Immáron a huszonegyedik Budavári Borfesztivált tudhatjuk magunk mögött. Bárki bármit mond róla, azért még mindig ez a legnagyobb szabású boros seregszemle, ami mind rangjával, méretével, kiállítóinak számával, mind pedig a vendégek mennyiségét tekintve kiemelkedik a boros fesztiválok közül. Bármennyibe is kerül, lehet akár veszteséges is, kiállítóként itt lenni rang, megtiszteltetés, ugyanakkor óriási reklám és marketingértéke van. Vendégként nézve pedig az évről-évre a csillagos eget ostromló belépőárak ellenére is teltház van.

 

És akkor itt most következne egy olyan írás, hogy mennyi és milyen jobbnál jobb bort kóstoltam a már jól ismert nevektől, mennyi újdonságot fedeztem fel, milyenek az új évjáratok, mely pincék robbantak be most a fesztiválon a köztudatba, esetleg kik, milyen borok voltak kicsit halványabbak, okoztak csalódást. De most nem ez következik, hanem két témát szeretnék kivesézni e cikk kereti közt. Lássuk őket.

De hogy mégse szakadjunk azért el a bortól, az első téma mégis csak rájuk fókuszál. Amiatt, hogy az egymást követő várbéli borfesztek ne legyenek egyformák, a szervezők mindig igyekeznek újításokat bedobni. Idén is volt több ilyen. Az már hagyomány, hogy minden évben bemutatkozik egy-egy vendég ország a bor- és gasztronómiai kínálatával, igaz ezek elég változatos színvonalon mozogtak az elmúlt években, pl. a tavalyi francia stand sok kívánni valót hagyott maga után. Idén viszont Horvátország volt a díszvendég, ami remek húzásnak bizonyult. Hogy mennyire sok múlik a jó előkészítésen és a szervezésen, annak itt remek példáját láthattuk. Úgy gondoltam ez megér pár szót.

A horvát standon gyakorlatilag az összes horvát borvidék felvonult, kiemelkedő borászok, kiemelkedő borait lehetett kóstolni. A standokon bemutatott csaknem 90 féle bor remek keresztmetszetét adta a horvát borvilágnak. E mellé nagyon igényesen összerakott prospektusok tömegét kínálták a bort kóstolóknak, többek közt a borászatokról, borvidékekről, az ország látnivalóiról, turisztikai célpontjairól, gasztronómiai különlegességeiről, külön DVD-ékkel, CD-ékkel, térképekkel. A boros standok mellett pedig a borokhoz remekül passzoló horvát gasztronómiai ínyencségeket lehetett kóstolni, a grillezett húsoktól, a halakon át a tenger gyümölcseiig.

A három horvát boros stand 3 borrégiót reprezentált: Isztriát, Dalmáciát, és a belső horvát országrészeket, külön kiemelve Szlavóniát. A standokon hozzáértő személyzet gondoskodott arról, hogy az igazán kíváncsiak megismerjék a helyi horvát autochton fajtákból készült borokat. Mert persze van ott is merlot, cabernet sauvignon, chardonnay, sauvignon blanc, syrah, de az igazán érdekes borok a helyi fajtákból készülnek. Engem is ezek érdekeltek, így főleg ezekre koncentráltam.

 

Az tudható volt, hogy ha 90 fajta bort hoznak, akkor abból kevés palackszámmal érkeznek borok, így ha valaki nem akart a legjobbakról lecsúszni, akkor bizony azt már szerdán-csütörtökön végéig kellett tesztelnie. Így tettem én is, kezdve a sort az Isztriai borokkal. Itt a fehérek közül a malvazia érdemel kiemelt figyelmet, melyből remek tételeket hoztak, és bár mind 2011-es évjáratú volt, a különböző termőhely megtette differenciáló hatását, mert a könnyed, gyümölcsös, illatos virágos vonaltól az egészen komoly, mély, testes, olajos, ásványos komplex borig terjedt a skála.

Vörösben itt igazi egyedi tételnek számított a Zigante pincészet 2010-es Teran-ja. Ők saját maguk készítette hordókban érlelik boraikat, és mellette még szarvasgombával is foglalkoznak, a teran pedig úgy gondolom, hogy Horvátországból kilépve nem nagyon ismert szőlőfajta. A második standon a belső horvát részek és Szlavónia borai sorakoztak, ezek a területek a grasevinákról szólnak elsősorban. Ez a fajta nem más, mint a mi olaszrizlingünk, melyről tudjuk, hogy nálunk rendkívül sokféle karakterű bort képes adni, itt pedig megtapasztalhattuk, hogy a horvátoknál is sokszínűségre képes. Kiemelkedő volt a Zdjelarevic illatos, gyümölcsös, enyhén keserűmandulás, virgonc savú 2011-es tétele, a Vina Belje szintén 2011-es horvát baranyai komolyabb testesebb grasevinája, és a Pozega völgyéből származó Kutjevo 2011-es virágos, olajos, ízletes, komplex tétele. Vörösben itt érdekesség számba ment a Vina Belje 2009-es Frankovkája, az intenzív erdei gyümölcsös illatával, kis földes illatjegyeivel, nagyon masszív tanninjaival és meglehetősen magas, 15,2%-os alkoholjával.

