A BorJour borkóstoló sorozat egyik legrégebbi és változatlan formában működő boros rendezvénye a BorJour Klasszik, mely hagyományosan a Várhegy-alagút tetején lévő Manna Étteremben kap helyet. Mind a rendezvény formátuma, mind a helyszín évek óta változatlan struktúrában és töretlen sikerrel várja a borokra kíváncsi közönséget. Manapság, amikor a boros események olyan garmadájával találkozunk, hogy szinte naponta lehetne menni valamilyen, a földből egyszer csak kinövő rendezvényre, fesztiválra, kóstolóra, sőt, naponta néha több helyre is, akkor bizony kellenek az olyan biztos pontok, mint ez. A recept a Klasszik esetében régóta bevált és működik; nyolc-kilenc borász kóstoltat minden alkalommal fix belépő áráért korlátlanul, kábé negyven féle bort. A Manna Étterem biztosít hozzájuk borkorcsolyákat, valamint megtalálhatók kiegészítő kiállítók is, úgymint sajtosok, csokisok, pálinkások, konyakosok, sonkások, kolbászosok, mikor kik. Az étterem elhelyezkedése ideális, remek a kilátás az Alagút tetejéről, hangulatos a külső terasz – még téliesítve is –, és remek a belső környezet kialakítása is, hisz a borászok asztalai körben helyezkednek el az étterem közepén egy kissé kiemelkedve a bejárati padlószinttől, lehetővé téve, hogy a borra szomjas közönség jól körbejárhassa őket.

 

A nyári időszakban szünetel a BorJour Klasszik, hisz ilyenkor előtérbe kerülnek a Borjournál is a szabadtéri rendezvények, pl. a hajós bulik a Zsófián, az egyre felkapottabb Borjour Noirok az Egykettőben, vagy a BorJour Extrák olyan helyeken, mint a Rácfürdő. Bizony régen volt már Klasszik, ki is volt rá éhezve a törzsközönség. Mint azt ezúttal is megállapíthattuk, a BorJour az elmúlt nyolc év alatt mit sem vesztett lendületéből, sőt rákapcsolt, így októberben három hét alatt le is nyomott mindjárt két Klasszik rendezvényt is a Mannában: az elsőt brutális telt házzal, az október 31., melyre ezúttal mi is ellátogattunk, pedig „csak” sima teltházzal.

Mivel jómagam is régóta látogatom ezt a borkóstoló sorozatot, így feltűnő és egyben örömteli volt, hogy a szokásos törzsvendégkör mellett mennyi az új, a borokra kíváncsi nyitott arc.

A boros rendezvények sikere, hogy most egy csipetnyi közhelyes bölcsességet finoman beillesszek ide, két dolgon múlik: a megfelelő borászok jelenléte, akik érdekes, változatos, színvonalas borokat hoznak, és a megfelelő számú és borok iránt elkötelezett, érdeklődő, nyitott, kulturált – nem feltétlen a csőborisszákból álló – közönség, illetve ezek egymásra találása. Ez most is adott volt.

Kezdjük mindjárt Tokaj egyik legfiatalabb és legígéretesebb borászatával, a Szent Tamás Pincészettel, akik most mutatták be a friss 2012-es évjáratú boraikat. Mind a Nyulászó-dűlőből érkező hárslevelű, mind a pincészet nevével azonos dűlőből, a Szent Tamásból származó furmint, mind pedig a kései szüretelésű Mád Édes igen magasra tették a mércét, hiszen aki itt kezdte a kóstolást, az nehezen talált ezeknél jobbat és meggyőzőbbet az est folyamán. A BorJour sétáló kóstolók egyik állandó résztvevő borászának tekinthető Miklóscsabi Mórról mindig hozza a megbízható, állandó színvonalat, masszív szép savakkal rendelkező, lendületes fehérboraival. A most bemutatott három fehér fajtabora közül (pinot blanc, sauvignon blanc, ezerjó) nekem most a pinot blanc tetszett a legjobban, hisz ebből a fajtából nem lehet találni ma itthon nemhogy kiemelkedőt, de még szinte egy közepest sem. Csabié pedig ritmusos savakkal, kellő koncentrációval bírt, egyben egy jóivású, szerethető bor benyomását keltette.

