Már-már majdnem úgy folytattam a felsorolást, hogy Zsákos Frodók, Csavardi Samuk és Tuk Pippinek. És nem véletlenül; a soproni poncichterekre és utódaikra mindig csodálattal fogok nézni és csak remélhetem, hogy egyszer talán megértem azt a lendületet, találékonyságot és elhivatottságot, ami bennük lakozik. Az egy másik kérdés, hogy Szürke Gandalfnak és a Gyűrű Szövetségének sem sikerült megfejteni azt a titkot, amely a Megyéből jött kis hobbitokat a legelképesztőbb kalandok megtételére is alkalmassá tette. Ezúttal mindenesetre egy lépéssel közelebb kerültem ezekhez a nagyszerű emberekhez és boraik titkának megfejtéséhez a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezett Made in Sopron elnevezésű borkóstolón.  

Próbáltam betartani a kóstolási sorrendet, így a fehérekkel akartam indítani. Annak ellenére, hogy elsőnek Taschner Kurt Irsai Olivérjét szerettem volna megkóstolni a borász rábeszélt (na nem mintha sok választási lehetőséget hagyott volna…), hogy mindenképpen a Zweigelt Rosé 2013-jával indítsak. Ahhoz képest, hogy egy zweigeltből készült rozé volt a poharamban, friss citrusos aromákkal rendelkezett. A 12,5%-os alkoholtartalom a feszes savgerinccel együtt egy nagyon határozott borrá alakította a rózsaszín világos árnyalatában játszó nedűt. Kurt Irsai Olviér 2013-ja nagyon kellemes, üde bor, élénk soproni savakkal.

 

Molnár Titi Primőr Zenitje illetve Primőr Rozéja – az Első Gólya sorozatból – az a típusú bor, amely ugyan egy-egy könnyebb tételt sejtetnek a Primőr név alapján, kóstolásnál azonban ennél jóval többet kapunk.

Ha az országnak van rozékirálya, akkor annak van egy soproni helytartója is. Ezt a címet szerintem közmegegyezéssel odaítélhetjük Sterlik Rezsőnek. Amióta Rezső rozéi az Országos (Miklós napi) Rozé borversenyen évről évre kimagasló eredményeket érnek el, úgy veszem észre, hogy egyre nő a különböző rozéborainak a száma. Így a kóstolóra már három rozét hozott magával – legnagyobb örömünkre. Az első, Merlot Rozé 2013 volt a legszárazabb (legférfiasabb) 11,5%-os alkoholtartalommal. A Zweigelt Rozé 2013 a 4,5 g/l maradék cukor tartalmával már egy szélesebb tömegeket megnyerő bor. A Kékfrankos Rozé 2013 pedig csak annyira volt férfias, hogy az megfeleljen a mai trendi hipster/unisex/metroszexuális címkéknek. Más szóval a kékfrankos ezen masculin értelmezése nőknek és férfiaknak egyaránt bejön. Jandl Arnold Rozéja és Zöldvelteinije annyira friss tételek voltak, hogy még kereskedelmi forgalomban se kerültek. Mivel Arnold zöldes-sárga színű, florális jegyeit egy réti virágcsokorba összekötött zöldveltelinijéből évente 1500-2000 palack készül így időben ügyeljünk arra, hogy mindenképpen legyen otthon egy palackkal.

A Sop-Vin Kft. Chardonnay 2012-es tétele is egy nagyon jól kigondolt és megvalósított, egyszerre iható, szerethető bor.  Egyetlen hiányérzetem volt vele kapcsolatban, mégpedig az, hogy nem Magyar Dezső, a Sop-Vin Kft. ügyvezetője, Sopron Szürke Gandalfja töltötte ki nekem a bort. Bár az is igaz, ha Dezső ott lett volna, akkor biztos, hogy még most is ott állnék és hallgatnám a soproni helytörténeti kiállításba oltott történelem órát, amit ő tartana. Na nem mintha bántam volna. Sőt!

Még a fehérek felénél sem jártam, amikor rá kellett jönnöm, hogy ha az eddigi tempómban haladok, akkor a vörösökből nem sokat fogok kóstolni, úgyhogy egy magasabb fokozatba kapcsoltam, de sajnos ez is csak arra volt elég, hogy két borászat vöröseihez jussak el. Hiszen (ma már) Sopront még is csak vörösborairól ismerjük leginkább. A Pfneiszl „Tünde” lányok borainál mindig megállok egy pillanatra. Az ő boraik annyira kifinomultak, annyira soproniak, annyira Pfneiszl. Természetesen lehetne elemezgetnem külön-külön a boraikat, én azonban mégis egy kalap alá venném őket, és a koncepciót nézném. Ami nagyon tetszik a már megszokott – és tőlük elvárt minőségen túl – az a fiatalosság, fiatalos lendület, amit képviselnek és ami általuk jelenik meg a borukban. Ki lehetne emelni a számomra nagyon tetsző, modern és ötletekkel teli címkéket (Távoli-világ) a személyiségükben rejlő bájt de azt hiszem, hogy a fenti tulajdonságok összessége teszi őket egyedivé.

A következő tétel Luka Enikő Kékfrankos 2011-e volt. A borait kissé túlárazottnak tartom (legalább is Magyarország egyik legnagyobb borkereskedéssel foglalkozó társaságánál) de csak egészen addig, amíg újra meg újra meg nem kóstolóm őket. Ez a kékfrankos is nagyon komplex, szinte harapni lehet de a korty finoman ingerelve hozza működésbe ízlelőbimbóinkat, amelyek elsőre lehet hogy megroppannak a rájuk nehezedő feladat súlya alatt. 

Természetesen nem mehetek el szó nélkül Rigler Tolkien Zsolt (Bormarketing Műhely Nonprofit Kft.) mellet, akinek külön köszönet jár, hogy nem csak megálmodta de valóra is váltotta azt a soproni mesét, amely lehetővé tette számunkra, hogy  megismerjük ezt a csodálatos világot.