Az elsők között kóstoltuk a világ leghíresebb újborát

Knap Gábor
2014. november 21., 12:10


A november vadonatúj boraihoz, köztük az aznap először kóstolható idei beaujolaishoz készített ételeket a tőle megszokott minőségben az Araz Étterem csapata. Újból találtunk kedvenceket!
Az elsők között kóstoltuk a világ leghíresebb újborát
 
Érzésünk szerint furcsa kettősség jellemzi az újbor vacsorákat, hiszen közkedvelt műfajról van szó, szívesen kóstolják a borok kedvelői a legújabb tételeket, azonban azoknak, akik a menüt összeállítják nincsen könnyű dolguk ilyenkor. Aki a közvélemény nyomására újborokhoz szeretne ételeket készíteni, nehéz feladat elé néz: ezek a legtöbb esetben nagyon vékonyak, egyszerűek és aromatikájukban olyan keveset mutatnak, hogy nehéz hozzájuk igazán illő ételt találni.
Az Araz Étterem séfje, Barka Áron és csapata szerencsére vállalkozott a feladatra, hogy az idei újbor terméshez különleges és harmóniában tökéletesen passzoló ételsort párosítson. Az általunk nagyra tartott BorDuett vacsorák sorába tehát kevéssé illeszkedő estre látogattunk a Dohány utcai Zara Hotel éttermébe.
A Dúzsi Szőlőbirtok és Pincészet minden évben elkészíti Fürtike borát, amely az ezerfürtű szőlőfajtából készül és nagyon friss. Jó kontrasztot mutatott azzal a 25 éves balzsamecettel, amely az első étel (pácolt lazac) főszereplője volt. Miközben elfogyott a Fürtike és a lazac, Kovács Gábor, a Magyar Sommelier Club elnöke mesélt az ezerfürtűről, amely korábban előszeretettel termesztett fajta volt Szekszárd környékén, de legtöbbször egybe szüretelték más fehérborszőlőkkel. A rendszerváltás után aztán a Vesztergombi mellett a Dúzsi család kezdett vele komolyabban foglalkozni, friss borokat készítve belőle.
Ritkán jut el egy borvacsora – pláne egy hét fogásos – rögtön a második ételnél a csúcspontra, érzésünk szerint azonban ezúttal a kacsamájpraliné körtelekvárral és pisztáciás brióssal olyan kiváló összhangot mutatott a Figula Pincészet idei zenitjével, hogy valóban ritka kulináris élményben lehetett része a jelenlévőknek. A zenit pici maradékcukor tartalma, a praliné, és a hozzá kínált salátán található pörkölt magvak gömbölyű ízkombinációját a körtelekvár tovább tudta fokozni, felejthetetlenné téve a fogást.
Az elsők között kóstoltuk a világ leghíresebb újborát
Kacsamájpraliné körtelekvárral és pisztáciás brióssal
A Nyakas Pince Irsaiját nem kell bemutatni senkinek, hiszen az egyik legsikeresebb boruk. Rengeteg készül belőle, könnyed, intenzív muskotályos, szőlős illatokkal kedveskedő ital. Ezzel a komolyabb illatmennyiséggel működött együtt a visszafogottabb zellerkrémleves, amelyet a Takler Pincészet pinot noir rozéja és a hozzá kínált füstöltsonkás fogasfilé követett. A roppant gyümölcsös, tutti fruttis, már-már virágos rozé itt a füstöltsonkában talált olyan társra, amellyel együtt meggyőztek a kombinációról.
 
Amint azt Kovács Gábortól a vacsora közben megtudtuk, nem véletlenül időzítették november harmadik csütörtökére az eseményt, hiszen 1985-óta ez a legkorábbi időpont, amikor forgalomba kerülhet a Beaujolais nouveau. A világ leghíresebb újbora Burgundia déli részéről származik, a szénsavas macerációnak és a vékony héjú, alacsony tannintartalmú gamay szőlőnek köszönhetően nagyon könnyű, friss, gyümölcsös vörösbor. Ehhez készítettek Barka Áronék marhapofaragut, amelyet házi tészta alá bújtattak és sütőtökhabot kínáltak mellé. A beaujolais a vártnál visszafogottabb, enyhén fűszeres, szilvás aromái barátra leltek a fahéjjal, amellyel a marhapofa készült, és a sütőtökhab is szépen simult az ízkombinációba.
Az elsők között kóstoltuk a világ leghíresebb újborát
Füstöltsonkás fogasfilé csicsókapürével
Lelovits Tamás portugieser újbora sokkal izgalmasabbnak bizonyult, mint a francia különlegesség. A halvány rubin színű portugieser elegáns fűszerekkel, közepes savakkal, sok gyümölccsel a mellé kínált szegfűszeggel készült libamellet is lekőrözte.
Az est legjobb borának a Vylyan Bogyóléját választottuk. A név nem véletlenül játszik rá a beaujolais elnevezésre: ez minden ősszel Villány vadiúj, habkönnyű vörösbora – a portugieserek mellett persze, de itt a zweigelt a fő fajta. Szerencsére ez is jobb az „igazinál”, árad belőle a piros gyümölcsös, szilvás illat, a hozzá kínált desszert pedig a vacsora másik kiemelkedő pontjának bizonyult. A vörös áfonya parfait tetejét karamellizálták, mellé pedig fehércsoki habot kínáltak – ez tökéletes volt, annak ellenére, hogy itt magában tetszett jobban a bor és az étel, együtt a Bogyólé és a karamell érzésünk szerint túl sok kesernyés ízt hozott.
Az elsők között kóstoltuk a világ leghíresebb újborát
Karamellizált vörös áfonya parfait, fehércsokoládé habbal
Könnyű, vidám vacsorát alkotott ezúttal Barka Áron és csapata, amelyet az újborok okozta emelkedett hangulat és néhány kiemelkedően eltalált étel és bor párosítás tett felejthetetlenné. Érdeklődve várjuk az Araz következő hasonló eseményét, pláne, hogy hallottunk egyet, s mást, mire lehet számítani a legközelebbi alkalommal. Nagyon úgy tűnik, hogy újból el lesz ragadtatva a közönség...
Winelovers borok az olvasás mellé