Főoldal - Borászatok, pincészetek - Taschner Pincészet

Taschner Pincészet - Bor

"1995-ben kezdtem el Édesapám mellett a borászkodást, mely tevékenységem az általa elkészítettborok palackozását, értékesítését, valamint a borturizmus kiszolgálását jelentette."


Taschner Kurt

Borturistáknak

Pincészet típusa borgazdaság
Borvásárlás palackozott
Borkínálat
  • vörös
  • fehér
  • gyöngyöző
  • rozé
Borkóstoló Nyitva tartási időn kívül telefonos előre bejelentkezéssel tartunk külön borkóstolókat is.
Nyitvatartás hétfő-péntek: 8.00 - 18.00
Hány főig? 64
Bor mellé borkorcsolya
Rendezvényhelyszín nem
Bortrezor nem
Szálláshely (fő) igen
Egyéb szolgáltatások (nem szállóvendégeknek) A teljes borászati vertikum megtalálható majd a szőlőfeldolgozástól az érlelésen át a palackozásig, kóstoltató helyiség és vinotéka várja látogatóinkat, továbbá néhány vendég fogadására alkalmas szobát is kialakítottunk.  A Taschner Pincészet lehetőséget nyújt minden kedves érdeklődő számára, hogy szervezett keretek között kóstolhassa meg a borászat remekeit, újdonságait. Az ehhez kapcsolódó ajánlatunkért keresse fel weboldalunkat.


Borszakértőknek

(Fő)borász Taschner Kurt
Termőterület (ha) 16
Fajtaösszetétel (%)
  • kékfrankos
  • zweigelt
  • cabernet sauvignon
  • pinot noir
  • sauvignon blanc
  • korai piros veltelini
  • zenit 
Legértékesebb dűlő(k)
  • Kogl dűlő
  • Frauen Hndeln Dudles
  • Edles, Warme Infried, Gauer
  • Ranisch, Glaser
  • Lange Weidengrund
  • Preischler
  • Scheibel
  • Tiefenweg
Művelésmód normál - biogazdaság - biodinamikus gazdaság
Szüret kézi
Egyéb technológia, mennyiség A közel 860 m2-es pinceszinten helyezkedik el a feldolgozó - macerációs tér - ez mindhárom szintet magába foglalja - az érlelő - tárolópince, üvegraktár, üvegmosó, göngyölegraktár, palackozó, készáruraktár, személyzeti kiszolgáló helyiségek.
Pincetechnológia, tárolókapacitás, hordóhasználat A 2001. évben jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre feldolgozónkban. Új, hűtéssel illetve igény szerint fűtéssel felszerelt, teljes automatikával ellátott kóracél vörös- és fehérbor erjesztőtartályaink segítségével a legkorszerűbb technológiát tudjuk megvalósítani. A légkinyerés szintén új, pneumatikus préssel, zárt rendszerben történik. A beruházások következtében fehérborainkban meg tudjuk őrizni az elsődleges, szőlőre emlékeztető illatokat, zamatokat. Vörösboraink irányított erjesztését teljes mértékben befolyásolni tudjuk a maximális szín-, illat-, zamat- és aromaanyagok kinyerése érdekében, valamint biztosítjuk a borok fejlődéséhez szükséges optimális körülményeket. 
A gondos szőlőművelés által biztosított szőlőt a bor fajtájának, jellegének megfelelő hagyományos vagy reduktív módon dolgozzuk fel, érleljük borrá. Ötvözzük a hagyományokat a legkorszerűbb technológiákkal és ismeretekkel, hogy a borfogyasztóknak minden esetben hibátlan, magas élvezeti értékű borokat kínálhassunk. 
2004 júliusában helyeztük üzembe új telephelyünket. Az épület és mögötte található pince Sopron Pihenőkereszt városrészben, egykori szőlőültetvényünk helyén, enyhe déli fekvésű domboldalban található, csodálatos panorámával a városra és a környező hegyekre.
Borkínálat (fajtaborok, cuvée, késői szüret, borcsaládok, borstílus)    
  • Cabernet sauvignon
  • Kékfrankos classic
  • Kékfrankos Weidengrund
  • Merlot
  • Pinot noir
  • Soproni Cuvée Fidelissima 2006
  • Soproni Kékfrankos mini
  • Soproni Kékfrankos Reserve 2007
  • Zweigelt
  • Irsai Olivér
  • Korai piros veltelini
  • Sáni fehér
  • Zenit
  • Zöld Olivér
  • CharDonna
  • Soproni Rosé
Díjak Chardonnay 2007 - Magyarország legjobb pezsgője
Hol találhatóak meg a boraik? (Horeca, szupermarket, borszaküzlet, webshop) Borkereskedő partnereink:
  • Karaffa Borszaküzlet 
    Cím: Budapest, Bécsi út 57-61
  • Flórapark Bt. - Borkereskedés 
    Cím: Budapest, Aranykéz u. 4. és Váci utca 23.
  • Czipó Tibor Bortár - Borszaküzlet 
    Cím: Budapest, Böszörményi út 34/a.
  • Delorine BT. - Virág és Ajándékbolt 
    Cím: Budapest, Hidegkúti út 106.
  • Budai Borvár Borszaküzlet 
Cím: Budapest, Lövház u. 2-6. Mammut I.Üzletház 1.em.
  • Borfutár - Internetes borkereskedés 
  • SELECTION 
    Cím: Budapest 1036, Lajos utca 91.
  • Radovin 
    Cím: Budapest II. ker., Hidegkúti út 71.
  • Radovin II. 
    Cím: Budapest XIII. ker., Pannónia utca 17/b.
  • Finn Kereskedelmi Kft. - ital nagy- és kiskereskedés 
    Cím: Budapest, Tengerszem u. 94-104
  • NATURA Vinotéka 
    Cím: Sopron, Várkerület 24
Vendéglátó partnereink:
  • Nemzeti Bormúzeum és Labirintus étterem 
    Cím: Szentendre, Bogdányi u. 10.
  • Széphalom étterem 
    Cím: Budapest, Hidegkúti út 79.
  • Márkus Vendéglő 
    Cím: Budapest, Lövőház u. 24.
  • Rivalda étterem 
    Cím: Budapest, Színház u. 5-9.
  • Café Voyage étterem és Kávézó 
    Cím: Budapest, Erzsébet körút 39.
  • La Fontaine Restaurant 
    Cím: Budapest, Mérleg u. 10
  • Vadászkürt Vendéglő 
    Cím: Sopron, Udvarnoki u. 6.
  • Aranysárkány Vendéglő 
    Cím: 2000 Szentendre, Alkotmány utca 1.
  • Király étterem 
    Cím: Budapest, Táncsics M. u. 25
Milyen fesztiválokon találkozhatunk velük? (helyi rendezvények is)
  • helyi fesztiválok, borvacsorák
  • budapesti rendezvények, borvacsorák
  • vidéki borvacsorák


