Próbált visszaemlékezni az elsőre. Nehezen ment, valahogy több első is volt. Fanyar ízű házi borok, mulatságokban kimért ecetes vörösbor málnaszörpös szóda egyveleggel, a régi kocsma félédes traminije – mert csak azt lehetett meginni. Az első élmény, az utánzás időszaka, amikor kedvtelve nézte a felnőttek poharazgatását. Aztán amikor a vendégeket kikísérték és egyedül maradt az asztal közelében, titokban belenyalt a maradékba. Talán ez volt az első. Nem erre számított, később tanulta meg, hogy mi az a bor. Tényleg belevésődik az első élmény az emberbe, ezért nem mindegy, hogy ki és hogyan, valamint hogy mivel végzi a beavatást. Megoldódna a magyar bortermelők évszázados problémája az értékesítéssel, ha az ifjúság nem csak véletlenül, és ki tudja milyen ellenőrizetlen körülmények között fogyasztaná élete első pohár borát. Régi olasz filmekben történik meg gyakran, hogy a papa elviszi pelyhedző állú fiacskáját a kuplerájba, és ott a leggondosabb nénire bízza. Nem szabadna félvállról venni a kezdeti borkultúrálódást, hány és hány félresiklott borízlés születik az elsőkből? Milyen traumákat okoz az első negatív élmény? Sajnos ezekből az élményekből születnek az édes merlot-t fogyasztók tömegei. Mert ha egy száraz bor rossz, akkor nagyon rossz, hiszen nincs ott az „ápol és eltakar” cukormaszk. Ezek után tüzes vassal is nehéz a jó száraz borok fogyasztására rábírni az illetőt, otthagyva a megszokott „Édes élet” fantázianevű borkeveréket. Borismeretet mindenkinek! – sóhajtotta Ernő. Hiszen aki nem ismeri hazája borait, hazáját se ismerheti igazán. Önmagát sem – a megfelelő borismeret együtt jár a jó önismerettel. Csak borkultúrált országok rendelkeznek igazán mély kultúrával… - De Uraim, hol maradna az összegzés? Miképpen jelezné, értené a gép, hogy jó az a bor, hogyan lenne a szerkentyűnek ízlése?