Borkóstoló: mit tudnak a Balkánon és a szovjet utódállamokban?
Gonda György, WSET Advanced
2012. január 18., Szerda 14:05
Azt gondolom, hogy a világ legnagyobb része számára a Balkán és a Szovjet utódállamok borai teljesen ismeretlenek. Persze akik jártak az utóbbi években az Adria vagy a Fekete-tenger mellett, azok talán bevállaltak egy-két hazait. A helyzet javításán dolgozik a Váci utcában található Vinorium. 1992 óta foglalkoznak dél- és kelet-európai borokkal. Az első években az orosz és ukrán, két éve pedig a német és osztrák piacon is jelen vannak. A Váci utcai szaküzletük tavaly nyáron nyitott meg. Mindegyik üzletükre jellemző, hogy a relatíve nem túl nagy üzlethelyiséghez, egy jóval nagyobb pinceterem is tartozik. Ez Budapesten is így van. Ebben a 140 négyzetméteres pincében tartották meg évnyitó kóstolójukat egy pezsgővel, hat borral és egy vodkával.
Szlovénia:
Goriška Brda pincészetet 1922-ben hozta létre 38 földműves 230 ha területen, a terület tulajdonosának, a spanyol Baguer hercegnek a támogatásával. Azóta a pincészet egyfajta szövetkezetként működik Szlovénia legfontosabb borvidékén, Goriška Brda-ban. A pincészet olyan hírnévnek, tekintélynek és tudásnak volt letéteményese, hogy még a Tito kommunista rendszere sem merte szétszedni. Innen származik a három kóstolt szlovén tétel.
Goriška Brda Rebula pezsgő
Körtés, körtés sütemény illat. Szájban ugyanezek a gyümölcsök, ásványos, némi kesernye. Jól iható, egy nem teljesen száraz, tankpezsgőtől elvárható szerkezettel.
Quercus Rebula 2009
Friss, reduktív, citrusos, almás, körtés illat. Pici lendületet ad a nem túl sok sav, ehhez mérten szintén nem túl erős szerkezet, mintha némi pezsgés lenne benne. Ízében hűvös vonalak mellet, pici grapefruit, kiwi. Kiváló napi bor vagy fröccsbor. Sokban hasonlít, ami 1500 Ft-os északi olaszrizlingjeinkhez.
Bagueri Merlot 2006
Fűszeres, bőrös, ánizsos, aszalt meggyes, lassan nyíló érett illata van. Hatalmas test, sok alkohol, picit húzós tannin, de szerencsére nem sok. Sav viszont lehet ne több, mert kell egy kis enyhítés ennek az elég masszív bornak. Érett gyümölcsök, meggy, cseresznye, szilva és csokoládé. A bor önmagában egy pohár erejéig fogyasztható jó kedvvel, a továbbihoz muszáj falatozni.
Bulgária:
Zagreus White Mavrud 2009
A Zagreus pincészet 1998 ősze óta működik, 120 ha területen, Bulgária Dél-keleti részén, az Assenovgrad alrégióban. 2010 óta organikus termelést folytatnak. Zagreus egy görög mitológiai alak, Zeusz és Perszephoné gyermeke, akit Héra féltékenységéből megöletett a Titánokkal. Zeusznak sikerült a gyermek még dobogó szívét megmenteni, és egy emberi asszonyba helyezni. Benne született újra Zagreus, mint Dionüszosz, a bor istene.
A Mavrud egy híres thrákiai borfajta. Határozott illat, sok virággal, gyümölccsel, Irsai Olivért idézi fel bennem. Kicsit lassú bor, telítő ízvilággal. Sok a gyümölcs, a virág, egy korttyal telerakja az ember száját, gyomrát. Ásványvíz mindenféleképpen kell mellé. Közepes kategóriájú, jó ivóbor.
A pezsgő: Quercus Rebula 2009Laskarevo Melnik-55 2008
A Melnik egyben egy festői déli kisvárosnak a neve is, értelemszerűen innen származik a szőlőfajta. Kedves illat, pici kenyér, szeder, van némi mélysége is. Meleg bor, szép savak, minimális tannin, mellé kellő nagyságú test, szép egyensúly, nem lóg ki belőle semmi. Édes ízek, cseresznye, meggy, lekvár, kellően hosszú.
Grúzia:
Tsinandali 2007
A Tsinandali egy kisebb, ám talán a legfontosabb borrégió Grúziában. Ez a bor két helyi fajtából a Rkatsiteliből és a Mtsvaniból készül. Grúziában kb. 500 helyi fajtát tartanak számon, amiből 32-t termelnek releváns mennyiségben. Csipkebogyó, kicsit citrusos, intenzív, elég jól megjegyezhető illat. Ízében lendületes, ami kell is, mert van teste bőven, és alkoholban sincs hiány. Ízében sok citrus, némi csersavas érzés.
Mukuzani 2005
A Mukuzani a Kakheti területen termesztett és egyben legfontosabb Grúz kékszőlőfajtából a Saperavi fajtából készült.
Fiatal gyümölcsök, cseresznye, mandula, marcipán. Lendületes savak, krémes tannin, kellő test és alkohol. Jól iható szerkezetű bor. Ízében kávé, meggy, fűszerek, pici kesernye, sajnos kicsit rövid a bor.
Az est zárásaként kóstolót kaptunk egy igazi orosz vodkából, amely Kalinyingrádban készült, hét hónapos érleléssel, 40 fokos alkoholtartalommal rozsból. Sima, karcmentes korty és lenyűgöző gyümölcsös aromatika, a végén tömény tejcsokoládéval. Eddig azt hittem, hogy annál jobb egy vodka minél kevesebb az illata, hát tévedtem.
Összefoglalásként annyit tudok kijelenteni, hogy nyugodtan fogyaszthatjuk ezeknek a területeknek a borait, mert kellemes élvezetet fognak nyújtani és ha arra járunk, minden nagyobb kockázat nélkül ihatjuk a helyi termelők alkotásait.
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Olaj-, ecet és borkóstoló a Wineworld-ben
Szent Orbán Napi Mulatság, máj. 25.
Tokaji Borok Fesztiválja, 2012
Orbán napi Borünnep Hajóson, 2012
Borbarangolás Badacsonyban - Május 26....
Pünkösdi Bál a Polgár Bortrezorban,...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |





























