A sok bor hizlal, a kevés fogyaszt


2013. július 11., 13:10


Alkoholfogyasztás - A szakemberek korábbi tanulmányokat vizsgálva megfigyelték, hogy míg a kemény ivók jelentős mértékben meghíznak, addig azok, akik mértékkel fogyasztják a bort, akár még fogyhatnak is. A vizsgálat eredményeit az Alkoholkutatás Nemzetközi Tudományos Fóruma hozta nyilvánosságra és annak legtöbb következtetésével maguk is teljes mértékben egyet értettek.
A sok bor hizlal, a kevés fogyaszt
 
A sok bor hizlal, a kevés fogyaszt
Figyelj oda, mennyit iszol! (A kép az Eyes Wine Open gyűjtése)
Dr. Harvey Finkel, a Boston Egyetem munkatársa elmondta, hogy az alkohol testsúlyra gyakorolt hatásának biológia mechanizmusa még nem egészen világos, de csapatával rávilágítottak, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás mind a metabolikus szindrómára, mind a cukorbetegségre pozitív hatással van, melyek köztudottan összefüggnek az elhízással. Emellett a szakemberek arról is beszámoltak, hogy az alkohol gyorsan felszívódó kalóriát tartalmaz, amely nem raktározódik el zsírként.
Abban is egyet értettek a kutatók, hogy ahhoz, hogy a többi alkoholtípus hatását is megfigyelhessék, illetve egyéb tényezőket – az ivási szokásokat vagy az alanyok hízásra való hajlamát – is figyelembe vegyenek, még további vizsgálatokra van szükség.
Szemlézett tartalom. Az eredeti cikk a Betegszoba oldalán olvasható.
 
Winelovers borok az olvasás mellé