Fröccs

A Taylor’s összekeverte a portói bort a...

Május 10. 07:19
Az egyik legnagyobb multú portói ház, a Taylor’s dobozos portói-tonik mixet, vagyis Portonicot hozott forgalomba. Az új termék 5,5%-os alkoholtartalmú, 250 ml-es kiszerelésben átszámítva 830 forintos áron kezdik árusítani májusban az Egyesült Királyságban.

Egyharmad arányban tartalmaz fehér száraz portóit (ami egyébként 32 g/l cukrot jelent), kétharmad arányban tonikot, ezen kívül egy csipetnyi citromot és mentát adtak még a keverékhez. A tervek szerint idén legalább 1 millió adagot értékesítenek belőle.

Nem ez az első próbálkozás egyébként a portói és a tonik alumínium dobozban történő házasítására, a Marco cég 2020-ban adott ki hasonlót, ők spritzer-t, vagyis fröccsöt írtak a dobozra.
 
A Taylor’s összekeverte a portói bort a...
Kép: www.thedrinksbusiness.com

Elmarad idén is

Május 08. 07:37
A müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb és leghíresebb sörfesztiválja egymás után második évben marad el – jelentették be a szervezők a napokban.

Németországban eddig 3,4 millió ember fertőződött meg a koronavírusban, 83 ezer ember halálát okozta, és bár az első tervek szerint idén szeptemberben már megtartották volna a népünnepélyt, végül úgy döntöttek az illetékesek, hogy nem kockáztatnak. Nem látható ugyanis előre, hogy lesznek-e még további hullámai a járványnak, márpedig képtelenség betartani egy olyan rendezvényen a szükséges távolságot, amit 6 millió ember látogat – szólt az indoklás.

Nem ezek az első évek, amikor nem tudják megrendezni az Oktoberfestet. 1854-ben és 1873-ban a kolera, az 1940-es években a második világháború miatt kellett szünetet tartani.
 

Megválasztották az elmúlt évtized 3 legjobb magyar szállodáját

Május 07. 06:37
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szakmai támogatásával ismét megtartott közönségszavazáson 2021-ben is megválasztották a legjobb szállodát.

Az idei szavazás különlegessége az volt, hogy a legjobbak legjobbja kapott díjat, ugyanis a 2010-es évek évek 38 legjobb szállodájára lehetett szavazni a Best of Az Év Hotele versenyen.

A Best of Az Év Hotele, Az Év Hotele 2017-es évadának győztese, a felsőtárkányi Varázslatos Bambara Hotel lett, amely a szavazatok 24%-át kapta. A második helyet Az Év Hotele 2019-es évadának győztese, az egerszalóki Mesés Shiraz Hotel kapta, amely a szavazatok 16%-át szerezte meg. A bronzérmes pedig a 2017-es évad ezüstérmes szállodája, a hajdúszoboszlói Hotel Délibáb lett, amire a nézők 10%-a szavazott.
 

Borral ünneplik, hogy 11 év után ismét sikerült

Május 06. 10:46
2010 után sikerült újra megnyernie az olasz labdarugó bajnokságot a milánói Internazionalénak. Pár nappal azután, hogy biztossá vált az első helyük, máris megjelent ennek apropóján a csapat mezébe öltöztetett prosecco.

A Santa Margherita pincészet Valdobbiadene Prosecco Superiore Brut „52” névre hallgató buborékos bora lett a csapat 19. bajnoki címének hivatalos itala. A szurkolók speciális dobozban, magnum kiszerelésben vásárolhatják meg az egyébként limitált példányszámban piacra dobott terméket.
Borral ünneplik, hogy 11 év után ismét sikerült
Fotó: winenews.it

Június 5-én országszerte nyílt napot tartanak

Május 05. 12:01
Egyszerre nyitják meg a kapuikat egy napra a magyar kisüzemi sörfőzdék a gasztronómiára és a sörkultúrára nyitott vendégek előtt a nyár első hétvégéjén. Az ingyenes programhoz eddig 12 megyében, 26 sörfőzde csatlakozott.

