A kadarkákon kívül azért még volt néhány tétel, ami említést érdemel. A könnyedebb versenyzők közül Vesztergombi József 2010-es cserszegi fűszerese nagyon finom gyümölcsös, szomjoltó, a melegben is jól esett, a 2010-es sillere is remekre sikerült, talán azért mert több eredetileg vörösbornak szánt tétel is belekerült. Sebestyén Csaba cserszegi fűszerese is üdítő volt, nem beszélve arról, hogy fröccsnek is kiváló. Még egy siller, a Tüske pince 2010-ese, szintén komolyabb, komplexebb anyag, itatja magát, finom gyümölcsös.

 

Néhány további vörös, ami megfogott: Hetényi János két syrah-ja közül a 2008-as csokis, fűszeres, feketebogyós gyümölcsös nedű, fiatal 2001-es telepítésű tőkék fiatal bora, kicsit még rendezetlen szeleburdi. Az egy évvel későbbi társa a 2009-es egyelőre még csak minta, nincs kereskedelmi forgalomban, de az elődjénél komplexebb, töményebb, koncentráltabb, intenzívebb anyag, remek gyümölcsökkel, szép hordóhasználattal, remek savakkal. A pince csúcsborának szánt tétel a 2009-es kékfrankos barrik, a decsi ültetvényről, ribizlis, áfonyás karakterű, testes, tetszetős, harmonikus, fajtajelleges bor, hosszú utóízzel, igazi szekszárdi karakterű kékfrankos. A Pósta Borháznál a nekem leginkább tetsző tétel a 2007-es cabernet franc volt. Illatában és ízében is sok feketebogyós gyümölcs, szeder, áfonya, feketeribizli, aztán egy kis bőrösség, közepes tanninnal, komplex ízvilággal, de a végén a 15,5%-os alkohol kissé fűtött, melegített. Vesztergombi József 2007-es merlot-ja kedves, érett, illatos, a lágyabb savak miatt behízelgőbb jól csúszó bor. A 2006-os cabernet franc-ja régi nagy kedvencem, ezért épp csak belenyaltam, de továbbra is hozza a merlot-nál testesebb, gyümölcsösebb, komplexebb, izmosabb vonalat, melyben felbukkan egy kis bőrös, dohányos vonal is, továbbra is szeretem. A leginkább kíváncsi a Vicarius cuvée új 2007-es évjáratára voltam, elődje a 2006-os nagyon jól sikerült, telitalálat volt. Cabernet franc és merlot alkotja, tömény, vastag, testes, krémes, sok és szépen iskolázott tanninnal, sok gyümölccsel, remek egyensúlyt adó masszív savakkal, hosszú utóízzel, méltó folytatása az előző évjáratnak.

Márkvárt János is az ifjú szekszárdi titánok egyike, aki most bontakoztatja ki igazából képességeit, és ismerteti meg a szélesebb fogyasztó közönséggel magát és borait. Ezért történt meg például az is, hogy a kadarkái és a bikavérei miatt mentem, de egyik kóstolótársam azt mondta, hogy a 2008-as olaszrizlingjét kihagyni vétek. Nehezen, de hagytam magam rábeszélni, megérte. A poharamba kerül és jön a döbbenet, kései szüret, arany szín, komplex illatok, kóstolva tömény, testes, vastag bor, szétterül az ember szájában, hosszan időzik és marad ott, távozni sem akar, de aztán a szép savgerincen lecsúszik. Majd még egy korty és még egy, aztán hoppá, fejbe is vágott a 15% feletti alkohol. Szárazra hagyták, kierjedt a sok cukor alkohollá, ez kicsit elbillenti ebbe az irányba, de ez nem von le semmit sem érdemeiből, remek bor. Ha már itt voltunk belenéztünk két bikavérbe is, hisz azért jöttünk. A 2006-os már egy komplexebb, érettebb versenyző, palackbukéval, lekvárosabb, aszalt gyümölcsösebb jegyekkel. A 2008-as fiatalabb, fűszeres és gyümölcsös vonal, közepes test, masszív savgerinccel. Mindkét bor a kvázi magyar fajták dominanciáját hivatott hangsúlyozni, hisz 70-80%-ban kékfrankos, kadarka, blauburger és zweigelt, és csak 20-30%-ban cabernet sauvignon, a borász által tudatosan választott irány eredményeképpen.

A Tüske pincéhez már a brutális nagyra duzzadó tömegben értünk oda, átküzdve magunkat a sok kóstolón, sötétedett is, rövid ideig is tudtunk maradni, de azért 2008-as Baranya-völgyi kékfrankos nagyon rendben volt így is, nagyon tetszett, csakúgy, mint az 5BB Merlot. A cabernet franc-nál elfogyott a szufla, de a merlot kihagyó kóstolótársaim szerint ez a bor továbbra is remek, jó formában van, én pedig hittem nekik.

Hosszú és fárasztó volt a szekszárdi túra, pláne, hogy reggel és este még utazni is kellett. Nem lehet egy nap alatt teljesíteni a feladatot. Ide tényleg legalább három napra kell eljönni, és akkor lesz egy kis képe az ember fiának a szekszárdi borokról. Kóstolni kell sok kadarkát, sok kékfrankost és sok bikavért, mert ezeken van a fő hangsúly Szekszárdon. Aztán meglepőn izgalmas fehérekbe, rozékba és sillerekbe is lehet botlani. Na és természetesen szinte mindenki megcsinálja a csúcsborát a bordeaux-i fajtákból, agy önállóan, vagy valamilyen cuvée formájában. Brutális nagy a választék, Szekszárd nagyon jön föl, nagyon nyomul. És most még nem is írtam olyan nagyágyúkról, mint Heimann, Vida, Takler, Dúzsi, Vesztergombi Ferenc, Bodri, Eszterbauer. Továbbá Németh Janóról, Prantner Ferencről, a Fekete Pincéről, Bősz Adriánról, Pálos Miklósról, a Szeleshátról vagy a Németh családi pincészetről. A mind az alapboraiban, mind a csúcsboraiban remek minőséget mutató Mészárosékat épp csak megemlítettem. Hogy a nagyobbakról, a Szent Gaál-ról, és a Baron von Twickel-ről már el ne feledkezzünk. Lesz még feladat bőven! Tessék menni és felfedezni őket!