200 féle betegségért és sérülésért felelős az alkohol

Borászportál
2013. március 11., 19:03


Tanulmány - A kanadai Addiktológiai és Mentálhigiéniai Központ (CAMH) legutóbbi kutatása szerint ma már az alkohol a harmadik vezető oka a betegségeknek és sérüléseknek globálisan, függetlenül attól, hogy a felnőttek többsége tartózkodik az alkoholfogyasztástól világszerte.

200 féle betegségért és sérülésért felelős az alkohol
 
200 féle betegségért és sérülésért felelős az alkohol
 
A tanulmányt, amely a betegségek okait kutató 2010. évi nagyszabású projekt részeként készült, az Addiction című folyóirat e havi számában közölték. „Az alkoholfogyasztás több mint 200 különböző betegségért és sérülésért felelős” – húzta alá Kevin Shield, a tanulmány vezető szerzője. Mint mondta: „Ezek nem csupán az alkoholizálás azon jól ismert következményeit foglalják magukba, mint a májzsugorodás és a közúti balesetek, hanem számos rákfajtára, köztük a nőket érintő mellrákra is kiterjednek.”
A tanulmány készítői 2005-re vonatkozóan számba vették az alkoholfogyasztás mennyiségét és mintáit országokra lebontva, majd ezen adatok alapján becsülték meg a 2010-re érvényes mutatókat. Az eredmények jelentős eltéréseket mutatnak régiónként az alkoholfogyasztó emberek számát, az elfogyasztott alkohol mennyiségét és az ivási mintákat illetően – adta hírül a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportál.
 
Európa és Fekete-Afrika élen a „nagyivásban”
A mutatók szerint Európában és Fekete-Afrika egyes részein élnek a világ legkeményebb alkoholfogyasztói. A Kelet-Európában és a Fekete-Afrika déli részén élő emberek fogyasztották a legegészségtelenebb módon az alkoholt: rendszeresen nagy mennyiségben, lerészegedésig, hosszan tartó ivászatok során és főleg az étkezéseken kívül.
Az Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és a Dél-Ázsiában élők itták a legkevesebb alkoholt. Az észak-amerikaiak és különösen a kanadaiak a globális áltagnál több mint 50 százalékkal több szeszesitalt fogyasztanak és mindezt a legtöbb európai uniós országhoz viszonyítva jóval egészségtelenebb módokon teszik.
Sérülések és betegségek vezető oka
Az alkoholfogyasztásnak tulajdonítható betegségek és sérülések mértéke már most is jelentős és egyre növekszik: az alkohol a betegségek és sérülések harmadik vezető okává lépett elő a magas vérnyomás és a dohányáru-fogyasztás után.
A tanulmány lakossági felmérések, gyártási és értékesítési adatok és a hivatalos nyilvántartásban nem szereplő alkoholfogyasztási adatok összegzésével készült.
A kutatók szerint a 2005-ben elfogyasztott alkoholmennyiség majdnem 30 százaléka „nem nyilvántartott” alkohol volt: amelyet nem fogyasztásra szántak, otthon főztek vagy illegálisan gyártottak. Bizonyos régiókban a nem nyilvántartott szeszek tették ki az összfogyasztás több mint felét.
„A nyilvántartásba nem vett alkoholok fogyasztásának mértéke jelentős probléma, mivel ezek fogyasztóira nincsenek hatással az olyan szabályozó tényezők, mint az adózás, amely mérsékelheti a fogyasztást” – mutatott rá a tanulmány egyik szerzője. Mint Shield hozzátette: „az alkoholellenőrzési irányelvek fejlesztése az egyik legjobb lehetőség az alkoholfogyasztás jelentette egészségügyi teher nagy részének megelőzésére”.
Winelovers borok az olvasás mellé