Igyon sok kávét, és nem lesz cukorbeteg!

Borászportál - MediPress
2014. május 12., 11:49


Kutatók szerint, ha csak másfél csészényivel megnöveljük a napi kávéfogyasztásunkat, 11 százalékkal csökkenthetjük a kettestípusú cukorbetegség kialakulásának esélyét.
Igyon sok kávét, és nem lesz cukorbeteg!
 
Noha már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a kávéivók kisebb mértékben vannak kitéve a cukorbetegség kialakulásának, a mostani vizsgálat arra hívja fel a figyelmet, hogy a kávé mennyiségének növelésével a kockázat tovább csökkenthető. A kutatást vezető dr. Frank Hu és dr. Shilpa Bhupathiraju, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Iskolájának szakemberei olyan korábbi vizsgálatok adatait használták fel, melyben 25 és 75 év közötti egyéneket kísértek figyelemmel több mint húsz éven át, részletesen feltérképezve az illetők étkezési szokásait, életmódját, orvosi állapotát és esetleges krónikus betegségét.
 
Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akiknél a kávéfogyasztás egy vagy két csészével csökkent az idők során, 17 százalékkal megnőtt a kettestípusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, és a legalacsonyabb kockázat azoknál volt kimutatható, akik három vagy annál több csésze kávét fogyasztottak egy nap. A Diabetologia című lapban közzétett tanulmányból az is kiderül, hogy ugyanilyen eredmények születtek akkor is, ha a szív- és érrendszeri betegeket vagy a rákosokat kizárták a vizsgálatból, illetve, hogy bár a koffeinmentes kávét ivók körében is alacsonyabb a cukorbetegek aránya, az ő esetükben a mennyiség csökkentése vagy növelése nem változtatott a betegség kockázatának mértékén. A vizsgálat eredményeivel azért vannak, akik vitatkoznak, dr. Richard Elliott az Egyesült Királyság Diabétesz Egyesületének munkatársa szerint pedig bármi is igaz a koffeinnel kapcsolatban, a kettestípusú cukorbetegség megelőzésének legjobb módja továbbra is az, ha egészségesen étkezünk, rendszeresen mozgunk és így megőrizzük egészséges testsúlyunkat.
Winelovers borok az olvasás mellé