Nyolc éves lett az Andante Borpatika

Gonda György
2013. december 15., 20:49


Summarium - Olyan világban élünk itt a Kárpát-medence közepén, ahol nem szokás hosszútávra tervezni. Persze ennek egy és még millió oka van, de ebből az egyik legfontosabb, hogy el is hisszük, ezt nem lehet másként, és még arra is vesszük a fáradságot, hogy okokat gyártva mindezt elhitessük magunkkal. Ezen az estén két olyan világ találkozott, amely a rövid távú, a haszonszerzésre koncentráló üzleti magatartást, gondolkodást nem hálálja meg, sőt egyenes út a gyors, és látványos bukáshoz. Ez a vendéglátás és a borászat.
Nyolc éves lett az Andante Borpatika
 
Nyolc éves lett az Andante Borpatika
Az Andante bejárata (fotó: Andante / Facebook)
Ezt a tökéletes párosítást kiegészítette a kultúra, könnyed, vidám, intelligens XX. század elejei, néha ízlésesen frivol irodalom, amelynek témája az életvidám hedonizmus volt. Hogy ez a három dolog együtt életképes legyen napjainkban, magas színvonalra, elhivatottságra és jó ízlésre van szükség.
A vendéglátást a nyolcadik születésnapját ünneplő Andante Borpatika, míg a borászatot a Bodri Pincészet és Szőlőbirtok, a Barta Pince, a Heimann Családi Birtok és persze – bár nem személyesen – Tiffán Zsolt képviselte. A szellemi táplálást pedig Szigethy Gábor színháztörténész, rendező, költő, Szőcs Artúr, a miskolci Nemzeti Színház művésze, és talán mondanom se kell, felolvasott Ákos is, a borpatika egyik tulajdonosa.
Életem igen kellemes pillanatait tartalmazó dobozába került ez az esemény. De miért is lett volna másképpen? Hiszen az elmúlt nyolc évben az Andante Borpatika arról volt híres, hogy az ízlelőbimbók és szellem kényeztetésére koncentrálva máshol nem tapasztalható, komplex élményekben részesítse vendégeit, és ez a születésnapon sem történhetett másképp.
 
A program, a vacsora és a borozás mellett kicsit beszélgetős, kicsit irodalmi, de leginkább – és ez így jó – kötetlen volt. Barta Anna mesélt a borászatukról, az Öreg Király-dűlőről, az anyaságról. Bodri Orsi a borról, Szekszárdról, a triatlonról. Heimann Ágnes pedig az Agnusról, a bikavérről. Ákos pedig a kezdetekről.
Némi ízelítő a kulináris élvezetekről. Az első, hangoló étel a libakocsonya volt. Tiszta, gazdag ízű, zöldséges fogás volt, amelyhez két fehérbort is kóstolhattunk. A Bodri Civilis Fehér Cuvée-t és a Heimann Viognier-t. A borokról, annyit, hogy Szekszárd nem az izgalmas fehérborairól lesz híres, de azt hiszem, ezzel nem mondtam újdonságot. Az Andante viszont nyugodtan felveheti a téli étlapjára a kocsonyát; igazi gyermekkori mementó, amely a nagymama házias ízeit és a jóllakott, meghitt karácsonyi pillanatokat idézi.
Nyolc éves lett az Andante Borpatika
Ákos felolvas (fotó: Andante / Facebook)
A második fogás a libamájhab volt, kísérője pedig az „Egy kis édes Furmint” 2011-ből. Csodás páros, bár szó, mi szó, a libamájhab kicsit megroggyant, de könnyed, légies textúráján, ízletességén ez mit sem változtatott. A bor maradékcukra, gazdag gyümölcsössége, savaktól feszes szerkezete nagyszerűen passzolt hozzá. Persze azt már régen tudjuk, hogy Tokaj és a libamáj nagy barátok, amelyek nemigen tudnak csalódást okozni.
Az élvezetek egy szintén jól sikerült libalevessel folytatódtak és egy idei Bodri Rozéval. Aztán soroztak Szekszárd nagyágyúi: egy 2011-es Heimann Bikavér, egy Heimann Agnus és végül a főételhez, a csipkebogyó mártásos libamellhez a Bodri Faluhely Merlot. A Bikavér igazi szekszárdi bor volt: melengető, tüzes, mint egy magyar menyecske, tele energiával, zamatokkal. Az Agnus egy gyönyörű merlot, a fajta minden erejével, minden szépségével. Egy hibája van csupán: picit még fiatal.
Nyolc éves lett az Andante Borpatika
Amitől féltem, az a Bodri Merlot volt, mert ez egy nagy bor, ugye, nagy testtel, nagy alkohollal, de meglepetésemre, a liba maximálisan felvette vele a versenyt. Az ízek harmóniában voltak; a friss csipkebogyó kiemelte, intenzívebbé tette a bor piros bogyós ízeit, és a libamell – a darabos burgonyapürével –, no meg a zsírok, a fűszerek igencsak kívánták a merlot testességét. Az pedig, hogy a desszertnek tálalt étcsokoládés birsalmahab és a Barta édes sárgamuskotály nagy szerelembe esnek majd, nem is volt kérdés; egész este érezhetően átgondolt, összehangolt, jól kikísérletezett fogásokat kaptunk.
Írásom születésnapi köszöntőnek készült, de sokkal inkább kedvcsináló lett belőle. Egy vendéglőnek / „borpatikának” az a legnagyobb ünnep és ajándék, ha tele van hálás, boldog és elégedetten szuszogó vendéggel. Mivel egy hely hangulatát, az étel ízét, a bor zamatát csak az igazán nagy írók tudják átadni, ezért én azt javaslom – és remélem beszámolómmal sikerült is elérnem –, hogy menjen el mindenki maga és személyesen fedezze fel, hogy a Lánchíd lábánál, az Andante Borpatika egy valóban jó, lélekkel teli hely.
További sok-sok boldog és sikeres évet Andante Borpatika!