- Talán egyszer visszatalálunk a helyes útra, vasárnap a boltok zárva lesznek, a családok vidéken fogják tölteni a szabadidejüket, a cipőt pedig a cipőboltban fogják megvásárolni – ad némi életfilozófiai útmutatót Misi, aki az apai örökséget gondozza Balatonfüreden és a környező települések határában található dombokon. – A szőlő csodálatos növény. Képes túlélni a gonosz időket, megnyugvást, hitet, örömet, vigaszt, jókedvet, Uram bocsá’, kellemes bódulatot nyújtva megfáradt gazdájának. Ám, hogy szerény megélhetést is biztosítson, ahhoz a hagyományok tisztelete mellett új törekvésekre, mívesebb technológiára és értő fogyasztókra – úgymond „borivókra” van szükség. Igen, borivókra, akik érzik, értik a műveket, a kompozíciókat, hiszen a jó borok finoman hangszerelt alkotások. A jó bor halkan és tisztán szól, akár egy gregorián ének, mely feledhetetlenül simogatja a pincék templomi csendjét.

Nem könnyű örökség ez, de méltón viszi tovább a pincészetet, amit az apjától örökölt. A papája nagyon népszerű volt. Sokan szerették. Misinek erőt adott, hogy a halála után a szakma számított rá. Így aztán felvették a Pannon Borműves Céhbe – pedig az általában nem megy örökléssel.

- Az én apám laza ember volt. Szigort csak a munkában tapasztaltam nála. Arra tanított, hogy dolgozni csak igényesen szabad, mert akkor minden rendben lesz. Most anyuval együtt visszük tovább a borászatot. Ő borkémiai és mikrobiológiai kérdésekben az ország egyik legképzettebb szakembere. Bennem él egy emlék, amikor gyerekkoromban kint dolgoztunk a szőlőben, apu mindig azt mondta neki: „Anya, a szőlő nem dísznövény!” – mert ő minden tőkét úgy művelt, mintha 2 sor szőlőnk lenne. Két rendkívüli szakember. Velük együtt vallom: a bor sorsa a tőkén dől el.

Misi azt meséli, hogy alapvetően humán beállítottságú, a borászkodás számára kőkemény mindennapos reálprogram és nem művészet, ahogyan sokan állítják. A papája az érettségi előtt viccesen azt mondta neki, vagy ő is kertészmérnök lesz, mint szülei vagy világgá megy.

- Nem vettem én ezt nagyon komolyan. Ránk, gyerekekre soha nem nehezedett komolyabb presszió a családban, valahogy mégis természetes volt, hogy nincs más út. Aztán a pokolba kívántam a matematikát, a kémiát és a fizikát és ennek variációit. Eltelt egy kis idő, amíg beláttam, hogy azért meglesz mindennek a haszna.

Ma huszonöt hektár saját ültetvényükön dolgoznak az édesanyjával, és bérelnek még ötöt. Azt mondja, hogy ennél nagyobb területre nem is nagyon vágynak.