Főoldal - Vino Vitalis - A szerbek egynegyede alkoholista

A szerbek egynegyede alkoholista

Borászportál
2012. február 16., Csütörtök 15:36

A világ lakosságának 3-5%-a alkoholfüggő A világ lakosságának 3-5%-a alkoholfüggő

A szerb lakosság mintegy 40 százaléka naponta fogyaszt alkoholt, a 16 év alatti korosztályhoz tartozó tanulók közel 90 százaléka pedig egyszer vagy kétszer megkóstolta már a szeszes italt, és mind több nő nyúl az alkoholos pohár után. Az epidemiológusok szerint a lakosság egynegyede alkoholfüggő, vagy legalábbis problémás a szeszes italokhoz való viszonya.


"Leggyakrabban valamilyen lelki probléma, a munka vagy valamely családtag elvesztése, illetve az életkörülmények megváltózása miatt kezdenek el inni az emberek" - mondta a Tanjug hírügynökségnek Milo Jokanovic, a Mentál-egészségügyi Intézet szakembere.

Az alkoholizmus Szerbiában a harmadik helyen áll az egészségi kockázatok listáján, és ez nemzetközi összehasonlításban nem kirívó - vélekedett a szakember, aki azonban az aggasztó jelekre is felhívta a figyelmet: "Sajnos az alkoholizmus emelkedő tendenciát mutat Szerbiában. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világ lakosságának 3-5 százaléka alkoholfüggő, és ezt az adatot hárommal kell beszorozni, hogy hitelesebb képet kapjunk az alkoholfogyasztók számáról" - hangsúlyozza Milo Jokanovic. Hozzátette, hogy az epidemiológusok szerint a lakosság egynegyede alkoholfüggő, vagy legalábbis problémás a szeszes italokhoz való viszonya.

A cikk a hirdetés után folytatódik!


Az alkoholfogyasztás következményeiről szólva Jokanovic úgy fogalmazott, hogy az erőszakos cselekményeket elkövető személyek csak egy "látható részét képezik" az italozó emberek csoportjának. Az iszákosságnak vannak kevésbé szembetűnő következményei is: például azoknak a gyerekeknek a beilleszkedési nehézségei, és gyengébb iskolai eredményei, akik alkoholista családokban nőnek fel.

A túlzott alkoholfogyasztás egészségkárosító hatásai később is felléphetnek többek között cukorbetegség, májbetegség, daganatos megbetegedések, epilepszia és magas vérnyomás formájában. "Szerbiában a lakosság 40 százaléka naponta fogyaszt alkoholt, a 16 évnél fiatalabb tanulók pedig egyszer, vagy többször ittak már alkoholt, a fiúk 37 százaléka, a lányoknak pedig a 14 százaléka rendszeresen iszik, és a diákok 40 százaléka legalább egyszer már leitta magát" - ismertette Milo Jokanovic.

Egy évekkel ezelőtt elvégzett kutatás eredményei szerint a szerb társadalom legszegényebb rétegéhez tartozók gyakrabban és nagyobb mennyiségbe isznak alkoholt, mint a társadalom gazdagabb rétegének a tagjai. Szerbia egyes régióit összehasonlítva kiderült, hogy a Belgrádban és Közép-Szerbiában élő 16 éves fiatalok ritkábban isznak alkoholt, mint a Vajdaságban él.

Szerkesztette: Németh Richard



hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!