Canberrával úgy van az ember, hogy „csak megnézi” ha már Ausztráliában van. Mindenképpen érdekes város (többek szerint is leginkább Washington DC-re emlékeztet) a hatalmas tereivel, emlékműivel, két parlamentjével. A másnapi korai kelésnek és indulásnak is megvolt a maga varázsa – de persze a hátránya is, mert a közeli borozók csak 10 órakor nyitottak. Szerencsére akad belőlük bőven, és utunk során útba tudtunk ejteni egyet – úgy találomra. És mondhatom nagyon örültünk neki, mert itt is jó néhány élménnyel gazdagodtunk. A borok természetesen – ahogy kell – behűtve, kulturált környezetben kóstolhatók (a délelőtti időpont miatt csak mi voltunk). Jókat kóstoltunk, de különlegességével a „Rosé Sauvignon Blanc” tűnt ki – még ha ízében nem is hozta azokat az izgalmakat.

 

A fővárossal ellentétben, Sydneyben persze van mit nézni. Kint élő magyar vendéglátónk szavaival élve: „Tudod, nagyon jó hely ez a város... Szép, változatos, van itt történelmi negyed, kertváros, felhőkarcolók, strandok – de a világtól olyan távol van…” Hát igen: európai szemmel és szívvel biztosan. A sűrű program miatt (többek között a közeli Blue Mountains-t sem szabad kihagyni) kevesebb időnk jutott borozgatásra. Azért a magunkkal hozott szerzeményeket örömmel fogyasztottuk esténként, és ausztrál habzóborral koccintottunk Szilveszterkor is. Szerencsére másnap, utolsó esténken egy vendégségben tovább kóstolhattuk a helyi borok kínálatát. Bevallom töredelmesen, itt nem készítettem feljegyzést, pedig 4-5 kellemes tételt így is élvezhettünk. Gyakorlott – és megfelelően vastag bőrű – borkedvelőként természetesen végig kellett próbálni a habzó-fehér-rosé-vörös sort. Házigazdáink választásai is jó ízlésről, és persze jó lehetőségekről árulkodtak. Még a korábban kinézett, igen feltűnő „Pink – by Yellowglen” habzóbort is megkóstolhattuk, ami abszolút jól fogyaszthatónak bizonyult.

Brisbane és az állatkert után a Gold Coastot céloztuk meg. A város az országnak olyan, mint az USA-nak Miami, vagy – ahogy egy rádióműsorban hallottam a napokban – kishazánknak Siófok. Aki a bulit és a tengerpartot kedveli, az ide tart. Sajnos azonban itt nem kényeztetnek a borospincék, bár a közeli hegyekben egy órányira található belőlük jónéhány. Itt is lehetőségünk volt két helyen kóstolni: keresgéltünk, de leginkább a megérzésünk vezetett. Azért ezekről a helyekről nem lehet ódákat zengeni, de jó élményekkel távoztunk. Az első például – az egyik „pincemester” nagy bánatára és sok munkájára – koreai csoporttal volt tele, akik természetesen vidáman kóstolták az itt többségben lévő, különböző módon (például mézzel) édesített, erősített borokat és párlatokat (Mount Nathan Winery). Itt azért nehéz volt olyan tételt választani, amit nyugodt szívvel ajánlhatnánk (persze azzal a kitétellel, hogy az erősített borok – talán a hazai ízléstől távol esvén – nem tartoznak a kedvenceink közé). De azért itt is elismerések, díjak díszelegtek a falakon, úgyhogy meg kellett állapítanunk: azért mindig olvassuk el pontosan, hogy a környékbeli, régió szintű, esetleg országos versenyen születtek-e az eredmények…

A másik hely neve jól csengett: Heritage Wines És csakugyan: a hangulatos múlt századelőt idéző bálteremben kóstolhattunk néhány szép tételt is: Merlot, sweet Fontignac, és az ugyancsak édes Club Red fantázianévre hallgató Shiraz-Muscat házasítást, ami bizarr háttere ellenére kellemesnek bizonyult.

Az eddigiekből bizonyosan érezhető volt, hogy mennyire izgalmas foglalatosság egy ekkora országban bort kóstolni. Természetesen lehetne elsősorban szakmai alapon  kóstolni, de így is jó mulatságnak bizonyult. Az „igazi” borrajongó nyilván Ausztrália bortérképéből indulna ki, de akinek korlátozottak a lehetőségei az országlátogatást illetően, valószínűleg megelégszik egy hasonlóan „light” programmal.

Nem volt célom, és nem is lehet ennyi idő alatt teljes képet kapni az országról, sem borairól. De az a kis szelet, amit megismertem nagyon pozitív volt.

Még egy érdekesség! Magyar szemmel úgy tűnt, teljesen hektikusan változnak a borok árai. A késői szüret nem feltétlenül drágább, és a fehér-vörös árszintbeli különbség se mindig jellemző. Nagyjából 10-20 ausztrál dollár (1300-2600 forint) között voltak a palackok, az igazán nagy vörösek, desszertborok, erősítettek vagy éppen a különleges tételek azért jóval efölé mentek.