Íme, a közös agrárpolitika 2014–2020-as támogatási rendszere


2013. március 27., 20:52


KAP - Az első komoly és egyben jó hír a magyar mezőgazdaság számára az a brüsszeli döntés, amely értelmében a 2013-as nominál értéket befagyasztják. Magyarország helyzete az újraelosztásban a közvetlen támogatások terén szinte alig változik, a hazai mezőgazdasági és termelő pozíciók, illetve a fizetési eszközök nagyjából a mai szinten maradnak. Az 1,3 Mrd euró/év lesz a közvetlen kifizetések bázisa, vagyis a csekély csökkenés ellenére is nagyjából szinten marad.
Íme, a közös agrárpolitika 2014–2020-as támogatási rendszere
 
Sok szó esik arról, hogy a területalapú támogatások összege tagállamonként különböző. Ennek leginkább az az oka, hogy a megállapításnál anno nagy különbségek jöttek létre. A régi tagállamokban nagyságrendekkel több az egy hektárra jutó támogatás – Hollandiában például 450 euró, míg Lettország mindössze 110–130 euró/ha-ban részesül. Ez természetesen óriási vitákat gerjeszt Brüsszelben, ahol az új tagállamok igyekeznek egy igazságosabbnak ítélt elosztást szorgalmazni. Magyarország pozíciója e tekintetben Ausztriáé mellett van, és nagyjából az EU 27-ek átlagát kapjuk. A támogatottságunk nem fog változni, viszont a közvetlen támogatásoknak új rendszere lesz, amelyben lesznek kötelező és önkéntes elemek.
 
2013 végén megszűnik a SAPS, helyére 2014-től új, ún. Alap Támogatási Rendszer, angol rövidítésével BPS támogatási rendszer lép majd. Az alaptámogatás az AKI modellszámításai szerint a teljes támogatási szintre vonatkozóan 54–60%-a lesz annak a 100%-nak, ami tulajdonképpen 1 ha-ra járna. Kérdés tehát, hol van a különbség, hova tűnik a többi terület. A brüsszeli döntnökök bevezettek egy alaptámogatást, és egyúttal meghatároztak egy zöld komponenst is. A zöldítési elv bevezetésével 30%-nyi támogatási arányt egy zöld komponenshez kötnek, amely elvet muszáj bevezetni. Sok támadás éri egyébként is az EU agrártámogatási rendszerét, amelyet a zöldítési elv bevezetésével lehet elfogadtatni a tagországok adófizetőivel. Ugyancsak kötelező elemként lép be a fiatal gazdáknak juttatott támogatás, és lesznek önkéntes elemek is a termeléshez kötötten.
2014-ben, első ízben kiosztják a támogatási jogosultságot. Ez egy új elem – bár a régi tagok ismerik, mert az SPS rendszerben benne volt, csak annak hazai bevezetése maradt el. A támogatási jogosultság vagyoni értékű jog, amelyet az MVH fog kiosztani a május 15-éig benyújtott kérelmek alapján. A támogatási jogosultságot 2014-ben is a föld használója kapja, és az a mezőgazdasági földek hektár darabszámával lesz egyenlő. A támogatás örökölhető, eladható és megvehető, forgalomképes vagyoni értékű jog lesz – ez egy teljesen új elem. Később, 2015-ben jogosultságot már csak a használatban lévő föld birtokában lehet aktiválni! Ha 2015-ben nem rendelkezik az igénylő földterülettel, akkor a támogatási lehetőség nem aktiválható. Ez stabilizálni fogja a földhasználati rendet, és biztosítja, hogy kizárólag az aktív gazdák jogosultak a támogatásra. Óriási vita van azonban Brüsszelben arról, ki is tekinthető aktív gazdának.
A zöld komponenstől a támogatási pénzek 30%-a függ. Három feltételnek kell megfelelni: diverzifikálás (legalább háromféle növényt kell termeszteni, minimálisan 5%-ban kell lennie mindegyiknek, és egyik sem csökkenthető), állandó legelőt kell fenntartani üzemi szinten, és a benyújtott kérelemben szereplő terület 7%-át ökológiai célterületnek kell fenntartani – vagyis ki kell vonni a termelésből. Ha európai szinten kiszámoljuk, akkor ez a 30% kivonás hektáronként átlagosan 81 euró mínuszt jelentene. Ez a zöldítési kötelezettség csak 3 ha feletti területre vonatkozik, de így is mintegy 35 ezer gazdálkodót érint, a zöldterület kivonása pedig közel 100 ezer gazdálkodóra vonatkozik. Az AKI mintegy 20–30 eurót számolt ki költségtöbbletként hektáronként azért, hogy a 81 megszerezhető legyen!
Valószínű, hogy lesznek fiatal gazdálkodók, akik akkor kívánnak indulni egy vállalkozással, de nincs és nem is lehet még múltjuk (ergo jogosultságuk), ezért 3% tartalékképzést kell beállítani fedezetként a program teljesítéséhez. A termeléshez kötött támogatások az állattartóknak kedveznek majd, de sajnos abból ismét a baromfi- és sertéstenyésztők maradnak ki. Sokakat irritál a nagygazdaságok óriási támogatása, így felmerült, hogy 150 ezer euró/birtok támogatás felett csökkentik akár a teljes elvonásig a támogatás mértékét. Ez mintegy 200 hazai gazdaságot érintene.
Összefoglalásként elmondható, hogy a közvetlen támogatások rendszerének változása Magyarország számára elfogadható, a kistermelők egyszerűsített átalánytámogatása előzetes számítások szerint akár 32 millió eurót is kivehet a nemzeti keretből. A 7%-os ökológiai célterület miatt sok gazdaságnál előfordulhat a jövedelmek csökkenése, a termelési szerkezet a 3 hektárnál nagyobb szántóföldi terület kötelező diverzifikálásra tett javaslat esetében nem nagyon változna. Vagyis a támogatási rendszer megmarad, annak büdzséje biztosított lesz. De fel kell készülni a támogatási jogosultságra, a zöldítésre, és figyelemmel kell kísérni az ezzel kapcsolatban megjelenő híreket.
Winelovers borok az olvasás mellé