A Taschner Pincészetről

2004 nyarán a régi álom valósággá vált: elkészült az új pince-borház.

Az út hosszú volt és tervekkel, munkával teli:
1995-ben kezdtem el Édesapám mellett a borászkodást, mely tevékenységem az általa elkészített borok palackozását, értékesítését, valamint a borturizmus kiszolgálását jelentette.
Több helyszínen folyt a munka - míg a borok a Virágvölgyben fekvőprésház pincéjében készültek, addig én az apai nagyszüleim Deák téri házában lévő pincéjét, kapualját, egykori borkimérő helyiségét laktam be: itt készítettem fel a borokat a palackozásra, és palackoztam le, a vendégeket pedig a régi, két évszázados, ódon Pálos Pincében fogadtam.
Azért, hogy csak ezzel foglalkozhassak 1997 májusában megalakítottam aTaschner Bor- és Pezsgőház Kft.-t, és Sopronban elsőként elvégeztem a Kertészeti Egyetem szőlész-borász szakmérnöki képzését.
A felfelé ívelő üzletmenetnek hála, egyre szűkösebbek lettek a pincék, és mivel egyik sem volt megfelelő nagyságú, nem tudtam egy helyre koncentrálni a termelést.
Így született meg egy önálló pince gondolata.
Még a kárpótlás révén kaptam Édesapámtól egy majdnem két és fél hektáros régi szőlőültetvényt közvetlenül a város szélén, a Pihenőkereszten, mely ideális volt az építkezéshez: közel a városhoz, aszfaltozott út mentén, déli, lejtős domboldallal, és nem utolsó sorban rendkívüli panorámával a városra, a környező hegyekre, jó időben még az ausztriai Schneebergre is.
A tervezéstől a beköltözésig 4 év telt el.
A tervezővel az épületen belüli helyiségek elrendezését a borászati technológiai folyamatoknak megfelelően alakítottuk ki. A külső megjelenésében egy nagyobb családi házra emlékeztető, kúriaszerű, valós méreteit és értékeit inkább belülről megmutató borházat sikerült alkotni.
A közel 860 m2-es pinceszinten helyezkedik el a feldolgozó - macerációs tér - ez mindhárom szintet magába foglalja - az érlelő - tárolópince, üvegraktár, üvegmosó, göngyölegraktár, palackozó, készáruraktár, személyzeti kiszolgáló helyiségek.
A földszinten kapott helyet a vinotéka, és a 64 főig bővíthető borkóstoltató helyiség, irodahelyiségek, vizesblokk.
A tetőtérben hosszú távon egy háromszobás, plusz egy apartmanos panziót szeretnék kialakítani.
A Borházat korszerű úthálózat, személygépkocsi- és buszparkoló veszi körül.
A következő években a Borházon kívüli területet ismét be akarom telepíteni szőlővel, illetve parkosítani szeretnék.
Az álmom megvalósult:

Egy helyszínen tudok dolgozni, be tudom mutatni a teljes borászati vertikumot, kulturált, kellemes környezetben fogadhatom vendégeimet.




hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!