Nemrég nyitotta meg kapuit a Belgrád rakpart 18. szám alatt a fiatal egri borász, Bolyki Jani nevével fémjelzett Gepárd és Űrhajó Borbisztró. A konyhájáról egészen jókat lehetett olvasni a különböző gasztroblogokban (Dibukk, Dining Guide, Váci utca blog), ezért mi is felkerekedtünk, hogy meggyőződjünk azok igazáról.

 

A Gepárd és Űrhajó helyén korábban már több étterem is üzemelt, de az biztos, hogy a jelenlegi enteriőr marad meg leginkább az ember emlékezetében. A háromszintes üzlet pincéjében Hollandi Gábor tartotja rendszeresen Bolygó Hollandi nevű borismereti kurzusát, melyre még lapunk munkatársai közül is jártak egykoron. Jelenleg a céges rendezvények megtartására is szolgál, akárcsak a galéria.

Az utcaszinten a bútorzat és a pult elrendezésén nem változtatott az új tulajdonos. Belépve a hosszú sötét pulttal találjuk szemben magunkat, amelynek előterében sorakoznak a fehér terítővel borított asztalok. A bútorzat élénk kék színű, akárcsak az a sematikusan ábrázolt mókus, ami a lépcsőfeljáró melletti falról köszön vissza ránk.

A hangulat kellemes, amit a halk jazz zene és a hatalmas üvegfelületen beáramló fény tovább fokoz. Szemközt a Gellért-hegy tornyosul, ami a szezonálisan működő teraszról pompás látványt nyújt.

Mint megtudtuk, a konyhára nemrég érkezett új séf Mógor Attila személyében, aki korábban a 67 Étterem & Bistróban, valamint a Csalogány 26-ban dolgozott. Mind a székesfehérvári, mind a budai hely már bizonyította kiválóságát a vendégek előtt, de a szakírók körében is tartja elismertségét, ezért nem meglepő, hogy magas elvárásaink voltak a Gepárd és Űrhajó konyhájával szemben.

A táblás ajánlat (ami a bárpult melletti hatalmas tükörre van filctollal feltüntetve) tetszetősnek tűnt (fűszeres házi kecskesajt grillezve, friss levelekkel körítve; francia bébi csirke jóasszony rizottóval; friss lecsó mangalica kolozsvárival), első körben azonban mégis inkább á la carte rendeltünk.

Hideg előételként a kacsamájpástétom mellett döntöttünk, amihez dinsztelt lilahagymát és héjától megfosztott, pácolt koktélparadicsomot kaptunk. A tökéletes állagú étel téglalap alakú, hófehér tányéron érkezett, szimmetrikus elrendezésben, letisztultságot, egyszerűséget tükrözve. A bor tekintetében a személyzetre bíztuk magunkat, így egy 2011-es Bolyki Királyleánykát kapunk, ami élénk savaival, kerek lecsengésével jó társnak bizonyul a pástétomhoz.

Levesnek tyúkhúslevest választottunk, ami grízgaluskával és a kérésünkre erőspaprika karikákkal érkezik. Bőséges adag, két embernek is. A hús omlós, akár a galuska, a lé forró és tartalmas, a zöldség pedig még kellemesen roppan. Gyerekkori élményeket idéz; akár drága jó nagyanyám főztjét enném, s ha a szemem lecsukom, megelevenedik előttem a régi vasárnapi ebédek hangulata. A bornál itt már a saját kezünkbe vesszük az irányítást, s a korábbról már jól ismert 2008-as etyeki Kertész Szürkebarátra szavazunk (ami egy centivel nyer csak a szekszárdi Bősz Adrián 2008-as Rajnai Rizling Válogatása előtt). Mind illatra, mind ízre fűszeres jelleget mutat, de ornamentikáját a visszafogott hordós jelleg (vanília), a terroirra jellemző meszes mineralitás is és a barackos, akácos aromák is gazdagítják. Jó választás, veregetjük meg saját vállunk, a leves erejével felveszi a versenyt a bor teste.

A főétel Rozé szűz szalonnás kelkáposztával. A sertés-szűzérme valóban szép rózsaszín belül, amit a médium sütésnek köszönhet. Lédús, az íze intenzív és az állaga puha. A kelkáposztának már csak azért is örültünk, mert végre feltűnik valami más is a burgonyapüré köreten kívül. Borkíséretnek a 2009-es egri Bartokra esik a választásunk, ami Gál Tibor pincészetéből származik. Azt is gondolhatná az olvasó, hogy egy 2008-as borhoz képest – amit a levesünkhöz ittunk – egy évvel fiatalabbat választani a főételhez visszalépés lehet, azonban a Pinot Blanc, Viognier és Szürkebarát házasításából készült Bartok majd’ 15%-os alkoholjával, határozott savaival, fűszeres-tüzes karakterével remekül megállja a helyét.

Végül desszertnek a tábláról szemezzük ki a császármorzsát, ami laza és omló textúrájával, nyakon öntve házi baracklekvárral szintén megidéz valamit a gyerekkorunkból, azzal a kitétellel, hogy ott nem ihattunk mellé 2008-as Vylyan Gombás Pinot Noirt…

A Borászportál, bormédia lévén, igyekszik éttermeket nem kritizálni (hisz’ főprofilja nem ez), hanem inkább ajánlani (ha hisz benne), szemben mondjuk a Dining Guide-al, akik gasztromédia lévén még azt sem felejtik el megemlíteni, ha az adott helyen – esetünkben a Gepárd és Űrhajóban – a betérő étteremkritikus gyermeke nem kap mondjuk zsírkrétát, vagy építőkockát, hogy lefoglalhassa magát, amíg anya épp’ fejben jegyzetel, s bőszen kóstol. A Gepárd és Űrhajó valóban nem gyermekbarát. Achilles-pontja, hogy tényleg nincs „játszósarka”. Ettől eltekintve mi szívesen ajánljuk minden kedves borszerető és az igényes, házias, hagyományos magyar ételeket az étlapjára tűző éttermet kedvelő olvasóinknak. Már csak azért is, mert az ételek 700 és 3300 forint között mozognak, a borokat pedig átlagáron számolva 2500-5000 forintos palackáron lehet rendelni (nem mellékes az sem, hogy a hétköznap délben betérők 990 forintért kétfogásos menüt tudnak enni). Amit a konyha és a borlap kínál az tartalmas és jól átgondolt, amiért érdemes a párunkkal vagy a baráti társaságunkkal a Belgrád rakpartra ellátogatni.