Sikerült három olyan fiatallal megismerkednem, akik Spanyolország más-más vidékéről jöttek hozzánk Magyarországra, így a véleményük is más volt, nemcsak a magyar, de a spanyol borokról is. Mint ahogy azok az okok is különbözőek voltak, amelyek miatt itt élnek nálunk. Különbözőek, de valahogy mégis magyarosak. A 25 éves Galíciából származó Adrián Antonio Delago Martinez 2012 szeptemberében érkezett és önkéntesként dolgozik a Menedékhely alapítványnál, akik az elhagyott gyerekeknek, magányos tizenéveseknek, drogproblémákkal küzdő fiataloknak illetve hajléktalan embereknek nyújtanak segítséget. A 27 éves andalúz Irene Romero Garcia és a 30 éves katalán David Farrés Fernández pedig Kodály Zoltán, illetve világhírű módszere miatt jöttek hozzánk és ösztöndíjjal tanulnak Ének-Zenei Általanos Iskola es Gimnáziumban Kecskeméten.

 

Adrián tudja, hogy mi fán (illetve tőkén) terem a jó bor, hiszen már szülei is Valdeorrasban nőttek fel. Ha valakiben ennek a szőlőtermő területnek a neve hallatán hirtelen nem gyulladna ki a százas izzó, akkor gyorsan megjegyzem, Valdeorras borvidék Orense tartományban van és mintegy 1400 hektár szőlőt művelnek ezen a területen. A borvidéken 43 borászat (Bodegas) található, amelyek éves szinten 4 millió liter bort készítenek. Azonban ha a száraz statisztikai adatokon túl megemlítek két nagy nevű borászatot, akik a fent nevezett régióban is rendelkeznek szőlőültetvénnyel (és akinek a borait már itthon is megvehetjük), akkor azért nagyjából képet kaphatunk arról, hogy milyen vidék is az a Valdeorras. Ez a két borászat pedig a Telmo Rodriguez és a Monte Novo. Adrián két bort emelt ki ebből a borvidékről. Az egyik a Godello, amely nagyon ritka, Galíciában (és Portugália északi részén) honos fehér szőlő, amelyet száraz, köves, sovány talajú teraszokon termesztenek lugasban vagy szabadon. Sajnos manapság nemcsak, hogy megfogyatkozott ez a szőlőfajta, de ebből a kevésből még kevesebb bor készül el megfelelő minőségben. Úgyhogy igaz az a mondás, hogy a jóból mindig keveset adnak.

A másik bor amire Adrián felhívta a figyelmemet a Mencia, mint tipikus galíciai (vörös) bor, melyet sokáig a Cabernet franc ősének hittek. Nagy hagyománya van Galíciában az ir de tazas/cunas-nak vagyis amikor az emberek elindulnak bort kóstolni, borozni olyan – szintén hagyományos – kerámia edényekből készült ivó alkalmatosságokkal, amelyekből általában asztali bort isznak. A nem túl jó minőségi borok és a kerámia edények párosítása persze mi más lehetne megint, mint a régi szokások átültetése és életben tartása a jelenkorban. Ezt olyan sikerrel teszik, hogy nyaranta szinte minden héten más-más ünnepet vagy fesztivált tartanak. Adrián édesapja falujában, Vilamartinban, minden kis családi pince tárt kapukkal várja az arra járókat egész júliusban. Ezek nagyon régi kis pincék, gyakorlatilag majdnem mindenki büszke pincetulajdonosnak mondhatja magát. Itt a bor mellett a másik főszereplő az úgynevezett chourizo, amely egy tradicionális spanyol kolbász sertésből.

Azért, hogy ne csak a borokról essen szó, Adrián szükségesnek látott megemlíteni két alkoholos italt, melyek hihetetlen népszerűségnek örvendenek Spanyolországban. Az első egy kifejezetten galíciai sör, mely Estrella Galicia 1906 névre hallgat, a másik pedig egy tradicionális galíciai ital a licor café. Az utóbbi kávélikőr pedig maga a megtestesült kézművesség.

Ha az ember autentikusan készített licor caféhoz szeretne jutni annak kétféle módja lehetséges. Az első variációban az ember saját magának készíti el otthon, míg a második verzió szerint egy barátjától kapja (veszi) – aki persze előtte szintén saját magának készítette el. Természetesen a hagyományt meglovagolva, ipari mennyiségben előállítva létesültek licor café gyárak de, hogy egy galíciai megvegye ezeknek a mamut gyáraknak a terméket az teljesen kizárt Adrián szerint. Illetve még azt is hozzátette, hogy a turistákon kívül - akik valami „nagyon” galíciai italt szeretnének ajándékba hazavinni – tulajdonképpen senki sem veszi az ilyen gyártók által előállított, a szupermarketek polcait elárasztó kávé likőrt.

