Csontritkulás veszélyezteti a "nagyivókat"

Debreczeni Anikó
2013. március 05., 12:14


Alkoholfogyasztás - A loyolai egyetemen egy a közelmúltban végzett kutatás eredménye szerint a nagy mennyiségű és rendszeres alkoholfogyasztás gátolja egy a csont egészségéért felelős gén működését. Ez az eredmény pedig új távlatokat nyithat az oszteoporozis (csontritkulás) elleni küzdelemben.
Csontritkulás veszélyezteti a \
 
Csontritkulás veszélyezteti a
A „nagyivók” körében 39 százalékkal nagyobb a csonttörés kockázata
Persze a legegyszerűbb megoldás az alkoholfogyasztás minimalizálása lenne, de sokan nem képesek lemondani erről az élvezetről. Pedig korábbi vizsgálatok azt is bizonyították, hogy a mérsékelt ivás akár még használhat is csontozatunknak. Egy 2001-ben elvégzett, 200 ezer nő bevonásával végzett felmérés eredménye szerint a kis mennyiségben fogyasztott alkohol lassítja a csontok korosodással járó gyengülését.
Erre magyarázatul szolgálhat az a tény, hogy az alkohol növeli a szervezetben az ösztrogén nevű női nemi hormon koncentrációját, ez a hormon pedig köztudottan segít a csontok szerkezetének megtartásában - állítja a WebBeteg.hu.
 
Nem épül be elegendő ásványi anyag
Ha azonban teljesen absztinens és alkoholos italt nagy mennyiségben fogyasztó csoportokat hasonlítunk össze, akkor azt találjuk, hogy a „nagyivók” körében (ez nőknél napi 4, férfiaknál napi 5 pohárnyi ital elfogyasztását jelenti) 39 százalékkal nagyobb a csonttörés kockázata. Ez pedig nemcsak az alkohol és a gének közötti most felismert kapcsolatból fakad, hanem abból is, hogy az alkoholizálók körében jellemző elégtelen táplálkozás miatt nem jut megfelelő mennyiségű ásványi anyag, pl. kalcium, a szervezetükbe, és körükben lényegesen gyakoribb az elesésből származó baleset is.
Az alkohol és a csontanyagcserét befolyásoló gén működése közötti összefüggés megismerése minden esetre lehetőséget ad arra, hogy egy újfajta, célzottabb terápiát jelentő hatóanyag fejlesztésébe kezdjenek a kutatók.
Tudta?
A csont ereje a csont alakjától, méretétől és sűrűségétől függ. A csontsűrűséget egyrészt a csont ásványi anyag tartalma (főleg kalcium és foszfát), másrészt szerves anyag tartalma (pl. kollagén-rostok) határozza meg.
A csontritkulás nem befolyásolja a csontok alakját és méretét, a csontsűrűség viszont fokozatosan csökken az ásványi anyagok és a szerves alkotórészek arányos megkevesbedése miatt. Jelenleg is kutatás tárgya, hogy mi okozza ezt a változást, de a folyamat nagy valószínűséggel a csontkeletkezés zavarával kapcsolatos.
Nőkben a menopauzát követően (az ösztrogén-szint csökkenése miatt) a csonttömeg csökkenése felgyorsul, ezért az elsősorban a menopauza utáni nőket érinti.
Férfiakban a tesztoszteron (férfi nemi hormon) termelődése csak kismértékű és fokozatos csökkenést mutat a 30-as életévek után, így férfiak esetében a csontritkulás később és kisebb arányban jelentkezik, mint nőkben. Ehhez az is hozzájárul, hogy a férfiak általában nagyobb csonttömeggel rendelkeznek, mint a nők, így a csontvesztés következményei később érik őket utól.
Az élő csont folyamatos átépülésben van. Az állandóan keletkező új csontszövet mellett a régi folyamatosan lebomlik, ami kb. 2-3 hónap alatt egy fiatal felnőtt teljes csontozatának megújulásához vezet. Gyerekkorban a csontképzés gyorsabb, mint a csontbontás, ezért a csonttömeg növekszik. A 30-as életévekre a csonttömeg eléri a maximumát, a csontképzés egyensúlyt tart a csontlebontással. Ezután (hacsak az egyén nem kimondottan aktív fizikailag) egy kicsivel kevesebb új csont keletkezik, mint amennyi lebomlik.
A csontritkulás kockázata nagymértékben függ attól, hogy 35 éves korig mekkora csonttömegre tett szert az egyén és milyen gyorsan kezdi el a csonttömeget veszíteni a későbbiekben. Minél nagyobb volt a maximális csonttömeg, annál kevésbé valószínű, hogy az időskori csontvesztés eljut az oszteoporózis stádiumába.
Az egészséges csontképzéshez elegendő D vitaminra és kalciumra van szükség a táplálékban. A D vitamin elengedhetetlen a kalcium bélből való felszívásához, maga a kalcium pedig azon túl, hogy a csont alkotórésze, serkenti a csontképzést. A D vitamin és a kalcium elégtelen bevitele növeli az oszteoporózis kockázatát.
Forrás: WebBeteg
***
Winelovers borok az olvasás mellé