Káprázatos Kárpátok - Terra Hungaria 2011

Tóth Illés Boldizsár, WSET Intermediate
2011. december 08., Csütörtök 10:34

Fotók: facebook.com/TerraHungarica

Kicsi a bors, de erős (ez nektek is szól, városi terepjárósok...). Lehet, hogy mennyiségi tekintetben nem tudunk labdába rúgni a világpiacon -hála a rendszerváltás utáni területi megcsappanásnak, illetve az EU kvótának- viszont egyediségünk, terroir-jaink lenyűgöző változatossága mindenképp elgondolkodtató, és kihasználandó (ebben a hitemben Isabelle Legeron MW is megerősített, aki azt a szent célt tűzte ki zászlajára, hogy a sznobizmus utolsó felhőit is eloszlassa a borból sugárzó fény körül).

1990-ben 100000 hektár szőlőnk volt, mára ez 60000-re csökkent. A szocialista hagyatéknak köszönhetően ennek is csak a fele használható minőségi termesztésre, ugyanis az elvtársak kivágták a jó fekvésű ültetvényeket a hegyoldalakon, és a lejjebb elterülő “szoknyákon” kezdtek gőzösen telepíteni a nagyüzemi termesztés érdekében; így juthatott bőven tengernyi Kádár-Kadarkánkból a KGST-piacra, hogy kielégítsük a kifinomult szovjet gourmet-k minden igényét (maradtak volna a szoknyavadászatnál, azzal talán kevesebbet ártottak volna). Ezt hallván legtöbbünknek minden bizonnyal az jut eszébe, hogy “na jó, el lett szúrva a dolog, de miért ne lehetne most újratelepíteni a jó területeket”? Hát azért, mert a termőhelyek közben beépültek, és ez már kissé megnehezíti az ügyet. Csak csillagászati összegek és óriási munkabefektetés árán fordítható vissza a folyamat eredeti medrébe. Utána már valószínűleg megtérül a befektetés, mint az Gróf Buttler-ék esetében is történt Egerben, de kinek van ekkora kezdőtőkéje? Nem mindig annak, aki jóra használná. Sőt.

hirdetés

Arról ne is beszéljünk, hogy jelenleg mutatott biodiverzitásunk a töredéke annak, ami a filoxéravész előtt volt tapasztalható. Az egész európai bortörténelmet gyökeresen átformáló eseményt megelőzően olyan szőlőfajták lepték el az országot, melyekről jelenleg azt se tudjuk, eszik-e, vagy isszák (Bakator, Kabar, Romorantin, Csókaszőlő). Eloszlatok minden kételyt: isszák. Pontosabban itták. Jó lenne megint inni őket, hiszen olyan egyéniségeket vesztünk el, ami megbocsáthatatlan. Csatlakozom az ABC klubhoz (Anything But Chardonnay-Bármit, csak ne Chardonnay-t). Ezek a fajták nem kaphatnak minőségi besorolást, pedig olyan potenciál, egyediség, komplexitás rejlik bennük, amit el se tudunk képzelni. Persze ez igaz az almára, a körtére és még sok más gyümölcsre is (nekik a szőlőgyökértetű nem, hanem “csak” a tervgazdálkodás tett be). Apukám mesélte, hogy az ő idejében legalább harmincféle alma volt a piacon, mindegyik más ízzel, egyedi karakterrel (London Pepin, Kanadai Ranette és még sorolhatnám...). Biztos, hogy oda kéne dobnunk az őshonos fajták kiaknázatlan kincsesbányáját néhány szardíniáskonzerv egyéniségű világfajtáért?

A nosztalgiázás után térjünk vissza a jelenbe, a reménykeltő Terra Hungarica borrendezvényre, ahol is a hazai kézműves pincészetek mutatták meg, mire képesek. Többre, mint elsőre gondolnánk: ha nem is mennyiség szempontjából, de a minőséget tekintve biztosan (lehet, hogy a minőség valójában kevés, és az egyéniségnél kezdődik a bor?).

„A szőlőben készüljön a bor!” -Tamás pince, Csopak

Ott bukik el a szemléletünk, hogy az egyes ember nem számít, pedig ellenkezőleg, sok kicsi sokra megy, sok vízcsepp pocsolyát alkot, ezekből patakok lesznek, melyek folyóvá gyűlnek össze, hogy beleáramoljonanak a határtalan tengerbe. Ami a környezetünknek jó, az nekünk is jó, és fordítva; az élővilág egységes egészt alkot, bármit teszünk is, azt előbb-utóbb visszakapjuk valamilyen formában.

Egy kis leleményességgel, illetve a természet segítő közreműködésével csodákat lehet elérni, mind az ökológiai egyensúly, mind a pénztárcánk szempontjából. A madarak a legmegbízhatóbb napszámosok. Elég kitenni pár itatótálkát, illetve fészekrakó helyet biztosítani (pl. bokros területekkel), s máris odaszoknak ültetvényünkbe, hol étvágyukat szőlőnk kártevőivel (szőlőilonca, cserebogarak) csillapítják majd. A gombás betegségek is megelőzhetők következetes zöldmunkával; ha a tőke lombozata szellősebb, könnyebben átfúj rajta a szárító szél, jelentősen rontva ezzel a mikrorganizmusok számára ideális körülményeket. Így nem kell költenünk permetezőszerre, és megvalósulhat a kímélő biológiai művelés.

A Tamás pince családi vállalkozás, pici termőterülettel (2,5 ha). Csak hordóban erjesztik a borokat (a fehéreket 1 évig, a Syrah-t, Cabernet Franc-t 2 évig), nem borulnak le a technológiai hókuszpókusz előtt. 150 éves pincéjük szükségtelenné teszi a klímaberendezéseket, ennyivel is kevesebb a CO2 emisszió (akkoriban még szakszerűen építkeztek). Nem benzinzabáló terepjárót, vagy limuzint használnak, hanem egy kis, megbízható autót.