Ismerős a név? Már igen, még nem? Akik hallottak már róla, alig várják, hogy megnyisson, akik azt sem tudják, miről van szó, azoknak eláruljuk, a főváros egy új borbárral gazdagodott, ami egyben vinotéka is: közel 1000 féle borral. 

A kereskedőcég egy családi vállalkozás, melynek székhelye és központi raktára Németország nyugati csücskében, Zülpich-ben található. A magyar képviselet 2008-ban alakult meg azzal a céllal, hogy minél jobban megismertesse a hazai borkedvelőkkel Chile borászatát. A CWI katalógusában zömével kézműves, egyedi és izgalmas tételeket találunk, nem is csoda, hogy a Vinopolis Budapest szakmai igazgatója, Petzold Attila, többet is beemelt közülük a borbár és a vinotéka kínálatába. (A cikk a hirdetés után folytatódik!)

 

A CWI magyar területi képviselője az a José Francisco Lattes Zubicueta (JFLZ), akinek a nevét sokszor a filmek végefőcíménél csíphetjük el. José vagy ahogy a barátai szólítják, Pepe, ugyanis hangmérnök. A borok megismertetése, a borvacsorák megrendezése jelentik számára a hobbit, amit a munkájához hasonlóan igyekszik magas színvonalon űzni. Azonban bármennyire is szívügye a chilei kultúra itthoni népszerűsítése, amely nemcsak a borvacsorák megtartását jelenti (hanem filmvetítéseket, koncerteket, tárlatokat..stb.), akármilyen borszaküzletbe, akármilyen étterembe nem szeretne bekerülni boraival, "hisz' nem az a cél, hogy mindenáron elfogyjanak, hanem, hogy értő közegbe kerüljenek". Éppen ezért ma még csak nagyon kevés helyen találni az El Principal Calicanto-jaból, a Vina Santa Laura Carmenére-jéből, vagy éppenséggel a Vina Tarapaca egyik zseniális produktumából a Tarapaca plus-ból, de ahol igen, ott általa, pontosabban a CWI által.

Szóval Pepe borvacsorákat szervez, üzlettársával, Hafuzi Hajnalkával közösen. Van egy séfjük, aki mindig kitalál a borok mellé valami új ételt, és van egy állandó sommelier-jük, aki rendkívül színvonalasan és lelkesen képes bemutatni a CWI borait. Ők négyen prezentálják Chilét, 4-5 fogás keretében. Már amennyire azt lehet, ugye.

A Vinopolisban tartott „Rosario-borvacsorára” ellátogatott őexcellenciája Rodrigo Nieto Maturana nagykövet is nejével, ami nem csoda, hisz’ mindketten lelkes borkedvelők, másrészt pedig a CWI által forgalmazott borok származására a Chilei Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége is garanciát vállal.

Halvány, zöldes-citrom fiatalság. Trópusi gyümölcsök és citromhéj keveredik mind illatában, mind ízében. Szép savai teszik lendületessé és lüktetővé, tökéletes nyitány.

A sauvignon blanc, ha korrektül készítik, nagyszerű aperitif, vagy előétel-bor. A jól megkomponált savhangsúlyossága kellően ráhangolja az embert egy borvacsorára: jelez a gyomornak, hogy „munkára fel!”. Éhes is voltam, mikor megkaptam az első fogást, egy adag gyömbéres norival töltött halháromszöget vágott uborkával. Keresem a harmóniát, de a hal túl intenzívnek bizonyul. A bor íze szinte teljesen elvész a tonhalfalatoktól, amelyek kissé szárazak – némi oliva vagy szezámmag olaj jól jönne mellé.

Színe, mint a vörös lazacé. Aromája: tömény epervelő; illatban is, kortyban is. Az egyensúlyt az alkohol bontja, de ez a chilei rozék jellegzetessége. Telt, karakteres és tüzes. Mindenben különbözik a mi kis vékony, savhangsúlyos rozéink stílusától, így nem biztos, hogy elsőre mindenki kedvence lesz, de csak bátran tessék vele kísérletezgetni.

Polipot kapunk hozzá zöldségágyon, ami vágott hagymából és paprikából áll. Találunk mellette egy kis petrezselyemhabot és parmezán sajtchipset is, melyek önmagukban is nagyszerű vendégváró partifalatkák. Könnyű, egyszerű, értelmezhető minden. A bor ugyan az ízek fölé kerekedik, de nem kiugróan. Jó párosítás.

Szép rubin küllem, mégszebb aroma-komplexitás. Az ilyen ornamentikától egészen lelkes lesz az ember: az illat- és ízjegyeiről végtelen hosszú listát tudna készíteni. A főtt szilva határozottan dominál, de az áfonya, a szegfűszeg, a trüffel, a rózsabors, a vanília, a fahéj mind, mind jelen van. A tanninos érettség már szép, előrehaladott állapotban van, egy év múlva kikezdhetetlen lesz az egyensúlya a bornak. Szóval kellemes és ígéretes. Lássuk mit eszünk mellé.

Parajjal töltött haltekercs érkezik szezámmagos rizsgombóccal. A grapefruitos rózsabors mártás tartalommal tölti meg a puhára sült sügér és a hibátlan állagú rizs egyébként természetszerűleg semleges ízet. A bor jó választás volt. Úgynevezett „harmadik íz”, fúzió ugyan nem születik, de a harmóniába nem lehet belekötni.

Illata jelzi, hogy fejlődő tétellel van dolgunk. Az orrban piros gyümölcsök, rózsabors, kávé, füst és vanília érhető tetten. A szájban ezekhez hozzájön még némi szilva és feketegyümölcs-püré. A sav-tannin-alkohol hármast még egy kicsit külön érzem hatni, de ez is a fiatalság számlájára írható. Minden bizonnyal, ha palackban marad még 2-3 évet ez a carmenére, korrekt bor válik belőle.

A párja egy borskéregben sült marhahús, parajjal töltött batyuval körítve. A hús ízletes és szaftos, a levében felfedezek némi szegfűszeget is, ami szépen díszíti az ízképet. A paraj és a borsosság alkotja meg a párosítás összhangját.

A feketebogyók (főként az áfonya) és az eukaliptusz aromavezetése figyelhető meg. Az ornamentikában felfedezhető még némi égetett gyufa, sütőpor, szegfűszeg, fahéj, étcsokoládé és szilva is. A tannin még egy picit reszel, de feltehetőleg egy év alatt képes lesz integrálódni. Az alkohol egy leheletnyit túllóg megszabott keretein, de összességében ígéretes, gyümölcshangsúlyos tétellel van dolgunk.

A meggyel töltött, piskóta alapon érkező étcsokihab zárja az estét. A bor-étel összhang itt érezhető a legkimunkáltabbnak, gyakorlatilag minden a helyén van.

Az este szép gasztro-ívet rajzolt, csak azt bánom, hogy a nagykövettel nem sikerült jobban megismerkednem. Persze nehéz is lett volna, hiszen őexellenciája egész este szóval tartotta Petzold Attilát, a különböző borkészítési eljárásokról és stílusokról faggatva. De nem kizárt, hogy lesz még erre lehetőségem, ugyanis (szolgálati közlemény következik) a CWI nem utoljára tartott borvacsorát a Vinopolisban. Részletek hamarosan.