 

Még csak október utolsó napján jártunk, az újbor-sztori még el sem kezdődött, de több pincészet máris hozott néhány 2013-as friss nedűt. Egyre nagyobb divat nálunk is ez a „bozsolé őrület”, de sajnos sokszor futni bele teljesen nyers, félkész, sokszor még kéntől leterhelt újborokba. A Mannába most a szekszárdi Pastor Pince idei kékfrankos rozéja jutott el, és rögtön nagy közönségkedvenc is lett, pedig szerintem még nem volt az teljesen kész. Az etyeki Haraszty Pincészet 2013-as pinot noir rozéja érettebbnek, szinte teljesen késznek, kerekebbnek tűnt, jobban is csúszott. A villányi Tiffán Imre pedig szokás szerint ismét egy remek, ajánlásra méltó, gyümölcsbomba-újbort készített portugieserből, a borvidék egyik alap fajtájából.

Szerencsére kóstolhattunk komolyabb borokat is az este folyamán. Az egyik leginkább fellendülőben lévő, vagy legalábbis magát egyre több helyen megmutató borvidékünket, a Mátrát a Csernyik Pince képviselte. Egyre komolyabb borokat készítenek, az Olaszrizling Október lecsengése után még mindig jó volt visszakanyarodni a pincészet 2012-es olaszrizlingjére, s még az eleven olaszrizling-tapasztalatainkra a kettőt összevetendő. De a pince 2011-es üde, friss, gyümölcsös cabernet sauvignonja is megérdemel egy tapsot, hiszen nem a nehéz tanninbomba, inkább a jó ivású, mégis gondolattal teli vonal megtestesítője. A villányi Gere Tamás borai is régi ismerőseink, a 2011-es alap pinot noirjuk azt bizonyítja, hogy – sokak véleményével ellentétben – Villányban is készül ebből a fajtából érdekes és izgalmas tétel. A merlot válogatásuk pedig már a komoly, testes, tanninosabb nagyágyúk kategóriájába tartozik. Némileg kilógott a sorból egyediségével a Harasztyék által hozott argentin 2007-es Fantastico malbec. Egyrészt mert ez volt az este egyetlen nem magyar bora, másrészt mert már az üveg is meglehetősen tekintélyparancsoló, kb. másfél kilós nehézbombázó.

Nagyon tetszett a vörösek közül Tiffán Imre Emericuvée nevű 2011-es bora, mely főleg a két cabernet-re épül, megfűszerezve azokat egy kis merlot-val. Nem az a szokásos vastag és nehézkes tanninbomba, inkább lendületes savai és részletgazdag ornamentikája miatt marad meg az ember emlékezetében. A Liszkay pince 2008-as Balaton-felvidéki vörösboraival is már sokadik kóstolón találkozhat a nagyérdemű. Remek tétel mind a cabernet franc, mind a cabernet sauvignon, mind a klasszikus bordeaux-i cuvée. Örvendetes, hogy a balatoni régió ezen környékéről, Monoszlóról, melyre talán inkább fehérboros vidékként szokás gondolni, egyre szebb vörösek kerülnek ki. Mondjuk a 2011-es Giulia névre keresztelt cabernet franc egyelőre nem tetszett annyira, mint idősebb testvérei, de ne hozzunk elhamarkodott ítéletet, hagyjuk, hadd érlelje meg ezt a bort az idő. Számomra az este két legjobb vörösborának egyértelműen a Pastor pince két szekszárdi tétele, a 2011-es kadarka és kékfrankos bizonyultak. Arányos, fűszeres, gyümölcsös mind a kettő, és itatják magukat rendesen.

 

 

Belefutottunk még a BorJourokon egyre többször felbukkanó tepertős emberbe, Drozdik úrba, aki mindig előrukkol valami különleges és autentikus finomsággal. „Vegyestáljai” remek kísérői a boroknak. Na és persze most sem maradt el a BorJour bora szavazás. Sok Klasszikon részt vettem már, így sok voksolást is megéltem már, ezért kijelenthetem, közönség ízlése látványos fejlődésen esett át, hisz az est borának általában a populáris borokat szokták kikiáltani, most pedig az első két helyen a két tokaji száraz fehér, a Szent Tamás hárslevelűje és furmintja végzett. „Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen” (mondta a 8-1 után a magyar labdarugó-válogatott szövetségi kapitánya). A dobogóra egyébként még Tiffán Imre friss portugiesere fért fel – teljesen megérdemelten. Nos, kérem. Sehol egy populáris rozé vagy egy testes, csersavterhelt vörös. Változnak az idők. A következő BorJour Klasszikra pedig már csak november végéig kell várni.

 

Aegidius Bormanufaktúra, Eger

Csernyik Pince, Mátra

Haraszthy Pincészet, Etyek

Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány

Liszkay Pincészet, Balaton-felvidék

Miklóscsabi Pincéje, Mór

Pastor Pince, Szekszárd

Szent Tamás, Tokaj

Tiffán Imre és Fia Birtok, Villány