A Nyitott Főzdék Napja kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, minél többet tudjanak meg a sörkészítés alapanyagairól, technológiáiról és a különböző sörtípusokról. Illetve felhívja a figyelmet arra a változatos termékpalettára, amelyet a kis sörfőzdék kínálnak. 

Június 5-én, a második Nyitott Főzdék Napján Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében négy-négy, Budapesten, Borsodban, és Békés megyében három-három, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében kettő-kettő nyitott sörfőzde várja a vendégeket, és Pest, Somogy, Tolna, Vas, valamint Baranya megyében is lesz olyan kisüzem, amely nyitva áll majd a látogatók előtt.

A Nyitott Főzdék Napja programhelyszínein a sörkóstolás és vásárlás mellett lehetőség lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. A résztvevők közül több sörfőzde is bemutat majd új termékeket, és lesznek olyanok is, akik kistermelőkkel működnek majd együtt, hogy ne csak a helyi sört, hanem kézműves sajtokat, párlatokat, környékbeli finomságokat is kóstolhassanak a látogatók.

A Nyitott Főzdék Napjához csatlakozó sörfőzdék június 5-én, leginkább szabadtéren, a hatályos járványvédelmi intézkedések betartása mellett várják majd a látogatókat, így elképzelhető, hogy bizonyos programokon történő részvételhez védettségi igazolvány szükséges majd. A részletes programok és a résztvevő sörfőzdék listája a www.nyitottfozdek.hu oldalon érhető el.

Védelem alá helyezték a Nagykunsági szilvapálinkát

Május 04. 06:47
Az Európai Bizottság május 3-ai döntésével a „Nagykunsági szilvapálinka” védett elnevezés lett az Európai Unióba.  A „Nagykunsági szilvapálinka” előállítása Jász-Nagykun-Szolnok megyének kizárólag a Tisza vonalától keletre elhelyezkedő területéről származó szilva felhasználásával és ezen a területen elhelyezkedő feldolgozó szeszfőzdékben történhet - írja közleményében az Agrárminisztérium.
 
A Nagykunságban történelmi tradíciói vannak mind a szilva termelésének, felhasználásának, mind kereskedelmének. A termőterületen a legnépszerűbb fajták a Besztercei és a Vörös szilva. A Nagykunságra jellemző klimatikus adottságok, a napsütéses órák magas száma különösen ízgazdag, aromás, magas cukortartalmú szilvatermést eredményez. A Nagykunsági szilvapálinka legalább 40 százalékban Vörös szilvából illetve Besztercei szilvából készül. A szilva magas cukortartalmának köszönhetően a belőle főzött pálinka ízét a marcipános és lekváros ízjegyek jellemzik. A „Nagykunsági szilvapálinka” nemzetközi viszonylatban is elismert termék, az exportértékesítés területe széles, Romániától Kanadáig terjed.

A „Nagykunsági szilvapálinka” a korábban már bejegyzett elnevezések után - Pálinka, Törkölypálinka, Békési szilvapálinka, Gönci barackpálinka, Kecskeméti barackpálinka, Szabolcsi almapálinka, Szatmári szilvapálinka, Újfehértói meggypálinka és Vasi vadkörte pálinka - a tízedik magyar pálinka, amely uniós oltalmat kapott.
 

Pünkösdi piknik Tokajban

április 30. 11:50
A HellóBénye dűlőpiknik keretében május 22-én (a pünkösdi hétvégén szombatján) az érdeklődők bejárhatják Erdőbénye híres dűlőit, kirándulás közben pedig az ott ültetvénnyel rendelkező borászok töltenek a poharaikba és mesélnek a környékről. Aki megéhezik, a termelők ínyencségeivel megtöltött kosárból falatozhat.
 
