megijedtem, hogy a viszonylag alacsony savak (5 g/l alatti) hogyan tartanak lépést a 9,6 g/l maradékcukorral és a 14%-os alkohollal, de egyensúlyban voltak. Pici kesernyével búcsúzik ízben, finom, jól sikerült, itatja magát.

Szemközt vele táborozott a legfrissebb Év Borásza díj birtokosa Légli Ottó. Alap chardonnay-ja minden évben egyenletesen magas színvonalat képvisel, most a friss 2009-es évjáratot hozta el. Fajtajelleges, üde, jó savú bor, kis gyümölcsösséggel, de még szerintem kicsit fiatal, a palackos érlelés még javítani fog rajta. A borász egyik kedvenc fajtája a rajnai rizling, erre különösen odafigyel, a kiemelkedő évjáratban készült gesztenyés-dűlős rajnai rizling válogatásai mindenképp a legjobbak, amik Magyarországon ebből a fajtából piacra kerültek. A 2008-as évjáratból nem készült válogatás, de ez a bor a nélkül is igen remek, viszont árban is alacsonyabbra pozícionált, sok fogyasztó örömére. Egyértelműen a gyümölcsösség dominál még benne, de komplex jegyeit színesíti egy pici virágos és ásványos vonal, és nagyon halványan felsejlik benne az érett rajnaira jellemző petrolosság is. A 7,3 g/l-es savak nagyon szép egyensúlyt adnak a 13,4 g/l-es maradékcukorral és a12,5%-os alkohollal. Jó lenne, ha minden rajnai legalább ilyen lenne.

A badacsonyi Istvándy pince kéknyelűit mindig is a legjobbak közé soroltam, a most hozott legfrissebb 2009-es sem okoz csalódást: Nagyon szép fajtajelleges bor, és az amúgy kicsit nehezebben érthető fajtát a 10 g/l maradékcukor a laikusok számára is igen vonzóvá, kedvessé teszi. A pincének nagy erősségei a kései szüretelésű ún. szemelt válogatásai, ezek közül most a 2007-es szemelt rizlinget hozták el. Már korábban is kóstoltam a pincénél ezt, de most szinte még remekebb formában volt. A nem túlzott édességével kitűnni akaró, koncentrált, részletgazdag badacsonyi kései szüretelésű borok remek képviselője.

A szigligeti Szászi pince szinte az összes környékbeli hegyen rendelkezik dűlővel, amik más-más karakterű bort adnak, legyen szó Badacsonyról, a Szent György-hegyről, Szigligetről, Lesencetomajról stb. A 2009-es olaszrizling összképét egyértelműen a Szent György-hegy ásványossága határozza meg, mind ízben, mind illatban, magas és szép savakkal bír, virágos, picit rezedás vonallal. A szintén erről a hegyről származó 2009-es szürkebarát még kissé fiatal, de meglepően intenzív gyümölcsös, virágos illatokkal rendelkezik, az ásványos vonal tetten érhető benne is, tetszett. Az igazi meglepetést azonban a lesencetomaji 2009-es chardonnay okozta számomra, mégpedig a fajtára nem nagyon jellemző meglepően intenzív és sokrétű illatvilágával, kis ásványosság, barackos jegyek, virágok, ízben a lendületes savak uralják. Érdekes, tetszetős, nem egy átlagos chardonnay.

Ennél a fajtánál maradva megnéztem a galérián, ha már arra jártam, az Etyeki Kúriát is, mert a nagy kóstolókon hozzájuk is ritkábban jutok el. A 2009-es chardonnay-t nemrégiben palackozták, érződik is rajta, még nem állt teljesen össze, de a fajta egyik legmegbízhatóbb képviselője nálunk évek óta. Kicsit fás, de nem tolakodóan, sokat fejlődött szerintem a pincénél a hordóhasználat az évek során.
Ha már ott voltam, muszáj volt megnéznem a 2009-es pinot noirt is, mert éreztem, ha ezt nem teszem, akkor az este során a nagy kavarodásban, a bőség zavarában már nem jutok vissza hozzájuk. A pinot a csúcsbor a pincénél, látszik rajta a gondosság, minden évben nagyon odafigyelnek rá, ez is kiváló darab, gyümölcsösséggel, pici földes, nagyon enyhén fás jegyekkel, nagyon tetszett, nagy jövő áll előtte.

A móri Bozóky pince is azok közé tartozik, amelyek az időhiány áldozatául szoktak esni nálam, így most gyorsan lecsaptam rá. Hat tételből álló ezerjó sort hoztak, a száraz ezerjótól az eszenciáig, céljuk az, hogy bemutassák, hogy mire képes ez a sokszor lesajnált fajta Magyarországon és kiemelten Móron.
A két száraz tétel közül a 2009-es reduktív tetszett jobban, nagyon szép gyümölcsös, lendületes volt, a 2008-as fahordós változatban kicsit a hordó dominált, elnyomva minden mást. Az édes vonal mindegyik darabja nagyon magas színvonalon mozgott, a 2009-es jégbor a könnyed, finom gyümölcsösségével, játékosságával; a 2007-es kései szüret mézes, aszalt gyümölcsös világával; a 2006-os aszú érleltségével, komplexitásával; az eszencia pedig brutális töménységével, vastagságával, nehézségével és persze egyediségével, ritkaságával hódított. Nagyon szép sor volt.

