Történelmi tétel lett a 2. Borkollégium Bora

Geri Ádám
2017. augusztus 12., 09:03


Történelmi bort vásárolt a borárverésen a Borkollégium – mondja Oroszlán Tamás, a Tokaj Hétszőlő pincészet kereskedelmi igazgatója. "Használati utasítást" is ad a tételhez és általában a hárslevelűkhöz a vele készített interjúban.
 
Történelmi tétel lett a 2. Borkollégium Bora

A Tokaj Hétszőlő 2016-os dűlőszelektált hárslevelű teljes készletét a Borkollégium vette meg. Miért pont ezt a bort bocsátották árverésre?

 
Nekünk ez a bor több szempontból is történelmi: egyrészt ez a Hétszőlő pincészet első száraz hárslevelű bora, másrészt a szőlő az 1502 óta létező Hétszőlő dűlőből származik. Az elmondottak miatt mi tudatosan készítettük ezt a bort árverésre, többször mutattunk mintát előtte Mészáros Gabriellának és Ronn Wiegand-nek, akiknek egyöntetű véleménye volt, hogy abszolút alkalmas rá a bor. És az is fontos, hogy ne nagy tételek kerüljenek a kalapács alá, legfeljebb 1-2 hordó. Ebből a hárslevelűből egy hordónyi, azaz 180 palack került árverésre.

 

Mit érdemes még tudni a borról?

 

A szőlő 1992 és 1995 között telepített tőkékről származik és 2016 szeptember közepén lett szüretelve. A teljes fürtös préselés után azonnal használt fahordóba került a must, ezt az erjesztés majd az 5 hónapos seprőn történő úgynevezett battonage érlelés követte.  A bor végül 13% alkohollal és 4 gramm/liter cukorral került palackba.

 

A bort elsősorban a Borkollégium kurzusainak résztvevői kóstolhatják majd. Mikor lesz érdemes kóstolni?

 

A most ősszel induló kurzusokon a bor még egy éves „csecsemőkorban” lesz. Ott jó szellőztetés után mint

egy friss, nyiladozó, de nagy potenciállal rendelkező dűlős tétel

mutatkozhat be. Kiteljesedni majd inkább 2018 őszén kezd, a csúcsot pedig szerintem 4-5 év múlva fogja elérni.

 

A Hétszőlő pincészet a kezdetektől részt vesz a borárverésen. Ez inkább csak hírverés vagy így nagyobb bevételhez lehet jutni?

 

Az árverésen való részvétel a kommunikációt, a boraink és a pincészetünk promócióját szolgálja. Mivel ez egy viszonylag új kezdeményezés, még nincs annyi licitáló, hogy ebből az ember jobban tudjon kijönni.

 

Történelmi tétel lett a 2. Borkollégium Bora

 

A hárslevelű a furmint mellett kicsit háttérbe szorul. Van-e számára mégis valamilyen kitörési pont?

 

A hárslevelű valóban többre hivatott, mint hogy a furmint árnyékában kallódjon.

Tény, a furmintnak jobb savai vannak, jobban tárolható és jobban aszúsodik, ami Tokajban kiemelten fontos szempont. A hárslevelűből ezzel szemben kecsesebb, elegánsabb szárazborok készíthetők, bár ezek ingadozó minőségre hajlamosak, néha bezárkóznak, majd újra kinyílnak. Ráadásul a hárslevelű, ha nem hagyjuk, hogy az illatai nagyon kibontakozzanak és domináljanak, ugyanúgy alkalmas rá, hogy megmutassa az adott dűlő jellegét. Mi a Hétszőlőnél mindenképpen azon vagyunk, hogy kilépjen az árnyékból.

 

„Ez a magas minőségű bor az első száraz hárslevelű bora a pincészetnek. Makai Gergely birtokigazgatónak és Oroszlán Tamás kereskedelmi igazgatónak régi nagy álmuk volt, hogy megmutassák, milyen szép és egyben komoly tudd lenni egy száraz Tokjai Hárslevelű löszről, a történelmi Hétszőlő-dűlőből.” (Mészáros Gabriella)
 
Érdekel, hogy tavaly melyik bor debütált a Borkollégium Bora címmel? Kattints ide!
Winelovers borok az olvasás mellé