Nincs vita: a pezsgő a legtrendibb nyári ital!

Varga Andrea
2015. június 30., 21:18


Június a buborékokról szól. A hónap nagy eseménye pedig a Corinthia Grand Hotel Royal Budapest falai között megrendezésre került Nagy Pezsgő Kóstoló volt. Remek habzó- és gyöngyöző borokat és kiváló pezsgőket kóstolhattunk több mint negyven kiállító szortimentjéből.
Nincs vita: a pezsgő a legtrendibb nyári ital!
Fotó: Graselly Balázs
A hazai piac meghatározó szereplői mellett külföldi pezsgőkkel és champagne-okkal is megismerkedhettünk, a témában mélyebben elmerülni szándékozóknak három mesterkurzussal készültek a szervezők. Az európai vonalat kívánta bemutatni az első „Pezsgőstílusok szerte Európából” címmel, mely után a tokaji buborékoké volt a főszerep, mindkettőt Mészáros Gabriella vezetésével élvezhettük. Befejezésképp pedig egy izgalmas Garamvári vertikális kóstolón tapasztalhattuk meg az évjáratok és szőlőfajták különbségeit, maga Garamvári Vencel kalauzolása mellett.
A nap folyamán a szisztematikusan kóstolók tökéletes képet nyerhettek az itthon kínált tételekből, a buborékos szegmenssel csak most barátkozók számára pedig remek alkalom volt a témában való elmerülésben, hiszen a stílussal történő barátkozás mellett a kiállítók számos érdekes illetve hasznos információval is segítették a kóstolást.
 
Nincs vita: a pezsgő a legtrendibb nyári ital!
Fotó: Graselly Balázs
 
A pezsgőket tekintve feltétlen meg kell említenünk Garamvári Optimum Brut ’11-ét és a 2005-ös Prestige Brutöt, nagy sikere volt a Kreinbacher Pincészet Brut classic és Extra dry pezsgőinek is. Ami pedig a habzó- és gyöngyöző borokat illeti: szép, ropogós, jól fogyasztható tételeket kóstolhattunk a Frittmann Pincészettől (Frisecco), a Kertész Pincészettől (Carla), a TállyaWinestól (ZZ), Anonym Pincétől (EgybőlKettő), Vylyantól (Kszi) és Teleki (2,5bár)- mind tökéletes kísérői lehetnek a meleg nyári napoknak. 
 
Nincs vita: a pezsgő a legtrendibb nyári ital!
Fotó: Graselly Balázs
 
A gasztro kiállítóknak viszonylag könnyű dolguk volt: hiszen a pezsgő szinte „Jolly Joker” az ételpárosítások esetében, bátran nyúlhatunk hozzá, nem fog csalódást okozni. Az édes élvezetek kedvelői például isteni, habkönnyű macaronok közül csemegézhettek az Oroszlános Udvar standjánál (nehezen tudtunk betelni velük), vagy választhattak a Süss-Édes Élet direkt erre a rendezvényre komponált pezsgős bonbonjai közül is. 
 
A rendezvényen került bemutatásra a Jaguár XE - elegancia és sikk, röviden így lehetne jellemezni az új modellt, melyet ez alkalommal két szerencsés vendég egy hétre illetve egy hévégére meg is nyerhetett. Az egy hét próbavezetést Dr. Nusser Zoltán, a hétvégi próbavezetést pedig Segal Viktor nyerte. Innen is gratulálunk nekik!
 
Nincs vita: a pezsgő a legtrendibb nyári ital!
Fotó: Graselly Balázs
 
Elegancia, finesz, trend, kifinomultság - kiváltképp ezek a szavak jellemzik az első Nagy pezsgőkóstolót, amely, bízzunk benne, még szélesebbre tárja a kaput, betekintést engedve a buborékos borok birodalmába. A kóstoltakat illetően pedig elmondhatjuk, hogy az utóbbi években ebbe a szegmensbe fektetett oly sok munka kezdi éreztetni hatását: egyre jobb borok kerülnek a poharakba, ügyesen reagálva a piaci igényekre. Remélhetőleg ez a tendencia hosszú távon folytatódik majd így!
Winelovers borok az olvasás mellé