Megvillantotta címlapját a 100 legjobb magyar bor

Borászportál
2018. szeptember 09., 07:00


Most nem csak a címlapot mutatjuk meg, hanem azt is elmondjuk, melyik két Master of Wine adott interjút, sőt további apró titkokat is elárulunk a szeptember második felében megjelenő Winelovers 100 – A 100 legjobb magyar bor kiadványról.
Megvillantotta címlapját a 100 legjobb magyar bor
A Winelovers csapata gőzerővel dolgozik az év legjobban várt boros magazinján, amelyből végre kiderül, 2018-ban melyik volt a 100 legjobb magyar bor. A heteken belül újságárusokhoz kerülő kiadványban ráadásul mindjárt 11 további toplista is lesz (külön díjazzák például a legjobb pezsgőt, legjobb rozét, legjobb furmintot), plusz csomó érdekes tartalom, ami kifejezetten nektek, borimádóknak szól.
 

De haladjunk szépen sorban. Júliusban mi is élőben számoltunk be magáról a Winelovers tesztről és arról, a zsűri elnöke, idén a magyar Borászok Barátjának választott Caroline Gilby Master of Wine milyen első benyomásokat szerzett a kóstolón a magyar borokról. (Egy hosszabb interjú a magyar borokról alkotott véleményéről általában illetve a legemlékezetesebb magyarországi élményéről itt olvasható.)

Azután többek között Vancsik Ivett, a kiadvány főszerkesztője is nyilatkozott, elárulta, hogy milyen szempontok alapján értékelt, illetve mit tanult a Caroline Gilby-vel való közös munkából: „Megtanultam nagyvonalúbban pontozni, jobban értékelni a hibátlan, tökéletes egyensúlyt mutató, fajtajelleges, karakteres borokat; azokat, amelyeknél a borász támogatta, és nem felülírta a szőlőfajta és a termőhely jellegzetességeit.”
 
A teljes videó itt látható:

 
De most már ne húzzuk tovább az időt, íme a címlap, amit majd keresnetek kell az újságárusoknál:
 
Megvillantotta címlapját a 100 legjobb magyar bor
 
És itt van pár újabb részlet a 114 oldalnyi boros tartalomból (az alap persze a sok-sok toplista és a legjobb borok részletes bemutatása):
 
  • Naná, hogy egy hosszabb interjút készült Caroline Gilby-vel, amiben részletesen elmondja a Winelovers 00 kóstoló zsűrijének elnökeként szerzett tapasztalatait
  • Augusztusban rövid látogatást tett hazánkban Natasha Hughes Master of Wine, aki exkluzív interjút adott a Winelovers 100-nak. Elmondta, mi hiányzik a magyar boroknak a nemzetközi áttöréshez és hogy mi az, amiben viszont már most is a világ előtt járnak.
  • 24 oldalas mellékletben bemutatásra kerül Neszmély, a felfedezésre váró borvidék. Megismerheted a borászatokat; nemzetközi borakadémikusok ajánlanak neked 25 izgalmas tételt a régióból, és kiderül az is, mi mindent tartogat még a térség a borain kívül a kirándulók, gasztroturisták és a kultúrában utazók részére.
  • Bepillantást nyerhetsz a borversenyek kulisszái mögé, és hogy a jövőben könnyebben el tudj igazodni, elmagyarázzuk, mit is jelent valójában egy aranyérem
  • Kiderül, lehet-e egyáltalán tanulni a borkóstolást?
  • Az ország egyik vezető éttermének sommelier-je mesél a bor és étel párosításának varázslatos világáról
Megvillantotta címlapját a 100 legjobb magyar bor
 
A végére hagytuk a legfontosabbat: ha te is előjegyeznéd a Winelovers 100 magazint, természetesen azt is megteheted. Cserébe díjmentesen házhoz szállítják neked!
Winelovers borok az olvasás mellé