Sopron - hűség vagy változás? Hol tart ma a soproni borászkodás?

A Borkollégium egyik februári kóstolóján Sopront állította a középpontba. Viszonylag ritkán van olyan kóstoló, amelyik a soproni borról próbálna pillanatnyi, ám átfogó képet mutatni. A borvidék borai és borászai külön-külön sok kóstolón felbukkannak, de sokkal kevesebb az olyan rendezvény, amely egy olyan komplex képet adna róluk, mint amilyen például sokkal gyakoribb Villánnyal, Tokajjal, Egerrel, Szekszárddal, esetleg a balatoni borokkal kapcsolatban.

Mészáros Gabrielláék ezért próbáltak olyan borokat és borászatokat, pincéket a kóstolósorba illeszteni, amelyek hűen tükrözik a borvidék jelenét. Lássuk hol tart ma Sopron!

A borvidékkel kapcsolatos tudnivalókról dr. Nagymarosy András tartott átfogó ismertetőt.

A mai Soproni borvidék ma már csak része hajdaninak, további részei Ausztriában, Szlovákiában találhatóak. Történelmi hagyományait tekintve a borvidék korábban szinte csak fehérborairól volt híres, a messze földön ismert aszú azonban ma már szinte csak a burgenlandi részre jellemző (Ruszt). A fehér túlsúly mára már csak a szlovák részekre igaz, a Soproni borvidék háromnegyede ma a vörös fajtáké, a fehérek aránya negyedre esett vissza.

Jelenleg a Soproni borvidék kb. 4300 ha, amelyből 3200 ha első osztályú, és ebből érdekes módon csak 1700 ha a valódi szőlőterület. (Az ismert soproni borász Taschner Kurt István közlése nyomán ennél jóval kisebb területről beszélhetünk: 1600 ha, amiből kb. 1000 ha a ténylegesen művelt.) A legértékesebb területek az észak-déli irányú Lajta-hegység keleti lejtőin találhatóak, nagyjából a Balf-Fertőrákos vonalon.

Klímáját tekintve a borvidék hűvösebb, szelesebb, csapadékosabb, az évi középhőmérséklet, az éves csapadékmennyiség, a napsütéses órák száma alapján éppen a borkészítésre alkalmas határon van.

A talajadottságok ellenben kiválóak: altalajként gneisz, csillámpala található, amely magas nátrium-, kálium-, magnézium– és vastartalommal bír. Ezeket kavicsos, agyagos, homokköves, helyenként löszös, és ún. lajtamészköves réteg fedi.

Fajtaösszetételét tekintve a kékfrankos dominál (kb. 1100 ha), messze utána jön a zweigelt (110 ha) és a cabernet sauvignon (106 ha). A fehérek közül a zöldveltelini területe a legjelentősebb (85 ha), de egyre jobban terjed a chardonnay is (33 ha).

A soproni boroknál a minőségi ugrás csak az 1990-es évek közepén tötént meg. Nagy szerepe volt ebben Franz Weningernek, aki ausztriai tapasztalataira támaszkodva, modern szőlészeti-borászati technológiát honosított meg Sopronban is, szerencsére egyre több követője akadt. Korábban az a mondás járta, ha soproni borokat kóstoltunk: Sopronban van Weninger - és vannak a többiek. Azóta a helyzet sokat javult, egyre több borász és pince emelkedik ki, és készít egyre jobb, egyedibb borokat. Amiben a borvidék sokat fejlődött, és ma már nagyon erős, az a marketing.

Nézzük a borokat, mit mutatnak a mai Sopronról!

A fehér borok közül Taschner Kurt CharDonna névre hallgató 2007-es, chardonnay-ból készült habzó bora volt a kezdő tétel.
Feltűnő volt, hogy kevés buborék volt benne, az is hamar eltűnt, mintha nem is lett volna. A halvány aranyszínű borban a palackos érlelésre utaló illatok domináltak, pici parfümösség és barackos gyümölcsösség kíséretében. Ízben a savak uralták egyértelműen, pici gyümölcsösség, és egy halvány mézes vonulat mellett, a lecsengése kicsit kesernyés. Kezdésnek nem volt rossz.

Egy Irsai Olivér következett utána, szintén a Taschner pincétől, a 2009-es évjáratból.
Közepesnél picit intenzívebb eltéveszthetetlen irsais illattal indít, parfümös, virágos, picit tutti-fruttis jegyekkel. Ízben is az illatnak megfelelő jellemzőket hozza, de a savak kicsit tompák, fáradtak. A bor nem lendületes, se nem ropogós, se nem friss, ellenben kissé lomha, fáradt. Túl a csúcson.