A fehér sor végén tettem még egy gyors somlói kitérőt, nagyon tetszett Kreinbacherék 2007-es Öreg Tőkék bora. A Spiegelberg pince mindegyik tétele hosszas elemzést igényelne, a borok egységesen magas színvonalat képviselnek, kezdve a most itt jelen nem lévő, de már általam többször kóstolt furminttal. Mindegyik tétel nagyon komoly koncentrációt mutató, aranyló színű, vastag, testes, olajos, ásványos karakterű, komplex bor. A most hozott három bor közül nekem talán a 2008-as olaszrizling tetszett a legjobban. Kiváló volt a két juhfark is, a 2008-as kicsit férfiasabb karakterű, a 2009-es pedig meglehetősen fajsúlyos a maga 15%-os alkoholjával, de a 9 g/l maradékcukor még a laikusok számára is nagyon vonzóvá teszi.

A vörösboros kört a soproni Pfneiszl pincénél kezdtem, akik James Bond-ra vették a figurát a címkéiken, mely szerint a 2007-es boraik Kettő007 néven futnak. Mind a kékfrankos, mind a cabernet sauvignon nagyon jól sikerült, intenzív, testes, kiváló alapanyagból készült, nagyon szép sav és tannin struktúrával bíró, megfelelően gyümölcsös borok. Az a kategória, amelyből szívesen iszik az ember még egy pohárral, de étel mellé is szívesen választja.

Egerből tetszett a Gróf Buttler 2008-as bikavére, mély sokrétű, ásványos jegyekkel bíró bikavér. A közelmúltbéli és jövendőbéli sorozatos egri kóstolóim miatt csak kevés egrit tudtam megnézni, de nagyon tetszett a Juhász testvérek 2008-as Paptagja, valamint Csutorás Ferenc 2007-es 6-3 névre hallgató kiváló bora is. A szekszárdiak közül Bősz Adrián 2008-as kadarkája ékes bizonyítéka annak, hogy miért lehet valaki a kadarkák rajongója, kellően gyümölcsös, fűszeres, könnyed, szép savakkal, kedves bor. Sebestyén Csaba Iván-völgyi válogatásai még a dűlőszelektált nagy borok irányába tett első lépések, de már ezekkel is nagyot szóló borokat alkotott. Most a legfrissebb 2009-es Kadarka válogatást hozta el ebből a sorból. Csaba alap kadarkája is remek szinte minden évjáratban, ez a válogatás pedig ennél egy sokkal szofisztikáltabb verzió, színében is sokkal mélyebb, töményebb, sokkal koncentráltabb bor, intenzíven fűszeres, gyümölcsös, harmonikus, jó savú, és még nagyon fiatal, az érlelés során még ennél is többre lesz képes. A 2008-as Görögszó Merlot szintén egy dűlőválogatás, tavaly novemberben kóstoltam már, nagyon tetszett, most csak még jobb lett azóta. Brutális, 16%-os alkohol, nagy test, rengeteg tannin, elképesztő koncentráció, intenzív gyümölcsös illat, hosszú utóíz. Persze még nagyon fiatal, a palackos érlelésnek még össze kell rendeznie a komponenseket, nagy potenciál van benne. Villányból sajnos már csak két tételre futotta időmből, a Jackfall pince 2006-os Duett-je nagyon korrekt, nagyon jó ivású, szépen elkészített bor, jó ár-érték aránnyal. Nagyon tetszett Gere Tamás 2007-es Aureus-a, ezt a bort is kóstoltam már többször, a palackos érlelés ennek is nagyon jót tett, igazi nagy villányi vörös kategória.

A végén a tokaji édes sorra már alig maradt időm. Így azokat mélyebb elemzés alá nem is vonhattam. Mire jutott időm és mi tetszett? Finom volt a Moonvalley Wines nevű pince 2006-os édes szamorodnija. Ettől pincétől még soha nem kóstoltam semmit, ideje lesz egyszer szemügyre venni a teljes szortimentet. Tetszett a Patrícius Katinkája, nagyon jó egyensúlyban lévő bor volt, nem volt túl édes, mégis nagyon behízelgő és kedves volt, itatta magát. A Béres pincészet 5 puttonyos aszúja is remek formában volt, kiváló sav-cukor egyensúllyal, gyönyörű illatokkal. Legjobban az Oremus két tétele tetszett, ezekkel zártam a kóstolást. 2007-ben ismét készítettek édes szamorodnit, nagyon jó ötlet volt ez, hiszen a piac azt bizonyítja, hogy van rá kereslet. A 3 puttonyos 2003-as aszú pedig rendkívül elegáns volt. Mindkét bor tökéletes egyensúlyt mutatott, a kicsit magasabb, 13%-os alkohol egyikből sem lógott ki, nagyon hosszú utóízzel búcsúztak, remek zárást adva a rendezvénynek.

Összegzésként elmondható, hogy a rendezvény valóban magas színvonalúra sikerült, a szervezők azon célkitűzése, hogy ez a mostani kóstoló sokkal jobb, színvonalasabb legyen, mint a tavalyiak, teljesült. Az újítások beváltak, széles volt a választék a borvidékekből, borokból, kísérő termékből. Megfelelő volt az egyensúly az ismert borászatok és a kevésbé ismert, kevésbé felkapott pincészetek között. Mindehhez azonban szükség volt a kulturált borfogyasztó közönségre, akik értik a borokat, kóstolják azokat, nem leinni jönnek magukat, érdeklődnek, beszélgetnek a borászokkal, kapcsolatokat alakítanak ki, borkóstolókat egyeztetnek, vagy egyszerűen csak jól érzik magukat. Vagy ahogyan Takler András fogalmazta meg röviden az egyik közösségi oldalon: „Kiválóan szervezett, profi rendezvény volt, igényes közönséggel.” Csak így tovább!