A korty mögött a nő
2011. december 15., 09:11
Címkék: borverseny
- A tőkék között nőttünk fel, így szinte belénk volt kódolva a bor és a szőlő szeretete – meséli Gere Andrea. A nemzetközi borakadémikus immáron az édesapjával és testvérével együtt kóstolgatja és házasítja a csodálatos villányi borokat.
Gere Andrea, Gere Pincészet
- A 2007-es Kopár összeállításakor sokat kóstoltunk. Végül maradt két palack bor. El kellett dönteni, hogy melyik legyen a végső változat. Édesapám az egyikre szavazott, mi a testvéremmel a másikra. Végül az általunk választottat palackoztuk Kopár név alatt, talán ezért is kedvelem ezt a bort.
Andrea először nem is borásznak tanult, csak később lett nemzetközi borakadémikus.
- Az érettségi után beiratkoztam a Pénzügyi-Számviteli Főiskolára, ahol 2002-ben szereztem közgazdász diplomát. Azonban a bor egyre közelebb vont magához: borszakértői képzések sorait végeztem el Budapesten a főiskola mellett. A diploma megszerzése után még egy évet a fővárosban dolgoztam, hogy pénzügyi területen is gyakorlatot szerezzek, majd 2003-ban visszatértem Villányba, a családi vállalkozásba.
Aztán Kaliforniában, a Davis Egyetemen részt vett egy bormarketing kurzuson, majd 2005-ben beiratkozott a londoni Nemzetközi Borakadémia (Wine and Spirits Education Trust) haladó kurzusára, ahol sikeres vizsgát tett.
- Ezt követte a diploma szint, ami két éves képzés keretei között zajlott. 2009-ben szereztem meg Londonban a nemzetközi borakadémikus oklevelemet. A cél ezzel az iskolával a tapasztalatszerzés, a nyitott szemlélet, a tágabb látószög megtalálása volt. Rengeteget alakult az ízlésem, a stílusom, és ennek sok hasznát veszem mind az otthoni házasítások összeállításánál, mind borbírálóként. Tudásomat most már teljes egészében a családi pincészetben hasznosítom, ahol a feladatok igen sokszínűek. Igyekszem elsajátítani a pincészet irányításának csínját-bínját, hogy méltóképpen folytathassam szüleim munkáját. Meggyőződésem, hogy a borász személyesen kifejeződik a borokban – minden korty mögött ott van az ember. Az ökológiai szőlőtermesztés pedig megadja nekünk a lehetőséget, hogy éljünk az egyedülálló villányi termőtáj értékeivel, majd ezek egyedi, világklasszis borokban öltsenek végleges formát.