Tervezett kezdési időpont: 2021. május 22., 10:30 (várhatóan délután közepéig tart)
Indulás helye: 3932 Erdőbénye, Kossuth u. 23.
Táv: 4-5 km (gyalogosan)
Ár: 14 000 Ft/fő, ami tartalmazza a borokat, 1 poharat, az oda- és visszautat Erdőbényére
Kézműves piknik korsár ára 2 személyre: 14 000 Ft
 
A túrában résztvevő dűlők és borászatok:
  • Serédi-dűlő: Préselő pincészet / Nagy Zsolt / Habzó hárs / Serédi hárs
  • Rány-dűlő: SanzonTokaj / Rácz Erika / Rány Furmint / Rány hárs
  • Rány-dűlő: Csite családi birtok / Csite Norbert / Rány Furmint / Rány száraz szamorodni
  • Kulcsár-dűlő: Jakab pince / Jakab Zoltán / Kulcsár Furmint / Rány Furmint
  • Narancsi-dűlő: Karádi-Berger borászat / Berger Zsolt / Narancsi Furmint / Palandor Furmint

Az 1960-as évek szelleme kísért Csehországban

április 27. 06:16
Éves összehasonlításban tavaly 6,9 százalékkal kevesebb sört főztek Csehországban – olvasható a agrarszektor.hu-nak a cseh söripari szövetség közleményére hivatkozó  hírében. A termeléssel együtt az egy főre eső átlagos sörfogyasztás is visszaesett 2020-ban, 135 literre, ami 7 literrel kevesebb a megelőző időszaknál.
 
Legutóbb állítólag a múlt század hatvanas éveiben volt ilyen alacsony a sörfogyasztás Csehországban. A visszaesés hátterében természetesen a koronavírus-járvány miatti korlátozások állnak, hiszen belföldön és a cseh sörök fogyásának negyedéért felelő exporpiacokon egyaránt hónapokon keresztül korlátozva volt a vendéglők működése.

Nem meglepő, hogy az arányok is megváltoztak: tavaly Csehországban hat százalékkal 46 százalékra emelkedett az üveges sörök eladása, a hordós söröké viszont jelentősen csökkent.
 

Zenét komponáltak a borokhoz, állítólag ezt kell hallgatni kóstolás közben

április 26. 11:39
Alain Coulas, a francia ATS hangstúdió elnöke egy nap azon kapta magát, hogy a füléhez emelte a poharát, és elgondolkodott, vajon „milyen hangja van ennek a bornak"? Az egyebek között telefonos várakoztató zenékre specializálódott cég ebből kiindulva létrehozott egy algoritmust, amely összepárosítja adott bor színét bizonyos hangszerek hangjával.
 
Egy vörösbor hullámfrekvenciája nagyjából 493 terahertz, ami összecseng bizonyos hangszerek, köztük a cselló és a tangóharmonika frekvenciatartományával – magyarázta Alain Coulas.
 
Egy bor színe a felhasznált szőlőfajtától, az éghajlattól és a borkészítési folyamattól függ. Minden bornak más az árnyalata attól függően, hogy a borász miként dolgozik. Ennek függvényében változik a hangszerek hangja is.
 
Az algoritmus révén kapott alapból aztán az ATS zeneszerzői komponálnak olyan dallamot, amelynek üteme, harmóniája jól tükrözi az adott bor egyéb jellegzetességeit, például az évjáratot, az aromákat, a termőhelyet és magát a bortermelőt. Egy-egy bor így dzsessz vagy klasszikus dallamként, esetleg kelta balladaként köszön vissza.

A cég év végére nagyjából ötven egyedi zenét tervez megalkotni: ezeket a dallamokat aztán borkóstolókon vagy borértékesítés közben lehet lejátszani, esetleg a palackon feltüntetett QR kód révén letölteni. Már ha lesz, aki megvásárolja őket. Egy-egy bordallam ára ugyanis néhány ezer és tízezer euró között fog mozofni, a megszólaltatott hangszerektől vagy a felkért zeneszerzőtől függően. Az ATS-nél minden esetre bíznak a sikerben, máris hasonló projektbe kezdtek sörökkel és teákkal.