Ha azonban azt hinnénk, hogy a fent említett két itallal kimerítettük Galícia régi hagyományain alapuló italait, akkor nagyot tévednénk. Ha a sörnek és likőrnek hagyománya van, akkor a Queimada maga az élő galíciai történelem. Ez egy puncsszerű rövidital, amelynek alkoholtartalma 29% és 60% között ingadozhat. Borból párolják le, majd különböző fűszerekkel vagy kávéval ízesítik, amibe még cukrot, citromhéjat, kávébabot illetve fahéjat raknak. Az ital készítése közben bűbájokat és varázsigéket mormolnak mágikus szavakkal a queimada felett, (és ezt tényleg komolyan veszik) mindezt azért, hogy a különleges erők beleszálljanak az italba és természetesen abba is, aki majd megissza. Eredetileg boszorkányok elűzésére használták, de mára talán már leginkább jó kívánságot, szerencsét, egészséget mormolnak bele, illetve kívánják annak, aki megkóstolja. Bármilyen alkalom megfelel a queimada fogyasztására, lehet ez akár egy parti, de egy családi vagy baráti összejövetel is. A legfrekventáltabb időpont a queimada-ra a vacsora utáni idő, amikor már sötét az este. Azonban, hogy a hagyományt ne szorítsák be a mindennapok keretei közé, a bűbáj ráolvasási rituálé (conxuro da queimada) június 23-án kulminál, amikor San Xoan (Szent János) éjszakája vagy más néven „boszorkányok éjszakája van. Az ital fogyasztásában résztvevő emberek körülállják azt az edényt, amiben a queimada-t készítették – ideális körülmények között sötétben –, hogy örömmel és boldogsággal teljenek el és (még) jobb barátok legyenek.

A magyar borok közül a Tokajit emelték ki mind a hárman, azonban azt is megjegyezték, hogy Bull’s Blooddal (azaz a Bikavérrel) még csak „shitty quality”-ben találkoztak. Adrián azonban gyorsan hozzátette azt is, hogy anyagi körülményei jelenleg nem teszik lehetővé a drágább és ezáltal gyaníthatóan jobb minőséggel rendelkező magyar borok megvételét. A borokat általában a barátai ajánlása alapján szokta vásárolni. „ Azokat a borokat keresem, amelyek jók és olcsók, de még nem találtam ilyeneket” – teszi hozzá nevetve.  „Megnézem, hogy mi van a címkére írva, hogy fiatal vagy öreg-e, melyik borvidékről származik. Szóval azért már van elképzelésem arról, hogy milyen bort szeretnék még mielőtt bemegyek a szupermarketbe. Nem bent a sorok között kóvályogva fogom eldönteni, hogy milyen bort rakjak a kosaramba”.

Amíg Irene szinte csak a vörösborokat szeret addig David nyitott a fehérborokra is, azonban az egyik kedvenc magyar vörösbora a Juhász testvéreké volt, de a nevére már nem emlékezett. Mind a hármuk véleménye megegyezett abban, hogy max. 2000 forintot fizetnének egy üveg borért. Megfizették már a tanulópénzt és tudják, hogy 1000 forint alá nem érdemes menni, mert az tényleg az ablakon kidobott pénznek számít. Iréne ha étterembe megy nálunk akkor azt mondta, hogy általában egy Ördög nevű bort szokott választani (Vylyan). Érdekességként állapították meg azt a különbséget Spanyolország és Magyarország közözött, hogy ha náluk bemennek egy szupermarketbe, akkor ott 3 euróért már jó minőségi bort vehetnek, míg itt Budapesten vagy Kecskeméten 3 euróért vagy egyáltalán nem kapnak bort vagy nem jó minőségűhöz tudnak csak hozzájutni – amit meg nyilván csak egyszer vesznek meg utána soha többé. Ugyanakkor, ami az éttermeket illeti, a trend pont fordítva van. Ha Magyarországon elmennek étterembe, akkor megfizethető egy ott rendelt bor, míg Spanyolországban ez az esetek többségében elképzelhetetlen lenne. Irene kedvenc spanyol boraiként Marquéz de Castilla és Rivera del Duero sorolta fel, míg David a katalán borokra, a Vina Esmeralda-ra és a Blanc Pescador-ra hivatkozott.

David további érdekességként jegyezte meg, hogy az átlag spanyol fiatalok, ha bárba mennek vagy csak a haverokkal találkoznak, akkor szinte mindig sört isznak, míg az idősebb korosztály elkötelezett a borok mellett. Ezt az állítását az andalúz Irene szinte egyből meg is cáfolta, legalább is vitára kelt vele, mondván, náluk ez teljesen máshogy van – mivel az ország teljesen más részéről jöttek, így a borfogyasztási szokásaik is teljesen mások. Andalúziában az emberek nagyon gyakran járnak ebédelni és vacsorázni abból az okból kifolyólag, hogy viszonylag olcsó és így nagy tömegek megtehetik ezt és a borfogyasztás is szélesebb körben terjedt el náluk, mint Katalóniában.  Az éttermekről beszélgetve elmondta, hogy az egyik kedvenc étele a Jamoin Serrano, amihez viszont mindig testes vörösbort hoznak, míg a tengeri ételekhez majdnem mindig fehérbort.

Összességében a három spanyolnak tetszettek az eddig kóstolt magyar borok. Bár azért azt megjegyezték, hogy a mi boraink nekik kicsit könnyűek, már-már légiesek, hiszen ők a sokkal testesebb, nehezebb vörösborokhoz szoktak.