Zöldség és sörpárlatok voltak a pálinkafesztivál slágerei

Borászportál
2014. október 06., 20:41


Vasárnap ért véget a VIII. Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál. A 3 napig tartó eseményre közel tizenötezren látogattak el, melyen idén a pálinka mellett a whisky-é volt a főszerep.
Zöldség és sörpárlatok voltak a pálinkafesztivál slágerei
 
Míg a Budai Vár Oroszlános Udvarában egy filmforgatás előkészületi munkái zajlottak, a Hunyadi Udvarban zavartalanul válogathattak a vendégek a több mint négyszázféle pálinka és közel félszáz whisky, köztük az új ízeket is felvonultató Jim Beam bourbonjei közül.
A fesztiválozók kifejezetten keresték az újdonságokat. Ezt bizonyítja, hogy a klasszikus ízek mellett a déli gyümölcsökből, zöldségekből, sörökből készült párlatok kimondottan kedveltek voltak, miként az abszolút kuriózumnak számító, 12 évig tölgyfahordóban érlelt Békési whisky is nagyon népszerűnek számított.
 
A mostani rendezvény egyik újdonságaként a szervezők Borbáth Gabriella pálinkaszakértő segítségével tematikus kóstolósorokat állítottak össze, ezzel könnyítve meg a kevésbé rutinos fesztiválozók dolgát. Az érdeklődők egyénileg, vagy akár szakértő kísérettel is végigjárhatták a különböző célcsoportoknak szánt pálinkatúrákat. A vállalkozóbb szelleműek a Rézangyal blendelő kurzusán bizonyíthattak, melynek során négyféle szilvapálinkából mindenki elkészíthette a saját maga házasítását.
Az alkalmanként skót dudajátékkal felpezsdített Whisky Udvarban közel félszáz single malt, blended és bourbon kiválóság közül válogathattak hétvégén a whisky rajongók. A közönség folyamatos visszajelzései alapján beigazolódott, hogy egy-egy jó minőségű whiskynek is legalább olyan izgalmas árnyalatai lehetnek, mint a jó pálinkáknak.
Ahogy évről évre megszokhattuk, a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon a nagyszerű kolbászok, húskészítmények és sajtok mellett idén is a legfinomabb italok jelentek meg. A három nap alatt tizenötezren látogattak el a Budai Várba.