Schieber my lover

Fendrik Zsóka
2015. november 18., 21:03


A Schieber Pincészet 1978 óta készít borokat Szekszárd belvárosában, a Kadarka utca 100 alatt. A családi borászat megfontolt lépésekkel halad előre, építkezik, amelynek alapját képezi a minőségi, jó bor. Szekszárdi túránk során ellátogattunk a Schieber Pincészethez, ahol végig kalauzoltak minket a birtokközponton, a Baranya-völgy szőlőtőkéi között, valamint az új feldolgozó helyét is megnézhettük.
Schieber my lover
A Schieber Pincészet épülete
A klasszicista stílusú birtokközpont épülete egyedüliként reprezentálja a száz évvel ezelőtti Kadarka utca képét, amikor még minden háznál borászattal foglalkoztak. A régi kúriát a Schieber házaspár újíttatta fel, és őrizték meg régi funkcióját.

A Schieber Pincészet neve a hazai borvilágban már nem ismeretlen, hiszen a 2011-es és 2012-es évjáratokkal már felhívták magukra a figyelmet. Azóta sorra fedezi fel magának a szakma és a borrajongó társaságok.
 
Schieber my lover
A pince lejárati lépcsősora
 
A szüret utolsó napjaiban látogattunk el a Schieber borászathoz, ahol első utunk a pincébe vezetett. A háromágú pincerendszerhez egy szőlőmotívumokat ábrázoló kovácsoltvas kapun és egy Zsolnay kerámiából készült lámpák által megvilágított lépcsősoron át jutunk. Magyar, francia és amerikai tölgyfahordók sora kapott helyet a prémium tételeket őrző pincében.
 
Schieber my lover
A Schieber házaspár
 
A Schieber borászat egy dinamikusan fejlődő pince, megfontolt lépésekkel haladnak előre. Előbb jó borokat kell készíteni, amelyre a későbbiekben építhetnek. Schieber Markus és felesége, Schieber Horváth Anita következetes és precíz. 2011-ben döntöttek úgy, hogy nevüket adják a borászathoz, és a kiváló minőségű borok készítését tűzték ki célul. A pincészet csapata kiváló munkát végzett, így az Aranyfürt Kft-t felváltotta a Schieber Pincészet neve a palackokon. 2016 év elején kezdik el építeni az új feldolgozót, amely gravitációs elven fog működni. A beruházást Szekszárd dél-keleti részén, a város külső peremén valósítják meg.
 
Schieber my lover
Új kékfrankos telepítés a Baranya-völgyben
 
A pincészet legnagyobb kiterjedésű szőlőültetvénye a Baranya-völgyben található. A Baranya-völgy dűlői dél-keleti irányúak, és talaja még értékesebb a vörösagyag bemosódásoknak köszönhetően. A Schieber Pincészet új kékfrankos telepítéseit mi is megnézhettük a dűlőben tett túránk alkalmával.

 A látogatásunk során volt szerencsénk a pincészet megújult éttermében kóstolni, a Patina Borkúriában. „A jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnének fordítani a gasztronómiára, célul tűztük ki, a régiós alapanyagot felhasználásával megalkotni a harmóniát az ételek és a Schieber borok között.”- tudtuk meg Kern Ferenc gasztovezető sommelier-től.
 
 A kóstolót egy izgalmas dél-francia stílusú rozéval kezdtük 2014-ből, majd a telt ízvilágú kadarka sillert sem hagyhattuk ki. A 2013-as hűvös évjáratából egy bikavért, kékfrankost, merlot-t, cabernet franc-t és cabernet sauvignont kóstoltunk. Egyértelműen a fajtaborokra fókuszálnak a pincészet borászai Posevitz Ilona és Molnár Gábor. A standard és prémium borcsalád tételei is szépek, tiszták és harmonikusak.

 „A bor átalakulási folyamata több évezrede ugyanúgy zajló algoritmus, mélyen benne van az emberiség életében, a bor létrejötte pedig esszenciális jelenség. Aki, ezen szemlélet mentén kötelezi el magát a bor mellett, nehéz utat választ”- tudtuk meg Posevitz Ilona főborásztól.
 
Schieber my lover
A Schieber borcsaládok

A Schieber Pincészet hitvallása szerint a bor több mint bor, olyan jelenség, amiben emlékezet van. A borkészítés pedig olyan spirituális esemény, amely során természet, a kultúra, a hagyomány és az alkotói szándék egy értékteremtő folyamatban olvad össze, melyből csodálatos borok születnek. A borászatban mindenki ezt a szemléletet vallja. Kiemelt figyelmet szentelnek a kiváló minőségű szőlő termesztésének, különösen nagy hangsúlyt fordítanak a környezetkímélő gazdálkodásra, a borászok pedig kellő alázattal, törődéssel és odafigyeléssel viseltetnek a borok iránt. Ezeknek köszönhető, hogy újra a reneszánszát éli a borászat.

 

A pincészet tételeivel november 21-én Budapesten a Corithia Hotelben a Nagy Bordói Kóstolón közelebbről is megismerkedhetsz.

 

De nem érdemes kihagyni az alkalmat, hogy ellátogass a Schieber Pincészethez Szekszárdra. Egyre több programmal várják a borszerető közönséget. „Nyáron a Fröccsteraszon borozhatsz, de egész éven át van lehetőséged a havonta megrendezésre kerülő „Páratlan Páros” fantázia nevű kóstolón vagy a Borszínház programsorozaton részt venni” - tudtuk meg Simon Veronika birtokvezető helyettestől. Az aktuális programokat a pincészet honlapján www.schieberpinceszet.hu, illetve Facebook oldalán is megtalálod.

Winelovers borok az olvasás mellé