A következő fehér az általam eddig nem ismert Sterlik pince 2009-es zenitje volt.
Halvány citrom szín, alig érezhető, nagyon zárkózott illat, a poharat forgatva, türelemmel várakozva pici virágosság előcsalogatható volt, de egy enyhe dohosság is kikandikált belőle. Ízben is semleges hatást keltő, közömbös, kicsit lapos benyomást keltő, egyszerű bor. Félédes jellege érződik egyedül, de a vége így is keserű.

A fehér sort a Lővér pince 2007-es kései szüretelésű zöldveltelinije zárta.
Közepesnél erősebb intenzitású és koncentrált szép birses illattal nyit, majd kb. 10 perc után ez halványodik, és felbukkan egy olajos, petrolos vonal, mint egy érett rajnai rizlingben. Ízében is a birses vonallal nyit, majd a petrolos, olajos jegyek felerősödnek, és megjelenik benne némi ásványosság is. A bor szép savkészlettel rendelkezik, a sav-cukor arány is egyensúlyban van, de valahogy mégsincs benne elég lendület, elég komplexitás. Nem rossz bor, de valahogy izgalommentes.

Reméltük, hogy a vörösborok szebb képet mutatnak. Sopron ma más tényleg a vörösök hazája? Nézzük!

Ezt első vörösként a Vincellér borház 2006-os kékfrankos classic-ja próbálta bizonyítani.
Közepes rubin színnel, közepes intenzitású cseresznyés, csokis illatokkal indít, majd előkerül egy kis konyakmeggy is, tovább forgatva felbukkan némi vegetális vonal is. Kóstolva a cseresznyés-meggyes vonal jön elsőként, a közepesnél erőseb savak uralják, ízhosszúsága is erősebb a közepesnél, a vége kicsit kesernyés, meggymagos. Közepes mennyiségű, de szépen érett tanninokkal rendelkezik. Jó beszélgető bor, soha rosszabb alap kékfrankost Sopronból.

Újabb kékfrankos következett, Jandl Kálmán 2008-as Missio-ja.
Az előzőnél sokkal fiatalabb szín, viszonylag intenzív piros bogyós, elsősorban málnás illatokkal indít, majd előkerül egy kis málnacukor, medvecukor, egy kis virágos-ibolyás vonal is. Ízben is a gyümölcsös, virágos, kicsit medvecukros, enyhe bakelites vonal dominál, és a magas savak uralják. Közepesnél erőseb tanninok jellemzik, amelyek még nem integrálódtak. Nem egy tipikus kékfrankos, de érdekes bor.

A sorban két Ráspi bor következett, és a kóstoló csapat várakozásai is emelkedtek e nevet hallva.

Aki ismeri Ráspit, vagy kóstolta már borait nem is csodálkozik ezen. Az első a 2007-es zweigelt, amely nem túl intenzív, de elég sokrétű illattal indít. A gyümölcsös vonalat a cseresznyés, meggyes jegyek jelentik, majd forgatva, szellőztetve megjelenik benne egy szolid ásványosság és egy kis fűszeresség is. Ízben is ez a vonal dominál, nagyon komoly, magasnak mondható savak, közepes tanninnal és testtel, utóíze is viszonylag hosszú. A magas savak egyensúlyban vannak a 13,5%-es alkohollal, mégis az az érzésem támad, hogy valami ételt kíván ez a bor. Nem az a fajta, amelyikből önmagában sokat meg tudna inni az ember.

Ráspi másik bora a Mágus cuveé, kicsi idősebbnek tűnik színét tekintve, már erősen gránátvörösbe hajlik, pedig ez is 2007-es évjáratú. Nehezen nyílik ez a bor is, az illatok a közepesnél jóval gyengébb intenzitással jönnek. Kezdetben az animális jegyek uralják, amelyek idővel eltűnnek, de továbbra is elég visszafogott, hűvös marad illatban. Kóstolva lendületes bor, de nem a savak uralják, közepesnél valamivel több tannin, hosszabb utóíz, és test. Komoly extrakt, szépen tapad a pohár falára, a 14%-es alkohol viszont kissé kilóg, a végén erősen fűt. Korrekt bor, de izgalommentes.

Luka Enikő két borával folytattuk, aki kis területen folytat nagyon erőteljes minőségi irányultságú, komoly hozamkorlátozással szedett szőlőből készült borászati munkát.

A 2009-es Madárlátta Merlot-val kezdtük. Poharunkba szagolva, közepesnél valamivel intenzívebben jönnek az elején puncsos, rumos, meggyes, vaníliás, rumos meggyes illatok. Ízben marad a meggyes vonal mellett a hordós jegyek dominanciája. A magas savakkal a közepesnél magasabb tannin tartja a lépést, nagyon koncentrált bor. Viszont se nem fajtajelleges, se nem a termőhelyet tükröző, ellenben technológiailag tökéletes, jól elkészített, úgymond piacos bor. Viszont fiatal kora ellenére nem érezni benne sok potenciált, nem érezni azt, hogy sokat fejlődhetne még palackban.

