Főoldal - Bortré

Bortré

Borvásárlás virtuális térben

Interjú - A borterasz.hu egy olyan virtuális borpiac, amely az ország minden tájáról kínál minőségi, ismert és kevésbé ismert borászatokat, borokat. Mivel sok pincészetnek nincs ideje, energiája saját webshopot menedzselni, így Sulán Péter és Szilágyi Imre online vállalkozása egy valós termelői igényt elégít ki. Velük beszélgettünk.

Csizmadia-Honigh: A cabernet franc-nal van keresnivalónk

Videóinterjú - A XIV. Pannon Bormustra egyik zsűritagjával, a Londonban élő és dolgozó Csizmadia-Honigh Péter beszélgettünk a díjátadó gála előtt, melyet a Gerbeaud-házban tartottak a borverseny szervezői. A nemzetközi borakadémikus szerint Magyarország egyértelműen édesbor-nagyhatalom, ugyanakkor szép jövője lehet a szekszárdi és villányi cabernet franc-nak is.

Kézdy Dániel: a borászokra nem lehet nagyobb terhet rátenni

Interjú - Kézdy Dániellel, a Vinoport.hu lapigazgatójával és a Furmint Február ötletgazdájával beszélgettünk a hazai bormarketing helyzetéről és a fogyasztók eléréséről, de szóba került a szintén a nevéhez köthető Hárslevelűk Éjszakája borrendezvény-sorozat is, amely júniusban startol.

Dr. Prónay Bence: Tokaj szerepe kiemelkedő az "ország-kép" megteremtésében

Interjú - Április 12-én a Corinthia Hotelben gyűltek össze a hazai borszakma szereplői az I. Borjog és Bormarketing Konferencia alkalmával, hogy tájékozódjanak az ágazaton belüli fontosabb változásokról. A hegyközségi rendszerben történt átalakulások és Tokaj szerepe Magyarország külföldi megítélése vonatkozásában kiemelt előadástémáknak mutatkoztak. A rendezvény egyik főszervezőjével, a borjogász Dr. Prónay Bencével beszélgettünk.

Van-e muzsika a borban?

Interjú - Rendhagyó borversenyt szervez a Fonó Budai Zeneház, mely során elismert népzenészek öltik magukra a borbíra szerepét, de nem a szokványos módon, hiszen az ítészeknek azt kell eldönteniük a vakteszt során, hogy „Van-e muzsika a borban”. Az esemény az április 17-21. között tartandó Budapest Folk Fest programkínálatát színesíti. Az intézmény igazgatójával, az esemény főszervezővel, Horváth Lászlóval beszélgettünk.

Kardos Gábor: A magyar borpiacot a borvidéki összefogások rázhatják fel

Videóinterjú - A Badacsonyi Kör marketingese a VinCE Budapest 2013-on adott interjút lapunknak. Kardos Gábor szerint az utóbbi húsz év bormarketingje nyomán megfigyelhető - egyre lassuló - piaci elmozdulás legfontosabb tanulsága az, hogy nem elég csak kommunikálni, a marketingkoncepciónak tettekben is meg kell nyilvánulnia; összefogásokra, alulról jövő kezdeményezésekre van szükség borvidéki szinteken.

Bock József: Villány megteheti, hogy nagy borokat készítsen

Videóinterjú - Villány emblematikus termelőjével, Bock Józseffel beszélgettünk a 2013-as VinCE Budapest borkiállításon. A borász elmondása szerint a dűlőszelektált bordeaux-i fajták kell, hogy meghatározzák a borvidék jövőképét; hozzátette: az itteni terroir miatt Villány megteheti, hogy nagy borokat készítsen, sok más hazai borvidékkel ellentétben.

A hitelesség nyomában - interjú Rókusfalvy Pállal

Háttér - Mi kell ahhoz, hogy egy rendezvény ma kitűnjön a rengetegből és mitől nevezhető hitelesnek egy díj? Rókusfalvy Pállal, az etyeki boros rendezvények főszervezőjével beszélgettünk az Etyek Pincefesztiválokat és Etyeki Kezes-Lábos Fesztiválokat felváltó, éves szintű Etyeki Piknik-sorozatról, annak reménybeli hatásairól és a közelgő Borászok Borásza díj átadásáról, melynek szintén az egykori médiaszemélyiség a szülőatyja.

Egri Korona Borház - családi birtok 269 hektáron

A lenyugvó nap fénye bámulatba ejtő színpompában fürdeti az egri dombok lágy ölén méltóságteljesen helyet foglaló Egri Korona Borházat. Ezen a mesebeli tájon található a Rácz család szőlőbirtoka és pincészete, mely oltja a szomjat, otthont ad, feltölt és elrepít a tengerentúli pincészetek varázslatos világába. A szőlőbirtok közepén miközben messze földön híres boraik erjednek és érlelődnek, ínycsiklandó falatok készülnek a konyhán, s forró gyógyvíz bugyog fel a mélyből az itt pihenők legnagyobb örömére...

A galíciai, az andalúz és a katalán

Mások szemével - Riportsorozatunk aktuális cikkében szerzőnk három, Magyarországon élő/tanuló spanyol fiatalt kérdezett borfogyasztási szokásaikról: arról mit gondolnak saját nemzetük borairól, a magyar borokról és a hazai boltokban vagy éttermekben elérhető kínálatról.

hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!