Rám azonban legnagyobb hatást a dalmáciai borok tettek. Dalmácia is több alrégióra oszlik, és külön kell venni a szárazföldön készült borokat az egyes szigeteken készült boroktól. Mondhatnánk azt is, hogy ahány sziget, annyi borkarakter. Fehér vonalon a malvazia mellett a posip érdemel említést, vörösben pedig a plavac mali, a postup és a babic.

A plavac mali az igazi jolly-joker, mely képes a könnyedebb, gyümölcsös boroktól kezdve a nagyon komoly, testes, tanninban és alkoholban nagyon gazdag borokig terjedő stílusokra. Hvar szigetéről egy könnyedebb, 2008-as plavac malival kezdtük a vörös sort; majd egy 2009-es Peljesac Postuppal folytattuk, ami már nagyon komoly, de érett tanninokkal és 15,4%-os alkohollal bírt, és remek egyensúlyt mutatott. A 2008-as Közép-dalmáciai, primosteni Babic nagyon intenzív volt mind illatában, mind ízében, igazi mediterrán gyümölcsbomba, nagyon nagy testtel, és gyönyörű lágy tanninokkal, vészesen itatta magát.

 

Nálam a csúcspontot a Korta Katerina pince Plavac mali-ja jelentette, mint később kiderült, nem véletlenül, hiszen ez Horvátország egyik csúcsbora, s mint ilyen egyben egyik legdrágább is volt a most elhozottak közül. Elképesztően tömény, vastag, szinte harapni lehet, borzasztó intenzív, komplex, remek egyensúlyt mutató bor. El is fogyott hamar.

A másik téma, a szervezők nagy újítása az idei fesztiválra a BorÁmor játék. Egy borfesztiválra sokan járnak, sokféle vendég. A Várban azonban igyekszik mindenki ott lenni, legalább egy napot, főleg a péntek, szombat, vasárnap hármasból. Ezeken a napokon a legkülönfélébb emberek mennek ki borozni, jól érezni magukat.

Ahogy Harsányi kolléga fogalmaz, három nagy csoportra oszthatjuk őket: vannak a borkedvelők, akik főleg a borok, a borászok, a szakmai dolgok miatt vesznek részt a borfesztiválokon, ők azok, akik mindig minden körülmények közt részt vesznek mindenhol, még a rossz időjárás sem tántorítja el őket. Aztán vannak a borsznobok, akik azért járnak boros bulikra, borfesztiválokra, mert az menő, ezeken részt venni trendi. Kiöltöznek a legfrissebb divat szerinti ruhájukba, a lányok magas sarkút húznak a macskaköves talajhoz, literszámra a parfüm, aztán egy-két pohár rozéval kihúzzák az egész napot, vagy rögtön a legdrágább borból vesznek egy üveggel, és néhány cigi mellett elfogyasztják. Végül a harmadik csoport azok köre, akik a boros bulikat egyben társas eseményként fogják fel, beszélgetni, ismerkedni jönnek, esetleg párkereső funkció is beépül célrendszerükbe.

Na, e harmadik csoportot próbálták megszólítani a szervezők a BorÁmor játékkal. Valljuk be, ez egy elég népes tábor a teljes közönségből, az ötlet tehát megalapozott volt. Ez a játék szombat és vasárnap délután zajlott elkülönített helyszínen, előre regisztrált részvevőkkel, akiket a regisztrációs összeg befizetése után tíz-tízfős kis csoportokra osztottak, ahol mind a 10 fiú és 10 lány kapott 3-3 percet, hogy mindenkivel a másik nemből megismertesse magát. A szervezők pedig egy pohár bort, helyszínt és a diszkréciót adták mellé. A dolog érdekesnek tűnt, az előzetes regisztrációk alapján azonban voltak csoportok, helyzetek, ahol néha egyik nem felül volt reprezentálva.

 

Az ötlet maga elég érdekes, még ha nem is új, a rapid randi szabályainak keverése a borkóstolással elvileg jó ötlet. Végül is a közös nevező, a bor szeretete megvolt minden résztvevőben. Aztán minden érdeklődő, aki vállalta, hogy nem csak borozni jött, de társkeresési szándékkal is, az kapott egy BorÁmor kitűzőt, amit viselhetett, így mindenki látta eme célját is. Ami viszont biztos, hogy a résztvevők számához képest elenyészően kevés ilyen kitűzőt viselő embert láttam az öt nap alatt. Hogy mennyire lett sikeres a kezdeményezés, azt nem tudjuk, akinek a jó borok mellett még sikerült párt is találnia, annak biztos. Minden esetre maradjunk annyiban, hogy ha jövőre is lesz ilyen, akkor biztos siker volt idén ez is.

Addig pedig marad a tanulság, hogy a Budavári Borfesztivált lehet szeretni, vagy szidni, de kimaradni nem érdemes. Mert egyik évben sem egyforma, mindig mindenki megtalálja a saját számára kedves programpontokat benne. Sőt egyre többen vannak, akik nyitottak az újra, és próbálnak minél több időt kint tölteni, hogy minél több bort ismerhessenek meg, és öt napos bérletet vesznek. Örvendetes, hogy egyre szélesebb rétegek ismerkednek a borok világával, mind korban, mind a társadalmi státuszukat tekintve. A borkultúra terjesztésben és fejlesztésében pedig ez a fesztivál a kezdetektől úttörő szerepet játszik. Még alig ért véget, és már várjuk a következőt!