Luka Enikő másik bora 2007-es cabernet sauvignon a közepesnél sötétebb, mélyebb intenzitású, de már gránát színű, kissé fáradtas benyomást kelt. Illatban dió, rumos dió mellett földes, avaros jegyek, semmi, ami arra utalna, hogy cabernet sauvignont kóstolunk. A közepes erősségű savakat viszonylag magas tanninok kísérik, amelyek azonban nem bántóak, elsimultak, már-már bársonyosnak is tekinthetjük őket. Ízben kávés, csokis, likőrös ízek, de ez a bor sem tekinthető fajtajellegesnek. Talán most van a csúcson, most kell meginni, ennél már nem fogja szebb arcát mutatni.

Két syrah következett a kóstoló során.

A syrah az a fajta, amelyik rengeteg napsütést, meleget igényel, jó időjárás kell neki, hogy beérjen. Ennél fogva, a nem épp ezt biztosító soproni klimatikus viszonyok nem biztos, hogy a legideálisabbak e fajta számára. Mégis a syrah divathullám eljutott ide is, egyre többen fogalakoznak vele.

A fajtával egyik elsőként Franz Weninger kezdett foglalkozni, tőle a 2003-as évjáratot vettük szemügyre.
Meglehetősen mély, gránátvörös színnel fogad, kis üledékkel, dekantálni kellett volna, de ez most elmaradt. Illatban rendkívül komplex, kezdetben kávé, csoki, aztán egy kis ásványosság - a Spern Steiner dűlőből származik -, majd bőrös és likőrös jegyek is felbukkannak. A savak még élnek benne, sok szép elsimult tannin, meleg karakter, közepesnél hosszabb utóíz. A fajtajelleget az idő múlásával felülírták a palackos érlelés jegyei. Jó inni, de el kell mellette üldögélni, vizsgálgatni, szép elgondolkodtató bor.

A másik syrah, Jandl Kálmán 2007-es Kohlenberg dűlős syrah-ja, mély rubin színű, lilás, bíboros árnyalatokkal, széllel. Mindenki rávágta, hogy ezt bizony a Weninger előtt kellett volna kóstolni. Fűszerek áradnak belőle, szegfűszeg, szerecsendió, forralt boros illatok. Magas savak, magas tanninok, amelyek még nagyon fiatalok, nem integrálódtak, nem simultak el. Ízben is a fűszerek a dominánsak benne. Fiatal még sok idő kell neki, a palackos érlelés még sokat hozzá tehet.

AZ EST LEGJOBB BORA

A végére egy igazi kuriózum maradt, Weninger 1999-es Spern Steiner kékfrankosa. Közepes intenzitású gránátvörös szín, meglepően friss és intenzív illat, palackbuké, a gyümölcsök sem haltak ki belőle, szépen jönnek azok is. Eleven, élő anyag, vibrál, koncentrált, forgatva hosszan tapad a pohár falára és lassan, méltóságteljesen folyik le. Savak, tanninok, alkohol egyensúlyban, egyik sem lóg ki. Ízben aszalt gyümölcsös, lekváros jegyek, csipkebogyó, ugyanakkor szépen tükrözi vissza a termőhely, a Spern Steiner, kivételes adottságait is. Nagyon koncentrált bor, tökéletes egyensúlyban, gyönyörű hordóhasználattal, inni is nagyon finom.

Érdekes és tanulságos kóstoló volt, de szerintem nem érte el azt a célját, hogy jó keresztmetszetet adjon a jelenlegi soproni borokból. A fehérborok színvonala hagyott némi kívánni valót maga után, a vörös fajták dominanciája ellenére ennél azért jobb fehérek is találhatók Sopronban. A Vincellér Borház kései szüretelésű zenitjeiből, vagy Kurt Taschner palackos erjesztésű pezsgőiből valamelyiket például szívesen vettem volna, ha kóstolhatok.

A vörösboros vonal átfogóbb képet adott, de több kékfrankost megnéztem volna még, és talán kevesebb nemzetközi fajtát. Valamint, ha már teljes soproni képet akarunk nézni, akkor hiányoltam a sorból a csinos Pfneiszl lányok borait, melyek mindenképp felfelé emelkednek ki a soproni átlagból, évről-évre egyre szebb borokat produkálva.

Az elején feltett alapkérdésem megválaszolását - Sopronban van a Weninger és vannak többiek? - sajnos nem segítette a kóstoló, vagy inkább a kérdés jogosságát erősítette. Erre rátett még egy lapáttal, hogy a kóstoló végén pluszban kinyitott Weninger 2008 Sopron cuveé messze jobb volt a sorban kóstolt sok bornál, ha pedig az árakat összevetjük, akkor a Weninger előny még egyértelműbb.